Összetartó szálakkal – Nemzetközi ifjúsági találkozót tartottak a piaristák

2018. július 30. hétfő 13:40

Július 28-án Budapestre érkezett a nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó 250 résztvevője. Közép- és Kelet-Európa országainak piarista diákjai a rend meghívására töltöttek el hat napot hazánkban, hogy megismerjék egymást, megéljék a piarista összetartozást, megerősödjenek hitükben.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Turisták áradatában egyenpólóba öltözött fiatalok lépnek be a budavári Nagyboldogasszony-(Mátyás-) templomba. Bent már szól a zene. Taizéi énekek hangzanak el különböző nyelveken. A templomban nagy a sürgölődés. Papok fehér miseruhában koordinálják az érkezőket. Miközben a diákok megtöltik a főhajó padsorait, a turisták az oldalhajókban járják körül a templomot.

A július 23. és 29. között zajló nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó (Piarist Youth Meeting – PYM) résztvevői gyűltek össze a Mátyás-templomban, hogy együtt ünnepeljék a szentmisét. A résztvevőket a főcelebráns, Böszörményi Géza SchP köszöntötte: „vendégszerető szívvel fogadunk itt, a történelmünkben oly fontos emlékhelyen benneteket”.

A szónok röviden felelevenítette a Mátyás-templom viszontagságos történetét. „Összetett ez a történet, mint bármelyik nép múltja, mint a mi személyes történetünk is” – fogalmazott. A Terápia című nagysikerű televíziós sorozat alapján arra mutatott rá, mennyire fontos számba venni az életünkben, történelmünkben bekövetkezett, erőt adó, jó tapasztalatokat és a sebeket okozó, fájdalmas megéléseket egyaránt: „Ami feltárul, az részben meg is gyógyul.” Utalva a közép-európai népek viszontagságos történetére, azt hangsúlyozta: „Sok-sok nehézséget éltünk át, de még mindig itt vagyunk. És látnunk kell, hogy történelmünkben rengeteg ajándékot kaptunk Istentől, rengeteg tanulságot, igazi példaképeket. Szép teljesítmények vannak mögöttünk. Népeink történelme Isten szeretetének jeleit hordozza. Köszönjük meg az Úristennek népünk múltját, és kérjük, gyógyítsa meg saját lelki sérüléseinket, közösségeink, népeink lelki sérüléseit, kérve irgalmát saját jövőnkre, Közép-Európa és egész Európa jövőjére.”

A Nagykanizsán kezdetét vett ifjúsági találkozóra Csehországból, Belaruszból, Lengyelországból, Romániából, azon belül Erdélyből is, valamint Szlovákiából érkeztek diákok, piarista szerzetesek és tanárok. Július 23. és 29. között kétszázötven 16 és 21 év közötti fiatal vendégeskedett Magyarországon, a PYM évtizedes történetében immár másodszor. A találkozó programjának gerincét lelkiségi programok – szentmisék, szentségimádás, beszélgetések, zarándoklat – adták, valamint a piarista diákok vezetésével tartott kiscsoportos beszélgetések. Ezek mellett fontosak voltak a kulturális események, a kirándulások – felkeresték a Balatont, Keszthelyt és Budapestet – a sportversenyek, a kreatív műhelyfoglalkozások, az esti mulatságok.

Nagykanizsára ellátogatott Miguel Giraldez SchP Európáért felelős generálisi asszisztens is. A záró szentmisét a budapesti Piarista Gimnáziumban ünnepelték a búcsúzó résztvevők Labancz Zsolt SchP tartományfőnökkel.

Fotó: Szatmáry Melinda

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
egy-masodik-anyak-napja-magyar-zarandokok-koszontottek-szuzanyat-frauenkirchenben
Egy második anyák napja – Magyar zarándokok köszöntötték a Szűzanyát Frauenkirchenben

Magyar zarándokok töltötték meg a burgenlandi Boldogasszony (Frauenkirchen) barokk bazilikáját Szűz Mária mennybevételének ünnepén. A hagyományos magyar nyelvű szentmisét Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be idén augusztus 15-én.

12:27
templombucsu-es-diakonusszenteles-miskolcon
Templombúcsú és diakónusszentelés Miskolcon

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, a miskolci püspöki székesegyház búcsúján diakónust szentelt Szocska A. Ábel nyíregyházi püspök.

11:36