A komolyság és a játék dialektikája a személyiség fejlődésében – félévzáró előadás a Sapientián

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A minőségi életre törekvő ember bölcsességre való eljutását vizsgáljuk, összevetve a keresztény hagyomány és a kortárs pszichológia meglátásainak szempontjait – mondta az előadás céljáról Bagyinszki Ágoston OFM. A ferences szerzetes Hugo Rahner teológus megfontolásait alapul véve bontotta ki a görög eszmény, az anér szpudogeloiosz fogalmát: e szerint bizonyos értékek csak az életünk minőségének megváltoztatása árán hozhatók felszínre. E görög eszmény azt fejezi ki, hogy az emberi érettséghez azon az úton juthatunk el, amelynek során komolyan vesszük és megéljük pozitív és negatív élményvilágunkat is, és ezek kettősségét (paradoxon) meghaladva tehetünk szert a bölcsességre.

Az embert egyrészről a könnyedség, az öröm, a komikum, a nevetés (homo ludens), másrészt a komolyság, a szenvedés, a tragikum, a sírás (homo sapiens) jellemzi. S e kettő olykor csatázik egymással, ahogy ezt például Assisi Szent Ferenc egyik életrajzírója fel is jegyezte a szent jellemvonásairól.

Elekes Szende pszichológus arra mutatott rá, hogy az ember reflexív, töprengő jellegű hangoltsága (működésmódja) és a játékosságra, lazaságra, a dolgok elengedésére irányuló hajlama jó esetben paradox egyensúlyban van egymással.

A túl kevés reflexió átgondoltság nélküli, zsigeri cselekvéshez vezet, a túlreflektált személyiség pedig mintha „nem is lenne szereplője saját élete filmjének”.

Bagyinszki Ágoston szerint a komolyság és a játékosság kettőssége minden ember „alkotói szabadságában”, azaz élete formálásában válik valósággá, ez pedig a konkrét élethelyzetek értelmének (sztoikus és keresztény szóhasználattal: logoszának) keresése révén, illetve a felismert logosz szerinti életalakítás által bontakozik ki. A logosz-tan keresztény szempontból az imádság tapasztalatát képezi le.

Elekes Szende az előbbieket hangsúlyozva Viktor E. Frankl pszichológus alapvető megállapítását emelte ki: az élet értelmére való rákérdezés sajátosan emberi mozzanat, s ez a reflexiós készségünk egész életünk folyamán fejlődik. Az intelligencia egyik formája (arca) ez – tette hozzá az előadó. Az úgynevezett intraperszonális intelligencia a szilárd énképpel, alapos önismerettel rendelkező embert jellemzi, aki ismeri saját erősségeit, gyengeségeit, önfegyelemre, önszabályozásra képes, mások véleménye által kevéssé befolyásolható. A pszichológusnő bátorította a szabadegyetem hallgatóságát az egyénileg és csoportosan végezhető, valamint a külső személy (pap, pszichológus) által segített önismereti fejlesztésre.

„Az intraperszonális intelligenciának a keresztény hagyományban a bölcsesség bibliai fogalma felel meg” – mutatott rá Bagyinszki Ágoston. Ez semmiképpen sem azonos a beképzelt balgasággal vagy az öntelt tudálékossággal. Kiváltképpen a „magasztos” mint megtalált kincs utáni elszánt keresés ez, szellemi éberség, kiművelt ítélő erő, összeszedettség, amelynek gyümölcse az alázat.

E bölcsesség pedig az okosság (phrónészisz, prudentia) erénye által érhető el. Jellemző megnyilvánulása az átfogó szemlélet a döntéshozatal előtt, a jó időzítés, a megfelelő kivitelezés, s a dolgok megkülönböztetése. A bölcsesség keresésével kapcsolatban Marianne Schlosser és André Comte-Sponville könyveit ajánlotta a ferences szerzetes.

A komolyság és a játék személyiségen belüli dialektikája felé vezető előadói gondolatmenet fontos állomása volt a Példabeszédek könyvéből vett idézet (Péld 8,30–31), amely szerint a teremtés művében a teremtmények rendjét komponáló alkotói folyamatban jelen van a játékosság is.

Elekes Szende az élet dolgaihoz való játékos hozzáállásról elsőként a fejlődéslélektan tükrében beszélt, az életkorok sajátosságai szerint. A felnőttségre vonatkozóan hangsúlyozta, hogy Eric Berne pszichológus három énállapotot különböztet meg az egyénben: a felnőtt, a szülői és a gyermeki énrészt. Utóbbi a legősibb komponens, s mint ilyet szükséges elfogadnunk, hogy teret adhassunk a bennünk rejlő spontaneitásnak, örömnek. Csíkszentmihályi Mihály ismert flow-elméletében például az úgynevezett autotelikus személyiséget jellemzi ez: aki nem a külső jutalmak függvényében él és tevékenykedik. A jóllétet eredményező flow-élményében elhagyja énfókuszáltságát, tudatosan tör a célja felé, beszippantja a tevékenység, mintegy sodorja magával. Mindebből következik, hogy a felnőttséggel nem kell szükségszerűen levetkőznünk gyermeki énünket; a játékosságot beengedve társas kapcsolatainkba, munkánkba a jóllétet érhetjük el.

Bagyinszki Ágoston – Eugen Fink 20. századi filozófus nyomán – az előbbiekhez hozzátette, hogy a játék, mint olyan, világmodell (gondolhatunk például a futball sokrétű struktúrájának dinamizmusára). Keresztény szempontból pedig a játékban benne foglaltatik az eutrapélia, azaz az elengedés erénye (Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás), ami által a dolgokat oly módon vesszük komolyan, hogy nem maradunk a komolyság foglyai.

Az előadás végén Elekes Szende, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pszichológiatanára összefoglalóan elmondta, a komolyság és a könnyedség sikeres integrációja magunkban szükséges lépés az emberi érettség felé vezető úton.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír