Ötvenedik alkalommal futottak Don Boscóért Madridban

Megszentelt élet – 2018. február 9., péntek | 15:25

Február 4-én ismét megtartották Madridban a Cross Municipal Don Bosco futóversenyt. A spanyolországi szaléziak által szervezett sportesemény ötvenéves múltra tekint vissza.

A kedvezőtlen időjárás ellenére több mint háromezer futó vett részt a versenyen, kor szerint nyolc kategóriában, női és férfi mezőnyben, négy távon. A rajt és a cél a Carabanchel kerületben levő szalézi intézetnél volt, innen indultak és ide érkeztek a versenyzők.

A verseny után Pablo González, a rendezvény koordinátora gratulált és köszönetet mondott a résztvevőknek és az önkénteseknek, valamint minden csoportnak, akik a hó, eső és szél ellenére is a legjobbat hozták ki magukból a versenyen, amelyet a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János emlékére rendeznek minden évben.

A legfiatalabbak a „prebenjamin” korosztályban indultak, míg a veteránok között idén is Vitorino szalézi atya ért elsőnek célba.

Az első ilyen futóversenyt 1968-ban rendezték meg a madridi San Fernando Szalézi Főiskolán, akkor 454 sportoló állt rajthoz. Ötven évvel később, a kellemetlen időjárás ellenére a regisztrált résztvevők száma 3076 volt.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria