Ismét békeimát szerveztek a pálos szerzetesek

Megszentelt élet – 2016. február 23., kedd | 12:45

Február 19-én negyedik alkalommal gyűltek össze a hívek a Magyar Pálos Rend budapesti Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplomában, hogy a békéért virrasszanak és imádkozzanak.

Ismét a világ békéjéért és Európa lelki megújulásáért imádkozott a Sziklatemplom közössége Györfi Szabolcs házfőnök vezetésével. Az engesztelő virrasztás elején a pálos szerzetes azt mondta, „nagy kegyelem megtapasztalnunk, hogy sok nehézség közepette is mi együtt vagyunk az egyház, és közösen imádkozhatunk. Az ima teljessége önökkel, veletek együtt valósulhat meg”. A közösség nevében köszönetet mondott Lengyel Csaba liturgikus munkatársnak és Vörös Bulcsú pálos szerzetesnek, hogy immár negyedik alkalommal megszervezték és vezetik az imádságot.


A virrasztás kezdetén Szilágyi Beáta elevenítette fel, hogyan született meg benne a békeimádság gondolata. Tavaly augusztusban a Balaton partján az esti dicséret imádkozása alatt, mivel nem gyakorlott zsoltározó, csak hallgatta az énekelt gregorián dallamokat, imákat, és nézte a felhők között lebukó nap színjátékát. „Ahogy néztem a felhők között átjutó napsugarakat, kirajzolódott pár betű: ÉZSA 11, majd a 11-es szám átment 10-esbe, végül újra 11-es volt olvasható. Végül a Zsolt 23 látszott, majd ez is elmosódott. Később elolvastam ezeket a bibliai részleteket” – idézte föl. Szilágyi Beáta megosztotta élményét Lengyel Csabával, akivel együtt szokott imádkozni, ő pedig elindította a pálos szerzetesekkel a béke és Európa lelki megújulása szándékára meghirdetett engesztelő virrasztást. Az első alkalomra Krisztus Király vigíliáján került sor, majd az óbudai Szentháromság-plébánián folytatódott a békeima, januárban pedig a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház képviselőivel a Sziklatemplomban fohászkodtak együtt a békéért.

„Az európai lelki megújulásért kezdett imasorozatunkat szeretnénk színesíteni, és egyházi közösségek mellett közéleti szereplőket is meghívunk, hogy közösen engeszteljünk” – mondta Györfi Szabolcs. Elsőként Simon Péterné, Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Kabinetjének tanácsadója fogadta el a felkérést. „Mi, nők, anyák, feleségek, aggódunk, félünk, féltünk. A világ fájdalmát, a gonosz pusztítását elborzasztó látni. Különösen a síró gyerekeket, a magukra maradottakat. Azok az anyák, akik a harcok közelében élnek, sokszor nem tudnak mást, csak imádságos szeretetükbe burkolni családtagjaikat” – kezdte könyörgését az önkormányzat munkatársa, majd Szűz Mária közbenjárását kérte azokért az asszonyokért, akik a háború, a fegyveres erőszak sújtotta térségekben ezekben az időkben vesztették el gyermeküket, családjukat.

Az egyéni fohászok után az Oltáriszentség előtt szentírási részletekkel, zsoltárokkal folytatódott az engesztelő imádság; a szerzetesek és a hívek Jeremiás siralmait és imáját is elénekelték.

A Közel-Kelet, Európa és a világ békéjéért, Európa lelki megújulásáért meghirdetett engesztelő szentségimádás március 18-án Pécsett folytatódik a pálosok Szent Imre-templomában az esti mise után. Húsvétot követően pedig ismét a Sziklatemplomba várják az imádkozókat a pálos atyák.

Forrás és fotó: Parák Eszter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria