Sill Aba 65 éves papi jubileumát ünneplik Szombathelyen

Megszentelt élet – 2015. június 19., péntek | 19:15

A szerzetesek szétszóratásának napjaiban, 1950 júniusában szentelte pappá Kovács Sándor szombathelyi püspök Sill Aba ferencest, aki 65 éves papi jubileuma alkalmából június 21-én fél 9-kor mutatja be vasmiséjét a vasi megyeszékhely ferences templomában – tájékoztat a Ferences Sajtóközpont.

A ma is fiatalos gondolkodású, tudós szerzetes a fogadalomtétel időpontját tekintve a legidősebb magyar ferences, a születési dátumát tekintve pedig a második legidősebb: ez év szeptember 2-án ünnepli 90. születésnapját.

Sill Aba Csallóközcsütörtökön látta meg a napvilágot, 1941-ben lépett be a ferencesek Szűz Máriáról nevezett rendtartományába. Búcsúszentlászlón volt novícius, majd Szombathelyen, a rend főiskoláján és a Hittudományi Akadémián végezte a teológiát. Szentelése után a Szombathelyi Egyházmegye keretében szolgált lelkipásztorként, mert ferencesként nem működhetett. Körmenden, Egerváron, Nagypáliban volt lelkész.

Püspöke 1956 után az egyházjogban jártas fiatal papot központi szolgálatba hívta. Az egyházmegyei bíróságon jegyzőként, kötelékvédőként dolgozott, majd a püspök bírósági helynöke lett. Közben bekapcsolódott az egyházmegyei levéltár és könyvtár munkájába is, amelynek később igazgatója lett. 1986-tól a szombathelyi székesegyház plébánosa volt. A Mariánus Rendtartomány újjászervezése után, 1989-től a szombathelyi ferences rendház gvardiánja és a templom plébánosaként szolgált 2006-ig, illetve 1990 és 1993 között mariánus tartományfőnök volt.

Aba atya a Központi Szemináriumban az ötvenes évek elején megtapasztalta, milyen megaláztatásban részesültek az állam részéről a püspökök, majd a különböző lelkipásztori állomásain, illetve a szombathelyi aulában az Egyházügyi Hivatal és a belügyi hatóságok egyházromboló törekvéseit saját bőrén is érezte.

Az egyházjogász, történész-könyvtáros szerzetespap érdeme, hogy a gyönyörű szombathelyi egyházmegyei könyvtár eredeti funkcióját megtarthatta, és nem sajátították ki iskolai díszterem céljára a hatvanas évek elején. A szombathelyi püspökség Martinus kiadója 2012-ben interjúkötetet jelentetett meg Aba atya életéről, A Jó Pásztor nyomában címmel.

Papi jelmondata, amely a vasmisés emléklapon is olvasható, János apostolt idézi: „Szeressük egymást, mert így parancsolta nekünk az Úr”. Aba atya életének kilenc évtizede arról tanúskodik, hogy megfogadta ezt a parancsot.

Fotó: Ferences Sajtóközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria