Választókáptalant tartanak a Boldogasszony Iskolanővérek

Megszentelt élet – 2017. március 16., csütörtök | 10:55

A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Rendtartománya március 15. és 19. között tartja választókáptalanját Budapesten, a rend Patrona Hungariae iskolaközpontjában.

Az első nap során összegyűlt az egész tartományi közösség, amely összesen hatvanhárom rendtagot és két jelöltet jelent határon innen és a rend erdélyi, illetve délvidéki missziójából.

A találkozó első felében Mary Maher általános főnöknő bemutatta a Boldogasszony Iskolanővérek, e közel 3 ezer főt számláló nemzetközi közösség helyzetét. A szerzeteskongregáció legfőbb elöljárója helyettesével, Maureen McGoey nővérrel érkezett Rómából, hogy elnököljenek a magyar rendtartomány választási folyamatában.

Az első nap délutánján a jelenlegi tartományi tanács megtartotta az elmúlt négy évre visszatekintő beszámolóját, mely egyaránt foglalkozik a tanító szerzetesrend közösségi életével, karizmájával, küldetésével és erőforrásaival. Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő és tanácsosai, Baráti M. Kinga és Bencze M. Regina az elmúlt időszak elemzése mellett tapasztalataik alapján javaslatokat tettek a rend előtt álló jövő legfontosabb irányaira vonatkozóan.

Március 16. és 19. között zajlik a szorosabb értelemben vett választókáptalani folyamat, melynek során az előre megválasztott huszonhárom nővér őszinte párbeszédben közösen keresi Isten akaratát a tartomány jövőjét illetően. Ennek eredménye lesz a következő négy év legfőbb irányainak megnevezése és a következő négy esztendő tartományi tanácsának megválasztása. Az új tanács ünnepélyes beiktatására 2017. július 1-jén kerül majd sor, addig a jelenlegi tartományi tanács marad hivatalban.

A Boldogasszony Iskolanővérek hálásan megköszönnek minden értük mondott imádságot ezekben a napokban.

Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek

Magyar Kurír