Szent Ferenc boldog halálára emlékeztek a ferencesek

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Dobszay Benedek ferences tartományfőnök a templomot megtöltő hívő sokaságot köszöntve arról beszélt: Isten szüntelenül megújítja Egyházát. Nem külsődleges módon, hanem belülről, megragadva, elindítva embereket, hogy általuk megújuljon az egész közösség.

Szent Ferenc is ilyen megtért ember volt, aki vonzott másokat – hangsúlyozta a tartományfőnök, kérve Istent, hogy napjaink Egyházába is küldjön olyanokat, akik érzik, értik, tapasztalják a meghívást, és ennek nem állnak ellen, hanem odaadják magukat, életüket a közösség javáért.

Dobszay Benedek homíliájában arról beszélt: életünk alaptapasztalata a változás, és ez a szentekre is jellemző. Rendszerint tipizáljuk az alakjukat, egy-egy jelképhez, jellemzőhöz kötjük a szenteket, pedig az ő sorsukban is jelen volt az átalakulás, a fejlődés. Ferenc útja, hogy az assisi ifjú Isten emberévé lett, de változás, alakulás jellemezte élete utolsó hat évét is – tette hozzá a tartományfőnök. – Feltűnően sokat írt ebben az időszakban, és megváltozott a renddel való kapcsolata is.

Hozzátette: Hajlunk arra, hogy életünk hétköznapi eseményeit függetlenítsük Istennel való kapcsolatunktól, holott a történelem összefügg az üdvtörténettel. Így látta ezt Ferenc is, ezért kezdte engedni, hogy az Úr működhessen az életében; odaengedte magához, hogy hasson rá.

Az utolsó években Ferenc azzal küzd, hogy a rend már nem olyan, mint a kezdetekkor; nem ő a vezetője. Az igehirdetésnek szenteli magát, és a korábbiaktól eltérően nem csak a bűnbánatról prédikál, egyre tágasabban látja az életet. Ugyanakkor betegség gyötri, s megkapja Krisztus sebhelyeit: alakul. Szeretjük derűs, közvetlen, közösségi embernek látni Ferencet – folytatta Dobszay Benedek –, pedig ekkor inkább visszavonultság, szenvedés, elszigetelődés az osztályrésze. Sötétebb időszak ez, és Isten alázatáról kezd beszélni.

Ő maga is fejlődik az alázatban. Istenre tekintve látja kicsinységét, és bár élhetne a hatalmával, nem teszi. Másképp tekint a testvériségre is: a szerzetestestvér kegyelem számára, akkor is, ha a másik beteg, akkor is, ha nehéz természetű, akkor is, ha kedvére van, akkor is, ha ellenére – mindenképpen Istenhez vihet közelebb. Főképp azon a téren következik be változás, ahogy a világ dolgait látja, ahogy elfogadja önmagát és a halált – tette hozzá a tartományfőnök.

Mi rendszerint valamiképpen elszenvedjük a létet, a betegséget pedig kérlelhetetlen, életünket megrövidítő állapotnak látjuk. Ferenc ezzel szemben – a 141. zsoltárt imádkozva – nagy bizalommal, szabadon odaadja önmagát arra, amire Isten hívja, amit tőle kíván. Ezzel tanít minket arra, hogy helyezkedjünk bele abba, amit éppen nyűgnek látunk az életünkben, Isten ajándékát látva ebben is.

Dobszay Benedek buzdított minden jelenlévőt: tanuljanak abból, ahogyan Ferenc felfedezte Isten alázatát, ahogyan megváltozott a testvérekkel való kapcsolata, és ahogyan elengedte a rend vezetését, felszabadulva az igehirdetésre, az Isten által akart jóra.

A szentmisét követően kezdődött el a tranzitus liturgiája. A szerzetesek a templom Szent Ferenc-oltárához vonultak a Poverello ereklyéjével. Elénekelték a 141. zsoltárt, amit az egykori szerzetesek a rendalapító halálakor is énekeltek. Annál a sornál, amelynek elhangzásakor Ferenc meghalt, a közösség tagjai letérdeltek, a templom elsötétült, majd a zsoltár végén kitárt karral végzett, csendes imádság következett.

A szertartást az ereklye előtti tiszteletadás és a közösség vezetőjének ünnepélyes áldása zárta. Az országúti ferences templomban ezt követően a hívek is kifejezhették hódolatukat a központi oltárra kihelyezett ereklye előtt. Ferenc pápa 2016-ban a transitus ünnepen a következőket írta Twitter-üzenetében: „Szent Ferenc, taníts meg minket arra, hogy eszközei legyünk a békének, amelynek forrása Istenben van!”

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír

Magyar Kurír