A végső dolgokról

2018. november 17. szombat, 16:00

Évközi 33. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 13,24–32)

Az embert mindig is rettegő kíváncsisággal töltötte el a világ végének a kérdése. Jézus már jóval a szenvedése és halála előtt terjedelmes tanítást ad erről a kérdésről. Ezt az eszkatologikus (vagyis: a végső dolgokra vonatkozó) beszédét ezerféleképpen értelmezték. Nemcsak azért, mert „izgalmas”, hanem azért is, mert egy komoly kérdést vet fel. A Mester ezt mondja: „nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek”. Csakhogy elköltözött már a világból az apostoli generáció, s azóta sok-sok nemzedék, ám a világ még mindig áll. Lehet, hogy Jézus tévedett?

Egyesek úgy vélik, hogy a jóslatok eredetileg Jeruzsálem 70-es pusztulására vonatkoztak, s a keresztény igehirdetés keretei között nyertek egyetemes távlatot. Mások azt gondolják, hogy Jézus valóban egy közeli világvégét váró próféta volt, aki saját életével és halálával is ezt akarta siettetni. Az értelmezések és (bele)magyarázások sora szinte végtelen.

Egy dolog azonban mindenképpen bizonyos: nincs nemzedéke az emberiségnek, amelynek ne kellene átéreznie e szavak súlyát. Hisz mi nem szenvtelen elemei vagyunk a fizikai univerzumnak – ez a kozmosz a mi világunk, a tér és az idő a mi létezésünk. Tudunk elvonatkoztatva gondolkodni minderről, ám végső soron a létről csak mint a saját életünkről beszélhetünk. Hiszen túl a személytelen gondolati tartalmakon, mindannyiszor mi vagyunk azok, akik elgondolkodunk a végről. Éppen ezért a világ vége sem egy látványos akciófilm, amit fotelből nézünk, hanem a mi világunk vége. Ez pedig biztosan beköszönt. Lesz egy nap az életünkben, amikor az égi nap elsötétedik, lesz egy utolsó éjszaka, amikor a hold nem ad többé fényt, minden csillagtalanná lesz. Igen, eljön a pillanat, amikor itt és most, az én létemben visszavonhatatlanul megrendülnek a mindenséget összetartó erők. Amikor bennem véget ér a világ, s a kozmosz az én személyességem nélkül halad majd tovább az idő útján. S végül a minden egyes halálban beköszöntő vég kiterjed az egész mindenségre. Egy teológus szerint olyan az idő szövete, mint az asztalra fektetett abrosz. Az egyéni halálokban a vászon egy-egy ponton elkezd elmelkedni a falaptól, majd végül (s ez a „Nagy Vég”) eljön a pillanat, amikor egyetlen ponton sem érinti többé az asztalt.

Minden életnek személyesen kell szembenéznie a véggel. Jézus – a saját utolsó napjait élve – erre akar felkészíteni minket, s ezen az ablakon keresztül mutatja meg nekünk a legvégső dolgokat. Csak az állhat készen a nagy végjátékra, aki személyes létének a lezárására méltó módon felkészült.

Török Csaba

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Címkék: elmélkedés
Vezető híreink - olvasta már?
zarandokvonat-indul-csiksomlyoi-papai-misere
Zarándokvonat indul a csíksomlyói pápai misére

A Misszió Tours Utazási Iroda május 31-én buszokat és zarándokvonatot is indít Csíksomlyóra, a pápai szentmisére. A részletekről Budai László ügyvezetővel beszélgettünk.

18:15
bator-botond-hargitafurdoi-palos-szerzetes-csiksomlyoi-papalatogatas-sok-meglepetest-okozhat
Bátor Botond hargitafürdői pálos szerzetes: A csíksomlyói pápalátogatás sok meglepetést tartogat

Ferenc pápa romániai apostoli útján június 1-jén szabadtéri szentmisét mutat be a csíksomlyói Mária-kegyhelyen. A pápalátogatásról Bátor Botond pálos szerzetest, volt tartományfőnököt, hargitafürdői elöljáró-plébánost kérdeztük.

12:20