Fogadalomtételt ünnepelt a szüzek rendje Kaposváron

2017. december 4. hétfő 14:11

Hágen Ilona Edit és Puska Erzsébet december 3-án köteleződött el a legrégibb kifejezetten Istennek szentelt életforma mellett a kaposvári Szent Margit-templomban. A fogadalomtétel szentmise keretében történt, melyet Varga László kaposvári megyéspüspök celebrált.

A főpásztor prédikációjában kifejtette: „Adventkor az Egyház Krisztus második eljövetelére irányítja a figyelmet. Amíg Jézus nem jön el újra a földre, addig tanúságot kell tennünk Isten országáról életünkkel, hitünkkel, szavainkkal. Ez minden megkeresztelt ember küldetése.”

„Vannak köztünk olyanok, akik külön fogadalommal is elkötelezik magukat arra, hogy Krisztusnak éljenek. Őt teszik életük középpontjává, eljegyezve magukat az örök Szeretettel. Ezekkel a fogadalmakkal hitelesen jelzik, hogy létezik egy másfajta érték, rend, ország az e világi országon belül. Teljesen oda akarják adni magukat, s ezt az önátadást fogadalmukkal erősítik meg” – tette hozzá az ünnepi alkalomra utalva.

A szüzek rendjének (ordo virginum) tagjai – eltérően a szerzetesrendektől – az egész helyi Egyház életébe bekapcsolódnak, azt erősítik, hozzájárulnak a tanúságtételéhez – mondta Erdő Péter egy 2016-os fogadalomtétel kapcsán. Hozzátette: végzik tovább a világi hivatásukat, de Krisztus jegyeseként teszik ezt. A szerzetesrendek tagjaihoz hasonlóan mondják a zsolozsmát, és néha találkozókat is tartanak.

„…a szüzek rendje a világban élő nőt karizmája szerint imádságra, bűnbánatra, a testvérek szolgálatára és apostoli munkára kötelezi. Az Istennek szentelt szüzek közösséget alkothatnak annak érdekében, hogy fogadalmukat hűségesebben megtartsák” – írja erről a megszentelt életformáról a Katolikus Egyház Katekizmusa.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-az-uristen-lelke-van-rajtam-piarista-oregdiakok-koszontottek-85-eves-jelenits-istv
„Az Úristen lelke van rajtam” – Piarista öregdiákok köszöntötték a 85 éves Jelenits Istvánt

Jelenits István az öröm vasárnapján, december 17-én a budapesti piarista kápolnában, az öregdiákok miséjén konferenciabeszédet mondott, majd családias hangulatban ünnepelte körükben 85. születésnapját.

11:33
ferenc-papa-ha-kivesszuk-jezust-mi-marad-karacsonybol
Ferenc pápa: Ha kivesszük Jézust, mi marad a karácsonyból?

December 17-én, advent harmadik vasárnapján a déli Mária-imádság elimádkozásakor a Szentatya arra biztatta a hívőket, hogy örömmel, imával és hálaadással készüljenek karácsonyra. Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

2017. december 17. vasárnap