Megalakult a Szeretetláng Mozgalom első szerzetesi közössége

Megszentelt élet – 2017. szeptember 11., hétfő | 15:18

Hivatalosan is megalakult a Szeretetláng Mozgalom első szerzetesi közössége az ausztriai Aflenzben szeptember 8-án, Szűz Mária születésének ünnepén. A közösség hat fővel: négy nővel és két férfival kezdte meg munkáját.

A Szeretetláng magyar eredetű katolikus lelkiségi világmozgalom, amely az egyház tanítását követve igyekszik megvalósítani az úgynevezett Szeretetláng Lelki Naplóban rögzített tanításokat. A Szeretetláng Lelki Napló Kindelmann Károlyné Szántó Erzsébet 1961 és 1983 között Jézustól és Szűz Máriától kapott magánkinyilatkozásait tartalmazza, melynek teológiailag kivizsgált, kritikai kiadása 2010-ben jelent meg. A mozgalom a világ hetven országában van jelen, és mintegy hétmillió tagot számlál.

Hogy a Szeretetláng keretein belül szerzetesi jellegű közösség is létrejöjjön, arra évtizedek óta mutatkozott igény: a kezdeményezést Guido Martirani, a mozgalom nemzetközi lelki vezetője karolta fel. Mivel Guido Martirani a Graz-Seckaui Egyházmegye papja, a közösség alapítására vonatkozó kérelmet a grazi egyházmegyében vizsgálták ki, és engedélyezték mint apostoli élet társaságát. Az apostoli élet társasága szerzetesrendhez hasonló intézmény, melynek tagjai szerzetesi fogadalmak nélkül követik a társaság sajátos célját, testvéri közösségben élnek, és szabályzatuk révén törekszenek a szeretet tökéletességére.


A szombaton megalakult társulás ünnepe Aflenz plébániatemplomában a jelöltek bemutatásával és elköteleződési szándékuk kinyilvánításával kezdődött. A szertartást Wilhelm Krautwaschl megyéspüspök nevében Erich Linhardt általános helynök celebrálta, aki az eseményt követően megáldotta a Szent József-házat, melyben a társaság működni fog. A Szeretetláng Közösségben négy nő – közülük hárman magyarok – és két férfi tag kezdte meg jelöltként a szerzetesi életet.

Forrás és fotó: Kindelmann Győző; katholische-kirche-steiermark.at

Magyar Kurír
(bzs)

Kapcsolódó fotógaléria