„Krisztus szeretete sürget minket” – Idén is lesznek verbita missziós táborok Kőszegen

Megszentelt élet – 2018. május 24., csütörtök | 9:45

Az Isteni Ige Társasága, a verbita rend tizenhetedik éve szervez nyári missziós táborokat gyerekek és fiatalok számára. Idén július 2. és 7., július 16. és 21., valamint július 30. és augusztus 3. között várják a táborozni vágyókat a kőszegi Szent Imre Missziósház mellett található ifjúsági házban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Július 2. és 7. között a gyermekeket, július 16. és 21. között a fiatalokat, július 30. és augusztus 3. között pedig a családokat várják a verbiták Kőszegre. A táborok „bázisa” a missziós ház mellett található Őri István Ifjúsági Ház, valamint a hozzá tartozó, gyönyörű park.

A világegyház sokszínűsége mutatkozik meg a táborokban. A programok során a missziós szerzetesek szeretnék megmutatni, hogy mit jelent misszionáriusnak lenni a távoli országokban, de főként, hogy mit jelent a misszió hazánkban, a plébániákon, a közösségekben.

Lehetőség van találkozni, beszélgetni és persze együtt sportolni, játszani, nevetni, kirándulni a magyar szerzetes és világi önkéntes misszionáriusokkal, valamint a távoli földrészekről Magyarországra érkezett verbita atyákkal és testvérekkel.

Az idei táborok mottója: „Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5, 14).

Részletek olvashatók és jelentkezni lehet az Isteni Ige Társasága honlapján.

Forrás és fotó: Isteni Ige Társasága

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria