A Jóisten görbe vonalakon is tud egyenesen írni – „Szólj be a papnak!” Debrecenben

Nézőpont – 2019. április 2., kedd | 19:18

A „Szólj be a papnak!” csapatának legutóbbi, március 25-i debreceni estjéről szóló beszámolót adjuk közre.

Családias hangulatban, hátborzongatóan őszinte légkörben zajlott a legutóbbi – már huszonegyedik (!) – debreceni vitaestünk. A személyesség most talán azért is volt ennyire kézzelfogható, mert rendezvényünket a DebreSlam csapata tette még érdekesebbé; a slammerek háromperces kis blokkokban avattak be hitük mély titkaiba.

Ezúttal egy keresőkhöz közelálló témát, a megtérést feszegettük. Kényszerképzet, vagy talán isteni beavatkozás?

Tóth Sándor baptista lelkipásztor már az elején azzal kezdte, hogy tizenévesen úgy teltek a hetei, hogy csütörtökön ifjúsági hittanra, pénteken bibliaórára járt, majd mindezt szombat esténként DJ-skedéssel koronázta meg. Vasárnap persze már csak kipihenni tudta a hét fáradalmait. Hallgatva ezt a megtéréstörténetet, felvetődött bennem is a kérdés, vajon hányan vagyunk így, akik a „vasárnapi kereszténységet” éljük? A későbbi lelkipásztor felismerve, hogy mindez nem épít, hanem rombol, felmondott a diszkóban, de további életét, hasonlóan a korábbihoz, a fiatalok szolgálatába állította.

Ferenczi Richárd római katolikus plébános több kérdés kapcsán is tanúságot tett hitéről: ő a szeretet Istenében hisz. Nekünk nem olyan Istenünk van, aki rombol, vagy gáncsoskodik, aki rosszat akar nekünk. A mi Istenünk egy gentleman, nem erőszakos, a türelme végtelen; ugyanakkor Isten tényleg a meglepetések Istene (mint Ferenc pápa oly sokszor említette), olyan Isten, akinek van humorérzéke.

Kathyné Mogyoróssy Anita pszichológus szerint a legeslegjobb pszichológus nem más, mint maga Jézus Krisztus.


A válaszadásban már rutinos görögkatolikus „Let’s go atya” (Kiss László) szerint fontos, hogy mindennap meg kell hoznunk a döntést Isten mellett, mindennap meg kell térnünk. Az Istenhez való tartozás természetszerűen el tud halványulni, és ha nem foglalkozunk eleget a hitünkkel, akkor az el tud halni.

Amennyiben az egész este kérdéseire és válaszaira is kíváncsi vagy, nézd meg az eseményen készült élő videónkat ITT.

Az esemény után néhány jelenlévőt megkérdeztem, hogy mi volt az, ami leginkább tetszett nekik az este folyamán.

Lili a témát emelte ki, hiszen közel áll hozzá, érdekesnek és hasznosnak gondolja az erről folyó párbeszédet. Neki meglepően érdekes volt látni, hogy a kérdéseik alapján kik azok, akik vallásosak, és kik azok, akik progresszívan megtérnek. Lantos a válaszokat dicsérte, úgy érezte, hogy most különösen jó válaszokat kaptak a kérdezők.

Anett azt emelte ki, korábban attól félt, hogy a vallásosság egy olyan ellentmondásos dolog, ami kirekesztéssel is jár. Most megtapasztalta, az a fontos, hogy a szeretet Istenében higgyünk, ezzel tud leginkább azonosulni ő is.

A Szólj Be a Papnak! legközelebbi debreceni eseményére április 15-én kerül sor, ahol megvitatják, hogy vajon keresztény-e még Európa. Szeretettel várnak mindenkit!

Forrás és fotó: Szóljbeapapnak.blog.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria