Május, az anyák hónapja – Szalézi szerzetesek történetei a világ távoli vidékein élő édesanyákról

Megszentelt élet – 2017. május 19., péntek | 10:00

A világ legtöbb országában valamikor május folyamán, Mária hónapjában ünneplik az anyák napját. Az ANS szalézi hírügynökség a rend tagjainak elbeszélése nyomán bemutatott néhány olyan bátor anyát a világból, akik helytálltak életük fontos pillanataiban, és szeretetből áldozatot hoztak.

Mary Wambui Wainain hatvanhét éves, és tizenhárom gyermek anyja. Felice Molino, Nairobiban (Kenya) szolgáló szalézi misszionárius szerint az asszony fáradhatatlan, mindig mozgásban van. Fut fáért, vízért, fűért a tehénnek. Mindegyik gyermeke iskolába járt, egészen a magasabb osztályokig. Maryt mindenki a jóságáról ismeri. Amikor például a falujukban templom épült a domb tetején, naponta többször megjárta az egy kilométeres meredek utat egy húszliteres kannával a vállán, hogy vizet vigyen az építőknek.

Karla harmincöt éves, San Benitóban (Guatemala) él három gyermekével. A férje elhagyta a családot két évvel ezelőtt, ami Karlát nagyon megviselte. Mindig háztartásbeli volt, és nem tudta, hogyan fogja támogatni a gyermekeit, ráadásul magát okolta a férje távozása miatt. Segíteni nekik hosszú, kemény munkát jelentett, de Giampiero de Nardi szalézi atya támogatásával az asszony visszanyerte önbecsülését és munkát is talált. 2016-ban ösztöndíjat kapott a szaléziaktól, és elkezdett egy pedagógiai képzést a helyi egyetemen. „Tanár szeretne lenni. Emellett segíti a plébánia minden tevékenységét. A gyerekek az élete értelme” – mondta el Giampiero de Nardi.

Bana Konda két tizenéves, Memory és Silvia édesanyja. Jól ismerték őt a falujában, mert mindig koldulni járt. A gyermekei inkább árvaházban maradtak Lusakában (Zambia) ahelyett, hogy az anyjukkal éltek volna. De egy év leforgása alatt megváltozott az asszony élete. Hogy visszanyerje a méltóságát és megváltoztassa az önmagáról és a világról alkotott képét, csak annyi kellett, hogy a Segítő Szűz Mária Leányai néhány kiló vetni való babot adjanak neki. Most mindig elfoglalt, kapál, gyomlál, dolgozik a földjén. „Olyan kevés kell hozzá, hogy megváltozzon valakinek az élete” – mutatott rá Elisa Tonello szalézi nővér.

Forrás és fotó: Szalézi.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria