Szent Benedek ünnepe Pannonhalmán

Megszentelt élet – 2017. március 24., péntek | 18:02

Március 21-én szentmisével és két kiállítás megnyitásával ünnepelte Pannonhalmán a bencés család a nyugati közösségi szerzetesség alapítója, Szent Benedek ünnepét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünneplés hagyományosan szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Dékány Sixtus zirci ciszterci apát volt. A szentmisén a pannonhalmi szerzetesközösség mellett részt vettek az Isteni Szeretet Leányai Kongregációjának hazai és külföldi elöljárói, a bencés oblátusközösség képviselői, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanárai és diákjai, a főapátság munkatársai, valamint az ország több részéről érkezett zarándokok. Jelen volt Pannonhalma város polgármestere, valamint a monostori kiállítótérben nyíló tárlat kurátora és három fotográfusa is.

A liturgia kezdetén Várszegi Asztrik főapát köszöntötte Sixtus apátot, akit számos szál köt Pannonhalmához – a szent hegyen volt bencés diák, osztályfőnöke és iskolatársai pedig a bencés közösség soraiban jelen is voltak. Sixtus apát a közösségi szerzetesség kihívásairól és lehetőségeiről beszélt. A monostor regula szabályozta életkereteit – közöttük a böjtöt és az engedelmességet – nem öncélú aszkézisként, hanem a Krisztusért vállalt felszabadító önátadásként mutatta be.

A rendalapító ünnepén hagyományosan a bazilika oltárára helyezik Szent Benedeknek a főmonostorban őrzött ereklyéjét. A míves barokk tartóban őrzött csontdarab a bencés anyamonostor, Montecassino ajándékaként került Pannonhalmára. Egyike az apátság négy jelentős ereklyéjének, amelyek mindegyike Pannonhalma múltjához kapcsolódik: itt őrzik a pannóniai születésű Szent Márton, a monostor jogait megerősítő Szent István király, az első pannonhalmi apát, Szent Asztrik, valamint a rendalapító Szent Benedek csontereklyéjét.

Az ünnep alkalmával két kiállítás is nyílt a főapátságban. A reformáció kezdetének 500. évfordulójához Pannonhalma több szállal is kötődik. A Főapátsági Főkönyvtár munkatársai igényes kamarakiállítást rendeztek be. A tíz tárlóban a reformáció szellemi atyjainak, legjelentősebb képviselőinek a monostori könyvtárban őrzött műveit 2018. március 21-éig tekinthetik meg az érdeklődők.

A másik, az Egy közös ház címmel megnyitott dokumentarista fotókiállítás címében és tematikájában is illeszkedik a 2017-es pannonhalmi kulturális évadhoz, amelyet Közös ház jelmondattal hirdettek meg. A nagyon különböző, tágan értelmezett közös házakat bemutató tárlatot Winkler Nóra művészeti újságíró nyitotta meg. Az Ajpek Orsi, Kummer János és Ujvári Sándor fotóin keresztül megjelenített közösségek egy sajátos és hiteles Magyarország-lenyomatot jelenítenek meg. Vajon van-e közös pont egy vidéki városháza alagsorában működő súlyemelőklub, a háromezer embernek otthont adó óbudai „faluház”, egy alföldi motorvonat, egy faluszéli református drogterápiás otthon, egy kisvárosi romkocsma és egy négygenerációs kertvárosi családi ház vagy éppen a dunai horgászokat tömörítő Facebook-csoport között? Pannonhalma ezeréves apátságának legújabb tárlata erre próbál meg válaszokat keresni. A kiállítás ingyenesen látogatható a főapátság monostori kiállítóterében 2017. november 10-ig.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria