Ötödik alkalommal rendezték meg a Győri Bencés Bált

Megszentelt élet – 2017. február 9., csütörtök | 14:29

Egykori diákok és a győri bencés közösséghez kötődő bálozók töltötték meg a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium épületét február 4-én, az ötödik Győri Bencés Bál estéjén.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Bencés Nevelésért Alapítvány által, a gimnázium diákjai és öregdiákjai segítségével szervezett est „becsengetéssel” kezdődött, melyet a Szent Benedek-himnusz közös eléneklése követett.

A díszvendég, Fekete Dávid, Győr város alpolgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a bencés közösség és iskola igazi élő, lelki központja a városnak, majd felidézte a Loyolai Szent Ignác bencés templom jubileumi évének eseményeit, melyek szintén bizonyították, mennyire fontos Győr számára a bencés közösség.

A bál védnöke, Sárai-Szabó Kelemen OSB konventuális perjel, az iskolát fenntartó Szent Mór Bencés Perjelség tavaly megválasztott elöljárója úgy fogalmazott, az igazi közösség együtt dolgozik, együtt szenved és együtt is örül. Hangsúlyozta, nagy öröm, hogy a jelenlegi és volt diákokhoz ilyen közel áll a bencés lelkiség. Az elmúlt év két jubileumára utalva – Czuczor Gergely bencés szerzetes, költő, akadémikus halálának 150. évfordulója, valamint a győri bencés templom felszentelésének 375. évfordulója – a perjel kiemelte a tavaly decemberi harangszentelési ünnepséget, és köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult, hogy száz évvel a harangok elhurcolása után hat új harang kerülhetett a bencés templom tornyaiba.

Ezek a harangok első megszólalásukkal elbúcsúztatták Tamás atyát – folytatta Sárai-Szabó Kelemen, és imára szólította a közel négyszáz fős ünneplő közösséget elődjére, a tavaly decemberben elhunyt Horváth Dori Tamás OSB perjelre emlékezve.

Ezután Sárai-Szabó Kelemen elmondta, hogy az elkövetkező években folytatódnak az iskolában és a bencés templomban a fejlesztések: megújulnak a természettudományi laborok, folytatódik a templom felújítása, és a tervek szerint természettudományos kiállítás, harangkiállítás rendezésére és konferenciaterem kialakítására is sor kerül. Végül arra hívta fel a figyelmet a perjel, hogy a másnapi evangéliumban Jézus a föld sójának nevezi tanítványait, és arra biztatta a bálozókat, hogy ezen az estén a barátság és a figyelmes meghallgatás „sószemeit” vegyék elő sótartóikból.

Tóth Konstantin OSB, a győri bencés gimnázium igazgatója szintén megemlékezett Horváth Dori Tamásról, az iskola korábbi igazgatójáról, akinek a báli hagyomány felújításában is nagy szerepe volt, majd egyenként, név szerint mondott köszönetet mindenkinek, aki hozzájárult az idei bencés bál létrejöttéhez. Az intézményvezető hozzátette, a bencés bálnak befogadó közösségről kell hírt vinnie, hogy minél többen megismerhessék Győrben a bencés gimnáziumot.

A köszöntők után a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium lánykarának zenés-táncos műsora következett. Az est folyamán fellépett a Collegium Musicum Jaurinense kórus, valamint az iskola néptánccsoportja is.

A bál háziasszonya idén újra Mohácsi Szilvia, a KarcFM munkatársa volt, illetve Panykó Ágota győri bencés öregdiák.

A díszteremben a Pesty Party Showband biztosította a tánczenét, az alagsori Rómer teremben ezalatt táncházat rendeztek a néptáncosok vezetésével. Az éjféli disznótoros vacsorát követően Greznár Zoltán és zenekara muzsikált. A díszterem és a feldíszített tantermek mellett idén is helyet biztosított a találkozásokra, baráti beszélgetésekre a földszinti, nosztalgikus bútorokkal berendezett „Retro terem”. A tombolajegyekből származó bevételt és adományokat ezúttal is a gimnázium oktató-nevelő munkájának támogatására fordítják.

Fotó: Kovács Tibor István

Magyar Kurír
(bh)

Kapcsolódó fotógaléria