Mai evangélium – 2018. március 6.

2018. március 6. kedd 06:00

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 18,21–35

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!

A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta, és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek, és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.

Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Címkék: Mai evangélium
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
adventi-imaestet-tartott-nyolc-boldogsag-kozosseg
Adventi imaestet tartott a Nyolc Boldogság Közösség

Advent elején minden évben megrendezik a budapesti Nyolc Boldogság Közösség imaestjét. Idén december 8-án, szombaton dicsőítéssel, szentségimádással készültek Krisztus születésének ünnepére a budapesti Örökimádás-templomban.

18:48
csillagtestverek-ejszakaja-kaposvaron-92719
Csillagtestvérek éjszakája Kaposváron

Az elhunyt gyermekekre emlékezve imádkoztak advent második vasárnapján, december 9-én este a kaposvári Kossuth téren, a csillagtestvérek éjszakáján.

19:59
Adventi kalendárium – 2018. december 12.

Adventi kalendárium – 2018. december 12.

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

Mai evangélium – 2018. december 12.

Mai evangélium – 2018. december 12.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 11,28–30

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle