Kelemen Didákra emlékeztek a miskolci minorita templomban

Megszentelt élet – 2017. május 2., kedd | 11:16

Április 28-án, halálának évfordulóján emlékeztek meg Isten szolgája Kelemen Didák egykori tartományfőnökről a miskolci Nagyboldogasszony minorita templomban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A 273 éve, 1744. április 28-án a szentség hírében elhunyt minorita ferences rendi áldozópapról, tartományfőnökről minden hónap április 28-án emlékeznek meg Miskolcon. Holttestét 1980. augusztus 27-én hozták fel a templom kriptájából, és helyezték el a Szent Erzsébet-mellékoltárnál, ahol minden hónapban boldoggá avatásáért imádkoznak.

Április 28-án 15 órakor Kalna Zsolt OFMConv (Konventuális Ferences Minorita Rend) minorita tartományfőnök, a Nagyboldogasszony-templom plébánosa köszöntötte az emlékezés résztvevőit. Ezután a Kelemen Didák életével kapcsolatos kutatások nyomán megtalált verset Hartai Rita tolmácsolásában hallgathatták meg a hittudós tisztelői.

A délután folyamán a miskolci minorita templom melletti Földes Ferenc Gimnázium épületében található egykori kápolnát Kalna Zsolt áldotta meg, ezt követően a gimnázium falán a közelmúltban elhelyezett Kelemen Didák-emléktáblát koszorúzták meg a helyi egyházi és társadalmi élet képviselői. A minorita templomban pedig egy Kelemen Didákról elnevezett hittantermet áldott meg a tartományfőnök

Az emlékünnep alkalmából átadták a Kelemen Didák-díjat is, amelyet idén Tóth Sándor szobrászművész vehetett át, aki többek között a minorita templom domborműves bronz kapuját és a Földes Ferenc Gimnázium falán elhelyezett Kelemen Didák-emléktáblát alkotta.

A Fráter György Katolikus Gimnázium kórusának koncertjét követően Kalna Zsolt mutatta be az ünnepi szentmisét 18 órától. Ezt követően a papság és a hívek a Szent Erzsébet-mellékoltárhoz vonultak, ahol a minorita rend tartományfőnöke rövid ima után megáldotta a színesfém ötvözetből újonnan készült Kelemen Didák-sírtáblát.

Forrás és fotó: Fojtán László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria