Megemlékeztek Boldog Józef Kowalski vértanúságának 75. évfordulójáról Lengyelországban

Megszentelt élet – 2017. július 4., kedd | 19:30

A lengyelországi Siedliskában július 2-án emlékeztek meg Boldog Józef Kowalski szalézi szerzetes pap vértanúságának 75. évfordulójáról. Józef Kowalski 1942. július 4-én szenvedett vértanúhalált az auschwitzi koncentrációs táborban.

Több mint tíz éve hagyomány, hogy a plébánián, ahol Józef Kowalski szolgált, július első vasárnapján megemlékeznek a boldoggá avatott vértanú szalézi papról. Az idei ünnepen részt vett több helyi pap és a Szalézi Család számos képviselője.

A szentmisét Adam Parszywka, Krakkó Szalézi Tartomány tartományfőnöke mutatta be, a homíliát Pierluigi Cameroni, a szalézi rend egyetemes posztulátora mondta.

Rávilágított Kowalski atya tanúságtételének néhány jellemző momentumára: a keresztény élet zarándokútjára és a vallási tökéletességre, amelyre jellemző, hogy közel állt Jézushoz, átelmélkedte és élte misztériumát; a vértanúságra, amelyet előkészített a hűség a vállalt kötelezettségekhez, és az alázatra, ahogy készen állt, hogy elfogadja erős elhatározásának minden következményét: „Meghívására átöleltem Krisztus édes keresztjét, és vinni akarom egészen végig, egészen a halálig.”

A vértanú Józef Kowalski esete emlékeztet bennünket a korai egyház mártírjainak szenvedélyére, ahol a természetfeletti legyőzi a világ kegyetlenségét és embertelen csúfságát, megbocsát üldözőinek, és nagylelkűen odaadja az életét, egyesülve a megváltó Jézus áldozatával – folytatta a posztulátor. – Kowalski atya naplójából kiderül, hogy nagy hatással voltak lelki formációjára Savio Szent Domonkos elhatározásai és Tiszteletreméltó Andrea Beltrami önzetlen spiritualitása.

Pierluigi Cameroni a megemlékezésen találkozott a Szalézi Család tagjaival, köztük sok szalézi munkatárssal és a Segítő Szűz Mária Egyesület (ADMA) tagjaival, akiknek a Szalézi Család szentségéről beszélt, sürgetve őket, hogy ismerjék meg Józef Kowalski vértanúságát és máriás áhítatát, valamint hogy erősítsék a család szentségét mint olyan helyet, ahol a papi, szerzetesi és házas hivatások születnek és növekednek.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria