Elhunyt Faber Miklós, a Bencés Diákszövetség örökös tiszteletbeli elnöke

Megszentelt élet – 2018. január 19., péntek | 17:28

Faber Miklós, a Bencés Diákszövetség örökös tiszteletbeli elnöke 2107. december 30-án, életének 88. évében hunyt el. Hamvait január 17-én helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Szent Gellért-plébániatemplom altemplomában. A Bencés Diákszövetség megemlékezését közöljük.

Faber Miklós 1930-ban született Budapesten. 1940-től 1948-ig a budapesti Szent Benedek bencés gimnáziumban tanult. Az érettségit követően a Budapesti Műegyetem Építőmérnöki Karának hallgatója volt, 1952-ben szerzett mérnöki diplomát, utána tanársegéd, majd adjunktus volt az egyetem Hídépítő Tanszéken. 1966-ban az akkori személyzeti politika „eltanácsolta”, mivel – úgymond – klerikális világnézete folytán alkalmatlan a szocialista ifjúság nevelésére. Bencés diák kapcsolatai révén ekkor a Danubia Szabadalmi Irodába került, és megszerezte a szabadalmi ügyvivői képesítést. 1973-tól az általa alapított Advopatent Szabadalmi Irodában dolgozott, egészen haláláig.

Az 1960-as évek közepétől következetesen gyűjtötte előbb a budapesti, később az összes egykori bencés iskola (Esztergom, Komárom, Győr, Sopron, Kőszeg, Pápa, Pannonhalma és Csepel) diákjainak nevét, lakcímét és telefonszámát. Hogy igyekezete ne tűnhessen szervezkedésnek, nem szervezett találkozókat, célja csak az arra rászoruló bencés diákok megsegítése volt. Jelszava volt: „Tudni egymásról, és mindenben segíteni egymást!”

1981 májusának végén a pannonhalmi igazgató, Korzenszky Richárd Pannonhalmára hívta a gimnázium egykori diákjait közös szentmisére, diákkori emlékeik felidézésére – ezt még az akkori, bár már puhuló kommunista diktatúrában sem lehetett megtiltani. Faber Miklós javaslatára a meghívás hallgatólagosan kiterjedt minden egykori bencés gimnázium diákjára is. A meghívás minden évben megismétlődött, a résztvevők száma évről évre nőtt.

A májusi találkozókra a hatóságok is felfigyeltek, és ismerték Faber Miklós szerepét is annak sikerességében. Ismételten figyelmeztették, hogy egy ilyenfajta szerveződés csak a Hazafias Népfront keretein belül elfogadható, nyomatékosan ajánlva ennek megfontolását. Faber Miklós minden alkalommal megköszönte a figyelmeztetést, megígérve a javaslat megfontolását. A „megfontolás” aztán eltartott 1989-ig, amikor már az új egyesületi törvény lehetővé tette, hogy az akkor már kilencedik találkozón ki lehessen mondani az 1948-ban betiltott Bencés Diákszövetség (BDSZ) újraalakulását.

Pannonhalmán, az 1989 májusi találkozón az egybegyűlt több száz egykori bencés diák az újraalapított Bencés Diákszövetség elnökének Faber Miklóst választotta meg, aki – pár év szünettel – 2006-ig maradt a bencés diákközösség első embere. 2006-ban, életkorára hivatkozva, nem vállalta tovább az elnökséget. A BDSZ azévi közgyűlése a bencés diákok közösségének megszervezése és annak életben tartása terén végzett áldozatos és kitartó munkájáért a BDSZ örökös tiszteletbeli elnökének választotta. De ezután sem hagyta abba a közösségért végzett munkát: évekig szervezte a budapesti öregdiákok havonkénti előadás-sorozatát, és lehetőségei szerint részt vett a területi szervezetek, elsősorban a keszthely-zalai szervezet összejövetelein.

Amikor rá emlékezünk, a köszönet és a hála jut először eszünkbe. Szent Márton jelszavát – Non recuso laborem (nem húzódozom a munkától) – nemcsak hirdette, hanem követte is: családi életében, munkahelyén és a bencés diákközösségben egyaránt. Hálával emlékezünk a „Homo Faber”-re, a mindig szerény, közösségben és közösségért cselekvő bencés diákra, aki életre szólóan minden jót és nemeset megőrzött, amit az Alma Matertől, bencés nevelőitől kapott. Aki példamutatásával folyamatosan emlékeztette bencés diáktársait, hogy ők is ugyanazokat az értékeket kapták, s ez őket is kötelezi. Emlékezünk mindenkori békességteremtő törekvéseire is, és a viták bölcs, mértéktartó és halk szavú lezárásaira.

2017. december 30-án csak testileg hagyott el bennünket, a bencés diákokat összefogásra szólító intése velünk maradt. Valljuk, amikor intését követve élünk, cselekszünk közösségünkért, azzal hálát adunk, köszönetet is mondunk neki.

Búcsúzzunk tőle a könyörgéssel: Requiem aeternam dona ei Domine, et lux perpetua luceat ei!

Bencés Diákszövetség Elnöksége

Budapest, 2018. január 17.


Forrás és fotó: Bencés Diákszövetség Elnöksége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria