Mai evangélium – 2018. január 14., évközi 2. vasárnap

Napi Evangélium – 2018. január 14., vasárnap | 6:00

Hogy örömhírrel induljon minden nap… Jn 1,35–42

A Szent János-oltár németalföldi mestere: Keresztelő Szent János rámutat Jézusra mint Isten bárányára (1500–1510 körül), Philadelphia, Philadelphia Museum of Art, USA

Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: „Íme, az Isten Báránya.” A két tanítvány hallotta szavait, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: „Mit kerestek?” Azt felelték neki: „Rabbi – ami Mestert jelent –, hol laksz?” Ő azt mondta nekik: „Gyertek és meglátjátok.” Elmentek tehát, és meglátták, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt.

A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: „Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla).

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria