Elhunyt Szilágyi Vilma Mária kalocsai iskolanővér

Megszentelt élet – 2018. február 27., kedd | 14:43

A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata tudatja, hogy február 8-án életének 92., szent fogadalmának 25. évében elhunyt Szilágyi Vilma M. Vilma kalocsai iskolanővér, aki fontos szerepet töltött be a hallássérült hívek közösségében.


Vilma nővér 90. születésnapján

A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva és a feltámadás reményébe vetett hittel tudatja, hogy Szilágyi Vilma M. Vilma kalocsai iskolanővér az isteni Jegyes hívására február 8-án az Örök Hazába költözött.

Március 8-án, csütörtökön 15 órakor engesztelő szentmisét mutatnak be érte Budapesten, a Krisztus király-kápolnában (VIII. kerület, Reviczky utca 9.); ezt követően hamvait a templom urnafülkéjében helyezik örök nyugalomra.

* * *

Vilma nővér 1926. november 25-én Budapesten, a VIII. kerületben született, majd ott is járt iskolába. Szülei siketek voltak. Egy húga volt, Izabella nővér. Fiatalon, titokban léptek be testvérével a Szent József Családja szerzetesközösségbe. Vilma nővér 1942 és 1949 között A Szív folyóirat főszerkesztője mellett titkári feladatokat látott el. A szétszóratás után egy ideig cipőgyárban dolgozott, majd a Villamos Automatika Intézetben okleveles árszakértőként. 1951-ben tettek titokban első fogadalmat. Szüleikkel éltek, és munka után szeretetből eljártak nagycsaládokhoz a házimunkában segíteni és hittant tanítani a gyerekeknek. A Ward Mária Hitoktatóképzőben szereztek hitoktatói képesítést.

A ’60-as években szüleik siket barátai összefogtak, hogy hitoktatást és lelki beszélgetést szervezzenek rendszeresen otthon, a családban. Egy évben kétszer egy pap rövid beszédet tartott nekik, amit Izabella és Vilma tolmácsoltak. Így kezdték szolgálatukat a hallássérültekkel, „hallhatóvá” tették számukra Isten igéjét.

1972 decemberétől Budapesten, később több vidéki városban is lehetőség nyílt arra, hogy hallássérültek számára külön szentmisét szervezzenek. Vilma nővérék még időskorukban is rendszeresen elutaztak a vidéki városokba is, hogy szentmiséken tolmácsoljanak, segítsenek a siketek hitoktatásában. A siketek és nagyothallók iskolájában, valamint a halmozottan fogyatékosok iskolájában évekig tartottak hittanórákat, mellette felnőttekkel is foglalkoztak; előkészítették őket a szentségek vételére. Minden egyházi szertartáson tolmácsoltak, ahová hívták őket. Közösségi programokat, zarándoklatokat szerveztek siketeknek. Európa nagy kegyhelyeinek többségét bejárták, Rómába és a Szentföldre is eljutottak. Összeállították és kiadták havonta a Hallássérült Hívek Hírlapját, tolmácsoltak bármilyen ügyintézés esetén.

Vilma nővér 1981-ben ment nyugdíjba, ezután a Katolikus Szeretetszolgálatnál dolgozott. Kapcsolatba kerültek a kalocsai iskolanővérekkel, és 1990-ben Consummata nővér hívására átmentek a világi rendbe, majd 1992-ben végleg beköltöztek a Mária utcai rendházba, magukra öltötték a szerzetesi ruhát, és folytatták sajátos hivatásukat, a hallássérült-pasztorációt.

1996-ban tettek örökfogadalmat. Vilma nővér, amikor már kora és különféle betegségei miatt a hallássérült-pasztorációban nem tudott aktívan részt venni, a Mária utcai Szent Szív Otthonban a betegágyban fekvőket áldoztatta, beszélgetett velük, és több időt töltött a kápolnában. Mindig segítőkész, szolgálatot vállaló nővér volt. Türelemmel viselte a betegségével járó nehézségeket (cukorbetegség, egyre gyengülő látás és hallás). A Teremtő Isten nem várta meg teljes elgyengülését, váratlanul magához szólította őt.

Forrás és fotó: Katolikus Hallássérült Pasztoráció

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria