Marian Waligóra, a Jasna Góra-i kegyhely perjele: Legyünk egy-egy ékkő Mária koronáján

Megszentelt élet – 2017. július 19., szerda | 19:57

A Fekete Madonna-ikon, Lengyelország Királynője kegyképe megkoronázásának háromszázadik évfordulóját ünnepli a Jasna Góra-i kegyhely. Ennek alkalmából Marian Waligóra pálos perjel nyilatkozott a „Frammenti di Pace” olasz katolikus hírportálnak.

Az ünnepségek 2016. szeptember 8-án kezdődtek, és 2017. szeptember 8-án érnek véget Jasna Górán. A jubileum fő eseménye a częstochowai Madonna augusztus 26-i emléknapja lesz, amelyen részt vesz Lengyelország összes püspöke. Ferenc pápa búcsút engedélyezett a kegyhelyet felkereső zarándokok számára. Az erre vonatkozó dekrétumot 2016. december 8-án adták át Krzysztof Nykiel prelátusnak, az Apostoli Penitenciária régensének.

Marian Waligóra OFSPPE a kegyhely háromszáz évvel ezelőtti alapításával és a Jasna Góra-i csodatevő Mária-ikon megkoronázásával kapcsolatban úgy fogalmazott: ebben az eseményben annak megerősítését látják, hogy Mária jelenléte rendkívül fontos a lengyel vallásosságban és történelemben.

Mi, lengyelek, amint Szent II. János Pál mondta, azt a szent szokást követjük, hogy elhozzuk ide, Jasna Górára minden tevékenységünket, minden örömünket-bánatunkat, hálánkat, fájdalmainkat. Máriára bízzuk magunkat, mert Őbenne valódi pártfogónkra találunk, aki mindig anyaként áll mellettünk. Ez, úgy látszik, bele van írva a mi lengyel és máriás lelkiségünkbe. E spiritualitás mesterei voltak a közelmúltban Szent II. János Pál, valamint Stefan Wyszyński és August Hlond bíborosok – tette hozzá a perjel.

Majd elmondta, a jubileumi évben fontos események sora mélyíti el a csodatevő kegyképhez fűződő lelkiséget és emlékeztet történetére. Az 1717-es megkoronázás kiegészítése volt annak a gesztusnak, amely II. János Kázmér király nevéhez fűződik: az uralkodó 1656-ban a lembergi (lvivi) székesegyházban ünnepélyes fogadalomtétellel Mária oltalmába ajánlotta a lengyel nemzetet a svédek ellen vívott küzdelemből való Jasna Góra-i csodás megmenekülés után. A pápai koronák, XI. Kelemen adományai és a kegykép megkoronázásának aktusa, amely az első volt a Vatikánon és Olaszországon kívül, a Szűzanya iránti tisztelet sajátos és jelentős kifejezése volt. Ebben az ünnepi aktusban felfedezhetjük a pápának a kegyhely iránti elismerését, és annak a jelét, hogy Jasna Góra szorosan kapcsolódik Péter utódához. A megkoronázás szertartását Krzysztof Szembek, Chełm püspöke vezette. Az ünnepségre mintegy kétszázezer zarándok érkezett, ami abban az időben példátlan volt. A szertartás kifejezte az egész nemzet hitét, és Isten Anyjának, Máriának a megkoronázása egyben azt jelentette, hogy Mária Lengyelország Királynője lett.

Marian Waligóra szerint a jubileumi évben zajló események által a hívek ismét átélhetik a megkoronázás spirituális élményét. Egész évben tart a „Mária élő koronája” kezdeményezés.

Háromszáz évvel azután, hogy atyáink ilyen fontos aktussal tanúságot tettek Mária iránti szeretetükről, szeretnénk ma is úgy tisztelni Máriát mint Lengyelország Királynőjét. Elérkezett annak az ideje, hogy a korona drágaköveinek jelentését megvalósítsuk a gyakorlatban. Ez felhívás mindnyájunk számára, hogy változtassunk életünkön, térjünk meg szívünkben, jó cselekedeteinkkel hozzunk létre egy spirituális koronát, mindnyájan legyünk egy-egy drágakő Mária lelki koronáján – buzdít a perjel.

Jasna Góra olyan kegyhely, ahol megtapasztaljuk szívünkben a Máriával való találkozás mély lelki élményét. El kell ide jönni, és meg kell tapasztalni, hogyan imádkoznak a csodás kegyképre szegezett tekintettel a zarándokok, akik Isten szeretetében keresik és megtalálják azt a spirituális erőt, amelyre szükség van ma Európa megújulásához. A częstochowai Szűz tekintete annak a jele, hogy Isten nem utasít el minket, hanem figyelemmel tekint ránk. Jasna Góra imádság, élő kegyhely. Itt megtapasztaljuk Isten érintését – hangsúlyozta a pálos szerzetes.

Ferenc pápa május 17-én, az általános kihallgatás végén megáldotta a Jasna Góra-i Mária-kegykép új koronáit. A diadémok annak a koronának a másolatai, amelyet XI. Kelemen pápa adományozott a częstochowai Szűzanya ikonjának első megkoronázása alkalmával. Az általános kihallgatáson részt vettek a pálos szerzetesek, élükön Marian Waligóra atyával, a kegyhely perjelével.

Az új diadémok kifejezik és tükrözik odaadásunkat és tiszteletünket Isten Anyja, Lengyelország Királynője iránt. Ferenc pápa azt kérte, hogy továbbra is imádkozzunk érte Jasna Górán, a családokban és otthonainkban – tette hozzá Marian Waligóra.

Az új aranykoronákat július 28-án, Ferenc pápa Jasna Góra-i zarándoklata első évfordulóján helyezik a kegyképre.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír