Ünnepélyes fogadalomtétel a jezsuiták Szent Ignác-napi miséjén

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk a mennyben” – hallhattuk az ünnepi szentmise könyörgésében. Mint a szertartás kezdetén az azt vezető Vízi Elemér SJ tartományfőnök rámutatott, Szent Ignác engedte, hogy az Isten vezesse őt, és ebből a ráhagyatkozásból született meg mindaz, aminek köszönhetően a Jézus Társasága évszázadok óta Isten dicsőségére szolgál. Ignác olyan utat kínál – tette hozzá Vízi Elemér –, amely elvezet a szabadságra, hogy Isten felkínált szeretetét tudjuk tisztán elfogadni, és magunkban kibontakoztatni. „Azzal, hogy Patsch Ferenc rendtársunk a szertartás keretében leteszi ünnepélyes fogadalmát, és teljesen odaadja életét az Istennek, mintegy választ ad arra a szeretetre, amit Istentől kapott a meghívásban” – kapcsolta össze a kettős ünnep lényegét a provinciális.

A szentbeszédben Lukács János SJ korábbi novíciusmester, a Manréza Lelkigyakorlatos Ház vezetője rámutatott, Ignác lényétől és szándékaitól a lehető legtávolabb állt, hogy az ő személye kerüljön a figyelem középpontjába. Szent Ignác célja a „sallangmentes Krisztus-követés” volt, s valójában az ignáci lelkiség is szándékaival ellentétes, túlzó megfogalmazás, hiszen Ignác nem többet, mint az Evangélium jézusi lelkületéhez való minél közelebb férkőzéshez hozzásegítő módszereket kínált, s eljárásmódjának nem más, mint az egyszerűség, a józanság, és a valósággal való szembenézés a lényege. Ennek jegyében idézte fel a szónok Szent Ignác alakját három, széles körben elterjedt, ám csak némi jóindulattal neki tulajdonítható mozzanaton keresztül.

Lukács János SJ úgy fogalmazott, Ignác soha nem mondta, de bizonyára tetszett volna neki az a sokszor ismételt jezsuita útmutatás, hogy amikor döntés előtt állunk, figyeljünk a bensőnkben lakó legmélyebb vágyakra (Ignác a Lelkigyakorlatos könyvében nagyon is konkrét iránymutatást ad, mely vágyakat érdemes követni). Hasonlóképp, a jellegzetesen ignáci imádságként hivatkozott exámen („lelkiismeret-vizsgálat extrákkal”, avagy a szerető figyelmesség imája) sem volt számára feltétlenül előrébb való, mint a napi szentmise, vagy akár a zsolozsma. S végül, bár Ignác valóban nyughatatlan lélek volt, szó szerint soha nem használta a magis (több/inkább/nagyobb/jobban) kifejezést abban az általánosan használt értelmében, amellyel gyakran azonosítják a jezsuiták új utakat kereső, szüntelenül valami jobbra törekvő (vagy arra buzdító) gyakorlatát.

Ignác mindig azt kereste, hogyan szolgálhatja Isten nagyobb dicsőségét, azaz, ha valóban az ő szellemében akarunk eljárni, nem pusztán többet és jobban kell tennünk egy ügyért, hanem Isten munkálkodásának és jelenvalóvá válásának kell minél inkább teret nyitnunk – adott új szempontokat Szent Ignác alakjának megértéséhez Lukács János SJ.

A legbensőbb vágyakra való odafigyelés, és az Istennek való teret nyitás a lényege a noviciátust lezáró egyszerű örökfogadalmakat követő, adott esetben igen hosszú jezsuita próbaidőszaknak, és az azt lezáró ünnepélyes fogadalomtételnek is – folytatta gondolatmenetét az ünnep szónoka. Mint rámutatott, az egyes vágyakról való lemondás adja azt az ürességet és szabadságot, amelyben tér nyílik az Istennel való bensőséges kapcsolatra. A jezsuiták különleges fogadalma, vagyis a római pápának (illetve a gyakorlatban közvetve, a rendi elöljáróknak) fogadott engedelmesség pedig nem más, mint Isten tervének teljes elfogadása.

S hogy miért vizsgálja akár évtizeden át a Társaság, valóban be kívánja-e fogadni véglegesen a rendbe az illetőt, annak oka nem más, mint hogy megvárják, hogy a kijelölt szolgálatában kiteljesedjen, örömét lelje; küldetése és hivatása egybeforrjon – zárta beszédét Lukács János SJ.

Patsch Ferenc ünnepélyes fogadalomtételére az úrfelmutatást követően került sor: Vízi Elemér SJ tartományfőnök előtt, a magyar rendtartományt képviselő másfél tucat jezsuita jelenlétében örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet, és a pápának különleges engedelmességet fogadott a Rendalkotmányban foglaltaknak megfelelően, illetve végzett szolgálatával összhangban különös gondoskodást ígért a nevelés terén. A fogadalomtétel után Szent Ignác imája, a Suscipe Domine csendült fel megzenésített formában a Jézus Szíve-templom Musica Sacra kórusa előadásában, Rónaszéki Tamás vezényletével, Burik Gábor orgonakíséretével.

A szentmise végén Vízi Elemér megáldotta a rendtartomány új stóláit, majd köszöntötte a Szent Ignác-i lelkiségű női szerzetesrendek jelen lévő képviselőit, Patsch Ferenc SJ hozzátartozóit, és a templomot zsúfolásig megtöltő híveket.

A tartományfőnök gratulált a jezsuiták között „nagykorúvá vált” Feri atyának, megköszönte a magyar egyház szolgálatában végzett eddigi munkáját, majd erőt és áldást kért az előtte álló szolgálatra. Vízi Elemér megköszönte Lukács Jánosnak „Szent Ignác-recepciónk korrekcióját”, majd az egybegyűltek figyelmébe ajánlotta a rendtartomány M.I.N.D. címmel megjelentetett új kiadványát, és az ősz folyamán Lukács János gondozásában, új kiadásban megjelenő Lelkigyakorlatos könyvet. Végül az új örökfogadalmast kérte, hogy szóljon az egybegyűltekhez.

Patsch Ferenc SJ „megajándékozott pillanatnak” nevezte a fogadalomtétel szertartását, röviden felidézte a készület elmúlt egy hónapjának fáradságos és örömteli élményeit, majd kötetlen együtt-ünneplésre invitálta az egybegyűlteket a Jézus Szíve-templom kertjébe, ahol késő estébe nyúlóan fogadta a köszöntéseket és jókívánságokat.

Szöveg: Végh Dániel/Magyar Jezsuita Rendtartomány

Fotó: Orbán Gellért

Magyar Kurír