A feltámadt Krisztus ajándéka az örök élet

Rupnik: Krisztus feltámadása
(mozaik a Szent Szaniszló-intézet kápolnájában, Ljubljana, Szlovénia)

Jézus szenvedéstörténete nem a kínok története, hanem a szeretet teljessége. A katekézis első kérdése: „Mi végre vagyunk a világon?” A választ jól ismerjük: „Azért, hogy Istent megismerjük, szeressük, és ezáltal üdvözüljünk.” A kérdéssel, hogy „mi végre”, valójában arra kérdezünk rá, hogy mi lesz az életünk vége. Ezen van a hangsúly, mert ettől függ, hogy az egésznek van-e értelme. Életre szóló feladatunk tehát, hogy megismerjük Istent. Felfogjuk „minden értelmet meghaladó szeretetét” (Ef 3,18), és szeretetünkkel válaszolva arra az élet teljességére jussunk.

Mikor él az ember teljes életet? Akkor, ha százhúsz évig él, de végig önző marad? Nem! Csak ha Jézus Krisztust követi. Egyedül ő élt igazán teljes életet! Bár mindössze harminchárom év volt ez: harminc év csendességben, Názáret rejtettségében, majd három év nyilvános működés, s aztán három óra a kereszten. Beszűkülésnek látszik. Pedig ez a teljességre jutás: „Beteljesedett!” – mondja Jézus az utolsó szavával. Ennek titka, hogy mindig az Atya akaratát kereste és teljesítette, így lett teljessé az élete.

Krisztus győzött, megdicsőült, „felmagasztaltatott” – a kereszten. Onnan és oda „vonz magához” mindenkit, ahogyan ígérte. Akik csatlakoznak hozzá, akik összekötik vele az életüket, ő azokban is győz, azokban is megtöri a bűn, a halál uralmát.

„A keresztény győzelem mindig kereszt, ám olyan kereszt, mely egyidejűleg győzelmi zászló is, amit harcos gyengédséggel hordozunk a gonosszal vívott küzdelemben” – írja Ferenc pápa (Evangelii gaudium, 85).

„Ez a győzelem – győzelem a világ fölött – a mi hitünk” (1Jn 5,4). Az örök élet a feltámadt Krisztus ajándéka, melyet a hit által fogadhatunk el. Jézus Krisztus feltámadt, és vele mindazok, akik hisznek benne.

Kérdés, hogy hiszünk-e a feltámadásban. Azt nagyon sokan elhiszik, hogy van Isten, még azt is, hogy Jézusban emberré lett, szépeket tanított, s aztán keresztre feszítették. Azt azonban már kevesebben hiszik, hogy feltámadt.

Mi is a feltámadás? Ha csak úgy gondoljuk, hogy a feltámadáskor Jézus testében újra megindultak a biológiai, kémiai, fizikai folyamatok, s ő visszatért ebbe a földi életbe, tévedünk. Jézus nem visszajött, hanem előrement! Benne beteljesedett, vagyis teljességre jutott az ember sorsa, melyet Isten öröktől fogva szánt nekünk. Benne megdicsőült a teremtett anyag egy része.

Isten teremtette ezt a csodaszép világot, s az embert, az értelmes létezőt, aki rá tud csodálkozni arra, hogy Isten milyen nagyot gondolt róla! „Kicsoda” vagy te? – kérdezi a magyar nyelv. Valóban, az ember – csoda.

Mégis oly sok a világban a probléma. Mi lehet ennek az oka? A mai embernek van értelme, mely a végtelen igazságra van irányítva, s közben azt állítja, hogy nincs abszolút igazság, minden viszonylagos.

Van személye, énje, amely az örök szeretetre van teremtve, s közben tagadja a szeretetet.

Vannak végtelenre irányuló vágyai, és közben tagadja a végtelent. Azt mondhatjuk: minden probléma forrása, hogy az ember elszakadt az Istentől, és „kóros istenhiányban” szenved. Meg kell térnie!

Jézus feltámadásából következik a mi feltámadásunk valósága. Milyen sokan nem tudják ezt elhinni! Milyen sok a halott hitű ember, aki bár részesült a keresztségben, mégis a krisztusi hit sírjává lett. Hengerítsük el a követ szívünk ajtajából, hogy bennünk is föltámadjon az igaz hit!

Mi lehet ez a kő? Nagyon sok minden, de tulajdonképpen csak egy: a bűn. Ragaszkodás egy bűnös, rendezetlen kapcsolathoz, egy harag, egy önző megszokás, és még sorolhatnánk. Mind-mind elhengeríthetetlennek látszó kövek.

A bűnbánat, a bűnbocsánat szentségére úgy kellene tekintenünk, mint személyes feltámadásunkra. Szent Pál írja a kolosszeieknek: „Ha tehát ti feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odaföntvalókat!” (Kol 3,1) A szentgyónás szentségében az „odaföntvalók” „idebentvalók” lesznek!

A feltámadott Úr „első ajándéka”, a Szentlélek hengeríti el mindnyájunk szívéről a követ, hogy bennünk is feltámadjon az ő szeretete: a feltétel nélküli, önzetlen, „fáradhatatlan” szeretet. A képesség és készség arra, hogy felismerjük őt testvéreinkben, a családtagjainkban, a mellettünk élőkben, az egyszerű emberekben, sőt, még az ellenségeinkben is.

Az evangélium tanúsága szerint Jézus a teljes embert akarja meggyógyítani, ezért vállalta értünk az áldozatot. Az ő szeretete az igazi szeretet, amely nem kopik el, nem fogy el.

Ugyanaz az érzület, ugyanaz a szeretet legyen bennünk is, mint ami őbenne volt! A mi szeretetünket se kelljen kiérdemelni, a mi szeretetünk se függjön attól, mit mondanak ránk vagy hogyan bánnak velünk.

„Az Úr békéje legyen veletek mindenkor!” – szólít meg bennünket a pap minden szentmisén. Az Úr békéjének, béketűrésének legyünk hírnökei! Minden nehéz ember, minden nehéz helyzet a béketűrésünk próbája. Tűrnünk kell a békéért! A feltámadt Üdvözítőtől kapott béke „körülmény-független”.

A feltámadással ugyanis életünk legfontosabb kapcsolata, az Istennel való kapcsolat állt helyre. Jézus azért jött el a földre, azért tanított, azért szenvedett, halt meg és támadt föl, hogy békét hozzon az Isten és az emberek közé. Ez húsvét öröme: „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.” Ő pedig így szólt: „Békesség nektek!” Ez a béke, ez a szeretet valóban nem függ semmiféle körülménytől. Ebből a kapcsolatból, ebből a forrásból merítve lesz a szeretetünk valóban fáradhatatlan.

1709-ben pestisjárvány pusztított Gyöngyösön. A ferences kolostorban a házfőnök úgy rendelkezett, hogy zárják be a kaput. Csak egyetlen pap maradt kint, aki ellátta a haldoklókat a betegek szentségével, és eltemette a halottakat. Minden reggel meghúzta a kis kápolna harangját, így üzent a többieknek, hogy még él. Ha nem szólalt meg a harang, a többiek tudták, hogy meghalt, és kiment a következő. Tizenhárom ferences atya halt meg így. Az életük odaadásával tanúskodtak a feltámadásról.

A feltámadás örök igazságát kell megismernünk, mert ez jelenti számunkra az életet, a szeretet teljességét.

Az élő Krisztusról tanúságot tevő, hiteles keresztény életünk legyen elgondolkodtató mások számára, és döbbenjen rá a világ, hogy Jézus Krisztus „a feltámadás és az élet”!

Palánki Ferenc
debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2017. április 16-i számában jelent meg.