A konferencia fő témája a kommunikáció volt, természetesen a katekumenátus sajátos összefüggésében, ahol a két világ kommunikációja találkozik. Milyen ennek a két világnak a kommunikációja? Hogyan tud egymással szót érteni? A katekumenátus döntő kérdése, hogy létrejön-e a kapcsolat, amelyben megszülethet a hiteles megtérés.
Idén a Pécsi Egyházmegye Szent János szállója adott helyt a találkozásnak és a nyolcvan résztvevőnek. A háromnapos programban közös esti imádságok, reggeli zsolozsmás szentmisék adták a lelki pillért, a szellemit pedig a magas szintű előadások.
Török Csaba teológiai tanár a megérkezés után a kommunikáció teológiai alapjairól beszélt. A párbeszédben az igazságot nem én birtoklom, hanem közöttünk van, körüljárjuk, és aztán szabadon befogadják a felek.
Diósi Dávid, gyulafehérvári teológiai tanár a posztmodern kor kommunikációjának lehetőségeiről beszélt, szemléletesen bemutatva azokat a megváltozott helyzeteket, amelyekben (nem) működik igehirdetésünk. Az előadó sok „aha élményt” okozott a hallgatóságnak.
A második nap előadója Pál Feri atya volt, aki a tőle megszokott szuggesztivitással, lényegre törően mutatott rá kommunikációnk tartalmának gondjaira: sokszor „szómágiát” végzünk, nem vesszük észre, hogy a nekünk fontos, sőt akár szent szavak a hallgatóknál egyáltalán nem azt jelentik, nem az az információ, fogalom jelenik meg bennük, mint amit szeretnénk, pedig a kommunikáció tartalmát a befogadó határozza meg: annyi valósult meg belőle, amennyi „átment” a közvetítésünkkel. A kommunikációban a kimondott szavunk mellett erőteljesen ott áll emberképünk: szeretjük-e azt, akivel beszélünk. Mit gondol Isten erről az emberről, mit gondolok én magamról – ez mind ott van, ki nem mondottan is. Reveláció erejével hatott a résztvevőkre a felismerés: nem sikerül nekem minden Istennel (ezt mutatják kudarcaink), hanem Istennek sikerül velem!
A harmadik nap délelőttjén Martos Balázs Levente biblikus előadása szólt a Szentírás kommunikációjáról, az ember első szavaitól kezdve egészen Szent Pál apostolig, új mélységeket és látásmódot mutatva az ismert bibliai részekben. Délután Kajtár Edvárd a liturgia kommunikációjába vezette be a hallgatóságot, amely egyszerre emberi és isteni közlés, párbeszéd.
A harmadik pillért a műhelymunkák jelentették, ami három csoportban zajlott, csoportos gyakorlatok segítették saját élményhez a résztvevőket. A műhelyekben az először ide érkezettek alapvető útmutatást kaphattak a katekumenátusra, a „régi motorosok” pedig ránézhettek módszereikre, eddigi gyakorlatukra, finomítva, javítva azokat.
Minden konferencián nagyon fontosak a szünetek és étkezések, amelyek során személyes beszélgetések indulnak, kapcsolatok szövődnek, és a résztvevők erősítik, támogatják egymást a közös ügyben: szolgálni Istent és a rájuk bízott felnőtt megtérőket ott, ahová állították őket.
Az előadások fontos tanulsága, hogy a hatékony kommunikációhoz nem elsősorban a technikát kell tanulni, hanem figyelni, szeretni a másik embert, akihez beszélünk, és tisztelni Istent, aki nem birtokunk, hogy adjuk, hanem közös Istenünk, akiről beszélünk, az Ő szolgálatában.
Magyar Kurír