Szentmisében emlékezett meg alapítójáról a Betegápoló Irgalmasrend

Megszentelt élet – 2017. március 9., csütörtök | 14:24

A Betegápoló Irgalmasrend szentmisében emlékezett meg alapítójáról, Istenes Szent Jánosról március 8-án a Budai Irgalmasrendi Kórház aulájában. A szertartást Kozma Imre, a rend magyarországi vezetője celebrálta.

 

Március 8. világszerte a keresztény szellemiségű gyógyítás napja, a mintegy 450 éves rend alapítójának, Istenes Szent Jánosnak az ünnepe. A Betegápoló Irgalmasrend – amely öt kontinensen, a világ ötvenegy országában, kétszázhuszonhat szerzetesközösséggel van jelen, és melyhez több mint ezer testvér tartozik – háromszázhatvanhét éve szolgál Magyarországon. A budai, a pécsi és a váci irgalmasrendi kórházat, az érdi Szent József Idősek Otthonát, valamint a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthont működteti.

Kozma Imre kiemelte: az irgalmasrendi karizma lényege, hogy a beteg várt és szeretettel látott vendég a gyógyintézményben. „Az irgalmasrendiek Istenes Szent János példájára irgalmas szeretettel szolgálnak. Szeretettel, amely kiszolgáltatja magát, irgalommal, amely védettséget is garantál. Meggyőződésem, hogy a gyógyító kultúrában az irgalmasrendi szellemiségre szükség van” – fogalmazott.

Istenes Szent János 1495-ben született Portugáliában. Csak negyvennégy évesen tért meg, az utána végzett önfeláldozó munka azonban felőrölte egészségét, és 1550. március 8-án, tüdőgyulladásban halt meg. 1630-ban boldoggá, 1690-ben szentté avatták. Ereklyéi Granadában, az Istenes Szent János-bazilikában találhatók. 1886-ban XIII. Leó pápa a betegek, 1930-ban XI. Piusz pápa az egészségügyi dolgozók védőszentjévé nyilvánította.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán/MTI; Betegápoló Irgalmasrend Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria