Közbenjáró imaestet szerveznek a szociális testvérek Salkaházi Sára tiszteletére

Megszentelt élet – 2017. május 3., szerda | 13:28

Az imaestet Sára testvér liturgikus ünnepéhez, május 11-hez kapcsolódva szervezi meg minden évben a Szociális Testvérek Társasága. Idén az imaest május 10-én, szerdán este lesz a budapesti Örökimádás-templomban (IX. ker., Üllői út 77., a Klinikák metrómegállónál).

Az alkalom 18 órakor szentmisével kezdődik, amelynek főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, érsek lesz. A szertartás után tanúságtételek következnek: többen vallanak Sára testvérhez fűződő kapcsolatukról, az ő közbenjárására megtapasztalt csodás eseményekről. Az est szentségimádással fejeződik be, ami alatt személyes közbenjáró imát lehet kérni az imaszolgálatot végző szociális testvérektől, a Nyolc Boldogság Közösség, valamint az Emmánuel Közösség tagjaitól. A zenei szolgálatot a Nyolc Boldogság Közösség és barátai vezetik majd.

Sára testvér 1899. május 11-én született Kassán. A tehetséges és szenvedélyes Sára nem a saját javára akarta kamatoztatni Istentől kapott adottságait, így hosszú érlelődés, mérlegelés után harminc évesen belépett a Szociális Testvérek Társaságába. Az odaadottság mély vágyával érkezett a közösségbe, ahogy ő maga írja naplójában: „Nagyon, egészen, mindenestül Tied akarok lenni, hogy nagyon egészen, mindenestül dolgozhassam Érted!” Krisztus iránti szenvedélyes szeretettel végezte kiterjedt, sokirányú szociális, mozgalmi és írói tevékenységét. Egyik szolgálati helyén, Komáromban több ember munkáját végezve helyt állt a hittantanításban, rábízták a karitász megszervezését, ellátta a Népjóléti Központ munkáját, irányította a könyvkereskedést és ellátta a szegények menhelyének felügyeletét. Mindezek mellett a Katolikus Nő című folyóirat szerkesztője, kiadója volt.

Rengeteg elfoglaltsága mellett nagy elszántsággal igyekezett hűségesnek maradni az imában. A Bokréta utcai munkásnő otthon vezetőjeként részt vett az üldözött zsidók bújtatásában, menekítésében. 1943-ban odaadottságának kifejezéseként elöljárói jelenlétében, e szavakkal ajánlotta fel életét a társaságért, a gyengékért, betegekért: „…én ma a társaság és a testvérek iránti hálából és szeretetből felajánlom magam, mint a társaság áldozatát! (…) Amennyiben isteni végzésed terveiben az én halálom benne foglaltatik, ebben az esetben is fogadd el életemet-halálomat, mint értük való áldozatot.” Isten elfogadta Sára testvér életfelajánlását: 1944. december 27-én, menekítettjeivel együtt a Dunába lőtték.

A szociális testvérek szeretettel várják mindazokat május 10-én este, akik szeretnék Sára testvér közbenjárását kérni, aki a gyengékért, az öregekért, betegekért ajánlotta életét.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria