Rómába zarándokoltak a magyar piaristák a rend jubileumi évében

Megszentelt élet – 2017. augusztus 8., kedd | 14:20

A piarista rend jubileumi évében Rómába zarándokoltak a magyar piaristák július 17. és 22. között.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A piaristák 2017-ben alapításuknak 400 éves jubileumát ünneplik. „A piarista szerzetesrend Isten, valamint Kalazanci Szent József bátor kezdeményezésének és kitartó türelmének műve, egy hitből élő ember evangéliumi válasza a szegény gyermekek valóságára. Ugyanígy mindazoknak is válasza, akik a történelem folyamán tettekre váltották Kalazancius álmát” – fogalmaz a Piarista Rend Generálisi Kongregációjának a jubileumi évet megnyitó levele, amelyet mindazoknak címeztek, „akik tudják, hogy a gyermekek Isten országához visznek minket közel”.

A rendtartomány szerzetes tagjai ennek jegyében Rómába zarándokoltak. A zarándoklat során a rendalapító, Kalazanci Szent József nyomában járva emlékeztek meg a rendről, a saját hivatásukról; „arról a szükségről, ami a rendbe hívott bennünket a gyermekek és fiatalok szolgálatára” – fogalmazott Guba András piarista a zarándoklat nyitó miséjén a Santa Dorotea-templomban, ahonnan Európa első ingyenes népiskolája elindult Kalazancius álmának köszönhetően.

A zarándoklat során a piarista világhoz és az egyházhoz kötődő történelmi jelentőségű helyeket látogatták meg a szerzetesek, így a nagyobb bazilikákat és a rend első állomásait is. Miguel Giráldez, a rend Európáért felelős generálisi asszisztense tartott lelkinapot, később pedig Pedro Aguado generális és Urbán József, Ázsiáért felelős generálisi asszisztens közreműködésével ünnepelték a szentmisét a generálisi ház melletti San Pantaleo-templomban. A szentmise végén a rendalapító sírjánál megújították szerzetesi fogadalmaikat. A magyar piaristák megtekintették Kalazancius eredeti formában megmaradt szobáját és ereklyéit, illetve többek között a leveleibe, személyes irataiba is belepillantottak a nap során.

A zarándoklat folytatásaként a Rómán kívüli első alapítást, az 1616-ban Frascatiban létrejött iskolát látogatták meg. Az az V. Pál pápa hívta oda a piaristákat, aki később, 1617-ben, 400 évvel ezelőtt jóváhagyta a piarista rend megalapítását. A templomban lévő Mária-képet Kalazancius kapta ajándékba, s egy évvel a Frascatiban történt alapítás után maga ajándékozta a közösségnek. A zarándoklat zárásaként a Szent Callixtus-katakombában járt a szerzetesközösség, hogy erőt merítsenek a vértanúk hitéből szolgálatuk végzéséhez.

Forrás és fotó: Márkus Roland SP/Piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria