Restaurálják Don Bosco szobáit Valdoccóban

Megszentelt élet – 2018. december 13., csütörtök | 10:38

December 3-tól felújítás miatt nem látogathatók Don Bosco valdoccói szobái – azok a helyiségek, ahol Bosco Szent János életének legnagyobb részét töltötte.

A restaurálás várhatóan 2019 végéig tart majd, hogy a szent és édesanyja egykori lakásának helyet adó Pinardi-ház teljesen megújulva fogadja a szalézi rend 28. egyetemes káptalanjának résztvevőit 2020. február 16. és április 4. között.

Don Bosco szobái rendkívül fontosak a szalézi család számára, mivel ezen a helyen szentek éltek. 1929-ig, Don Bosco boldoggá avatásáig a szobák szinte teljesen érintetlenek maradtak. A 2020-as jubileumi évre készülve a ház nemcsak teljesen megújulva, hanem új kiállítással is várja a látogatókat.

Az átalakítás célja, hogy a Pinardi-ház egész területe látogathatóvá váljon a Valdoccóba érkező zarándokok és érdeklődők számára. Az épületben eddig a piemonti és a Valle d’Aosta-i rendtartomány vezetőségének irodái működtek. A felújítás keretében a hivatali helyiségeket a rendkormányzati központ másik épületébe helyezik át.

Ángel Fernández Artime szalézi rendfőnök reméli, hogy a Pinardi-házat és környezetét sikerül eredeti formájában helyreállítani. A felújítás egy széles körű projekt része, amelynek célja a szalézi rend számára fontos helyek örökségvédelme és népszerűsítése Torino-Valdoccóban és a Colle Don Boscón.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria