Mentorprogramot indítottak Sátoraljaújhelyen a piaristák

Megszentelt élet – 2018. március 3., szombat | 22:02

Húsz középiskolás lányt segítenek két éven keresztül a sátoraljaújhelyi piarista rendház mentorai annak érdekében, hogy szerezzenek szakmát vagy érettségit. A projekt nyitórendezvényét február 28-án tartották Sátoraljaújhelyen.

A sátoraljaújhelyi piarista rendház sikeresen pályázott a Bari Shej – Fata Mare – Nagy Lány elnevezésű uniós pályázaton Csillogó szemek című pályamunkájával. A pályázatban vállalták, hogy húsz, többségében roma származású középiskolás lányt 2019. december 31-ig személyesen kísérnek, mentorálnak annak érdekében, hogy a programba bevont lányok ne morzsolódjanak le az iskolából, azt sikeresen végezzék el, így szakmához vagy érettségihez jussanak.

Február 28-án, a projekt nyitórendezvényén Szabó László, a sátoraljaújhelyi piarista közösség és a projekt vezetője elmondta, hogy a diákokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település három középiskolájából – Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium; Kossuth Lajos Középiskolai Piarista Kollégium – választják ki.

„Hiszünk a melléállás, a személyes figyelem és jelenlét erejében. Hisszük, hogy a kincset, amely teremtésünk pillanatában mindannyiunknak megadatott, egymásra figyelve, egymás mellett elköteleződve megtalálhatjuk. Hisszük, hogy ezekben a személyes találkozásokban van a kulcs az élet gazdagságához”– fogalmazott köszöntőjében Szabó László.

A munkát a fent nevezett iskolákban tanító nyolc mentorral végzik. A mentorálás heti rendszerességű személyes találkozást jelent, valamint kétheti rendszerességgel csoportos foglalkozásokat életvitel, egészség, mentálhigiéné, háztartás, kultúra és hagyományok, pályaorientáció, családnevelés témakörben. Része a programnak a rendszeres családlátogatás, kapcsolattartás a szülői házzal, illetve egy nyári tábor is. A program során a lányok havi rendszerességgel természetbeni támogatásban is részesülnek, mint például buszbérlet, hangszer, szakkönyv vagy színházjegy, épp, amire szükségük van. A mentorok a program során szakmai támogatást, képzést is kapnak annak érdekében, hogy munkájuk a lehető leghatékonyabb legyen.

A nyitórendezvényen ünnepi beszédet mondott Schanda Tamás János európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár és Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő.

Schanda Tamás kiemelte: a piarista rend kezdetektől fogva a szegények és rászorulók felkarolását, segítését, képességeiknek kibontakoztatását tűzte ki feladatául; elsődleges küldetése, hogy a fiatalokhoz elmenjen, megkeresse, megtalálja, „összegyűjtse” őket, hogy taníthassa őket „hitre, tudásra, szép életre, jóra”. Az államtitkár örömét fejezte ki az iránt, hogy egy olyan program indulásánál lehet jelen, amely szorosan kötődik a piarista lelkiséghez, s melynek középpontjában a fiatalok és családjaik állnak.

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár szerint kifejezetten érdemes energiát, emberi erőforrást és pénzt a programra fordítani. A kézzelfogható eredmény eléréséhez mind az Egyház, a kormány és a romák együttműködése nyújt biztos alapot. A helyettes államtitkár elmondta, hogy az utóbbi néhány évben megkétszereződött a roma fiatalok száma az egyetemeken. A mentor kulcsszereplővé vált a nevelési folyamatban, értékes „befektetés”: a program által segítettekből, ha fogékonyak erre, idővel segítő válik, s ez a társadalom számára egyfajta „körforgást” biztosít. Langerné Victor Katalin hangot adott azon reményének, hogy a mélyszegénységben élők mentorálási példáját Európa egyre több országa fogja követni.

Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő az előtte szólóhoz csatlakozva hangsúlyozta, hogy a tanulásban és összefogásban látja az erőt, a valódi lehetőséget. A közösségépítés, a lemorzsolódás veszélyében lévők tanítása és segítésük látványos és kézzelfogható tevékenység: a fiatal képes befejezni az iskolát, így perspektíva nyílik számára az életben.

Ezt követően Szabó László piarista bemutatta a programot, kiemelve annak lényeges céljait. „E tevékenység szervesen illeszkedik piarista küldetésünkhöz: olyan fiatalokat szólítunk meg, akikre a rendalapító is felfigyelt volna. Szociális hátterük, szűkös lehetőségeik miatt segítségre szorulnak ahhoz, hogy iskolájukat sikeresen elvégezzék, és ezzel megalapozzák szép emberi életüket. Munkánk a személyes kísérésen alapul, mert hiszünk a személyes melléállásban és figyelemben, abban, hogy ezáltal ki tud bontakozni a minden emberben eredendően benne levő jó. Kísérő tevékenységünk ösztönző jellegű: a kísértek belső erőforrásait kívánjuk mozgósítani azáltal, hogy segítünk nekik meglátni saját értékességüket. Nem utolsó sorban pedig hisszük, hogy ezzel a munkával is a társadalmat szolgáljuk. Legfontosabb motivációnk, hogy mentoráltjaink sikeresen elvégezzék iskolájukat, értelmes legyen életük, és társadalmunknak is építő tagjai tudjanak lenni.”

A rendezvény zárásaként a Csillogó szemek programban részt vevő intézmények munkatársai mutatták be saját szervezetük tevékenységeit.

Szöveg és fotó: Szathmáry Melinda/Piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria