Örökfogadalmat tett Tamás Barna jezsuita szerzetes

Az ünnepi szentmisét Forrai Tamás mutatta be jezsuita rendtársai koncelebrálásával. Szentbeszédében többek között a fogadalom jelentéséről szólt, amelyben az ember kimondja: „Vágyom arra, hogy Jézus nevéről nevezzenek, hogy Jézusnak teljesen odaadjam magam.” A fogadalmat tevő Isten atyai áldását kéri életére, hiszen az Isten gyermekévé fogadta őt. A szeretetnek ez a közvetlensége nem automatikus, hanem megdöbbentő, rá kell csodálkoznunk. Nem is mi érdemeltük ki, hanem Isten akar megosztani velünk valamit.

Forrai Tamás rámutatott: a pásztorok hétköznapi emberek voltak, akik meglátták a kisbabában a Megváltót, meglátták Máriában Isten anyját. Volt bennük nyitottság, és volt bennük hit: meg tudták hallani az angyalokat. Szent Ignác is erre tanít bennünket, hogy a hétköznapi dolgokban találjuk meg Istent, ne menjünk el mellette. A jászolban, a gyengeségben, az erőtlenségben mutatja meg magát az Isten. A pásztorok hitték Isten szavát, így tudták befogadni a kisbabában Istent. Aztán visszamentek a mezőre, a hétköznapokba. Elcsodálkozva mentek, mert észrevették azt, ami nem látható, és továbbvitték magukkal, amit kaptak. Szűz Mária is elgondolkozott, ő is továbbhordozta lelkében mindazt, ami történt – fogalmazott a jezsuita szerzetes. Hozzátette: a fogadalomtétel olyan, mint egy utazás a ködben, hiszen csak egy-két lépést látunk előre, a harmadikat nem, de bízunk abban, hogy az Isten vezet. A köd arra is jó, hogy kicsit lassabban vezessünk, időt szánjunk a dolgokra. Mária és József sem látták előre, hogy mi lesz velük. József éjjel tudta meg álmában, hogy már reggel fel kell kerekedniük, elmenekülni Egyiptomba. Isten egy lépéssel tovább vezette őket.

Mi sem tudjuk, mi vár ránk. Milyen lesz ez az év? Engedjük el aggodalmaskodásainkat. Nem láthatjuk előre a világ sorsát – hangsúlyozta Forrai Tamás. – Tamás Barna ma fogadalmat tesz, egy olyan tapasztalatra építi a fogadalmát, amely életet ad neki, ugyanakkor arra tesz fogadalmat, amit még nem lát, csak tudja, hogy oda megy, ahova Isten vezetni akarja. A hétköznapokban is.

Isten megment, a társaságnak ezért adták Jézus nevét – mutatott rá a jezsuita szerzetes. – Tanúságtétel ez, és egyben vágy is: mentsen meg az Isten! Küldetés és áldás is: fogadjuk be! Elköteleződés is: építsem az életemet Istenre! Az én ürességem, gyengeségem fogja lehetővé tenni, hogy Isten működjön. Bellarmin Szent Róbert olasz jezsuita szerzetes, bíboros ezt kérdezte papszenteléskor: „Elég gyenge vagy-e, hogy pap legyél?”

Az elköteleződéshez kell egy tapasztalat, és kell a szabadság. Szabadon kell Istenhez szeretetben fordulni, hiszen ő arra hívott meg, hogy olyanok legyünk, mint ő. Egységre hívott meg bennünket. Szeretnél-e egy lenni ezzel a szerető Istennel? – tette fel a kérdést Forrai Tamás a fogadalmat tevőhöz fordulva.

A szentmise további részében Tamás Barna az Oltáriszentség előtt térdelve olvasta fel a fogadalomtétel szövegét, örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogadva ugyanazokkal az egyszerű szavakkal, amelyekkel Szent Ignác és társai is átadták magukat a társaságnak és Istennek.

A szentmise végén az örökfogadalmas megköszönte a híveknek, családtagjainak és rendtársainak, hogy vele együtt ünnepeltek. Az a fontos, ahogy egymáshoz kapcsolódunk – fogalmazott. – Olyan ez, mint az erek, amelyek mind bekapcsolódnak a nagy főérbe, és a szív felé tartanak. Az a fontos, amit hozzáadunk egymás életéhez, hogy mindannyian a főérhez kapcsolódjunk. Ez a főér Jézus. Kimondjuk Jézus nevét, és megérkezünk a szívébe. Ezen a napon ez a kép van előttem, ez az én vágyam – mondta az ünnepelt.

Tamás Barnát ezután jezsuita társai, majd a hívek köszöntötték, végül a Miskolci Katolikus Egyetemi Lelkészséghez tartozó Táptalaj közösség tagjai énekeltek neki és kérték áldását.

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Magyar Kurír