Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítása igen terjedelmes dokumentum, ezért egyszeri, gyors feldolgozása lehetetlen. Sokan megelégednek azzal, hogy a legvitatottabb kérdéseket tartalmazó kiemelt mondatokon rágódjanak, ám ezzel pontosan az egyház szándékát tévesztik szem elől: a konkrét és külsődleges kérdések nem megválaszolhatók egy alsó tagozatos szintjére szabott kiskátéval, a helyes vízióhoz a teljes evangélium üzenet nagy összefüggésrendszerében kell gondolkodni.
A Katolikus Egyház Katekizmusában ott vannak a tételmondatok, most sokkal inkább azt kell szemügyre vennünk, hol van a szeretet forrása, hogyan tud növekedni, mit tudunk tenni kiteljesedéséért.
Ez mindennek az alfája és ómegája, ez tudja hordozni a házastársi szövetséget és hűséget, a gyermekvállalásra való nyitottságot és készséget, a család életét és folytonos megújulását. A dokumentum vége felé a pápa meg is jegyzi: hűségesnek kell lenni az evangéliumhoz, nem engedhetünk a relativizmusnak, ugyanakkor „napjainkban a bukások pasztorációjánál fontosabb a lelkipásztori erőfeszítés a házasságok megerősítésére” (307). Ennek alapja pedig csakis a szeretet örömének (újra)felfedezése lehet, amely nélkül még a legigazabb szó is üresen kong, csak „pengő érc és zengő cimbalom” (vö. 1Kor 13,1).
Ezért a jelen buzdítás nem arra íródott, hogy gyorsan átfussunk rajta, és sommás ítéleteket alkossunk mellette vagy ellene. „Az általános, elsietett olvasat” (7) semmi esetre sem felel meg a szöveg céljának. „Jobban lehet majd értékelni akár a családok, akár a családpasztorációban munkálkodók részéről, hogyha türelmesen mélyítik el, egyik részt a másik után, vagy ha minden konkrét élethelyzetben kikeresik belőle azt, amire szükségük van” (uo.).
Nem egy kommentátor megjegyzi, hogy ezt a dokumentumot a plébániai családcsoportokban, felnőttkatekéziseken, legjobb esetben a személyes reflexiót és a közösségi megosztást összekapcsoló módon kell feldolgoznunk. Nem tankönyv ez, nem is törvénygyűjtemény, hanem szó szerint exhortatio: fedezzük fel Isten szépséges üzenetét, és érzékenyen, bizalommal és nyitottsággal, hűséggel és kreativitással próbáljuk meg alkalmazni életünk adottságaira, arra a valóságra, amely itt és most körülölel bennünket. A stílus, a nyelvezet és a terjedelem mind-mind egy ilyen „felhasználói magatartás” irányába mutat.
A buzdítás másik szembeszökő jellemzője a szinódusi folyamat sajátosságainak tükröződése: „A [szinódusi] atyák felszólalásai, amelyeket szüntelen figyelemmel hallgattam, értékes poliédernek [sokszögtest] tűnt számomra, amelyet sok jogos aggodalom s őszinte és komoly kérdés alkotott” (4). A téma annyira eleven, összetett, hogy a vizsgálata során felmerülő szempontok sem hozhatók egy síkra, sokdimenziós téma ez, amihez egy hasonlóképpen sokrétegű dokumentum illik. Ezért járul a szövegben a szinódusi megfontolásokhoz még több olyan elem, amely irányt szabhat „az eszmélkedésnek, a párbeszédnek és a lelkipásztori gyakorlatnak, ugyanakkor bátorságot, ösztönzést és segítséget nyújt a családoknak elköteleződésük és nehézségeik terén” (uo.). Ezt az poliéderjelleget erősíti a pápa állásfoglalása, miszerint nem minden kérdést kell a tanítóhivatalnak központosított (és globalizált) módon megoldania, a helyi egyházaknak is megvan a maguk feladata, hogy meghatározott kérdésekre felelős válaszokat adjanak (vö. 3).
Ez a nyitottság az, amit még érdemes szem előtt tartanunk, mielőtt a szöveg elemzésébe kezdenénk. „A viták palettája, amelyekkel a tömegtájékoztatási eszközökben vagy a publikációkban, vagy éppenséggel az egyházi szolgálattevők körében találkozunk, a mindent megváltoztatás fékevesztett, kellő reflexiót vagy alapot nélkülöző vágyától egészen addig a magatartásig tart, amely úgy véli, mindent megoldhat általános útmutatásokkal vagy néhány teológiai megfontolásból levont túlzó következtetéssekkel” (2).
Lassú, elmélkedő olvasás, érzékeny elmélkedés és a Szentlélek fényébe helyezkedés – erre hív minket az Amoris laetitia.
A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.
Fotó: News.va
Török Csaba/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria