Lövéseket adtak le a szaléziak egyik szicíliai befogadóközpontjára

Megszentelt élet – 2018. február 19., hétfő | 11:21

Február 14-én, szerdán este belőttek a Don Bosco 2000 Egyesület Szicíliában, Pietraperziában lévő épületébe, ahol bevándorlókkal foglalkoznak, segítve az integrációs folyamatot.

A helyi püspök egy héttel korábban bocsátotta a szalézi egyesület rendelkezésére az épületet, ahol húsz bevándorlónak biztosítottak helyet.

A lövések az utcáról érkeztek, betörték az ablakot, és egy belső ajtó félfájában álltak meg. Senki nem sérült meg, de a bevándorlók és a szövetség dolgozói is megdöbbentek és megrémültek.

Agostino Sella, az egyesület elnöke kijelentette: „Ez egy rendkívül gonosz tett azokkal a fiatalokkal szemben, akiknek már így is nagy nehézségeik vannak. Megdöbbentették őket a lövések az éjszaka közepén. Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, és folytatni fogjuk a munkát. Pietraperzia egy nagyon barátságos város, és nem értjük ennek az aljas tettnek az indítékát.”

Az utóbbi napokban számos helyi lakó látogatott el az új központba, hogy biztosítsák a bevándorlókat szolidaritásukról és felajánlják önkéntes segítségüket, elérhetővé téve számukra az integráció lehetőségét.

A bűncselekményt követően a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy növelik a rendőrség és a csendőrség jelenlétét a környéken. A történtekre reagálva Rosario Gisana, a Piazza Armerina-i egyházmegye püspöke Pietraperziába látogatott, ahol szentmisét mutatott be a helyi papsággal.

„Folytatjuk a befogadási munkát, és meg vagyunk győződve arról, hogy mint mindig, a jó diadalmaskodik a gonosz felett” – áll a szalézi egyesület által kiadott nyilatkozatban.

* * *

A Don Bosco 2000 Egyesület segíti az integrációt és a befogadást, különös tekintettel azokra a migránsokra, akik szociális, gazdasági és szellemi nehézségekkel küzdenek. A keresztény elképzelés és a szalézi pedagógiai hagyomány inspirálja az egyesület munkáját öt központban: Pietraperzia mellett Piazza Armerinában, Aidonéban, Cataniában (a kíséret nélkül érkező kiskorúakkal) és Villarosában.

Forrás: Szaléziak.hu

Fotó: Donbosco2000.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria