Amoris laetitia – VIII. rész: Néhány lelkipásztori távlat (6. fejezet)

Az egyház hitében őrzi a házasságra és a családra vonatkozó isteni üzenet kincsét – ám ez nemcsak elvont tanítás, hanem szükségszerűen életre váltandó gyakorlat is. Éppen ezért meg kell vizsgálnunk, milyen módon járulhat hozzá a lelkipásztorkodás ahhoz, hogy erős, szilárd, hűséges és termékeny szereteten alapuló keresztény családok jöjjenek létre és álljanak fenn. Ennek kapcsán azonban a szinódusi folyamat megmutatta, hogy a helyi egyházaknak nagyon is eltérő kihívásokkal kell szembenézniük a maguk kulturális és társadalmi összefüggésrendszerében. „A különböző közösségeknek kell majd kidolgozniuk a mind gyakorlatiasabb és hatékonyabb javaslatokat, amelyek szem előtt tartják úgy az egyház tanítását, mint a helyi szükségleteket és kihívásokat. Nem szándékom, hogy ezen a helyen konkrét családpasztorációs modellt adjak. Csupán arra korlátozom magam, hogy egybegyűjtsem a legfőbb lelkipásztori kihívásokat” (199) – írja a pápa.

Az alapkijelentés, miként már mi is utaltunk rá, ez: a családok nem pusztán az evangelizáció tárgyai (célcsoportjai), hanem sajátos módon alanyai is. Ezt már csak azért is hangsúlyozni kell, mert „a felszentelt szolgálattevők gyakran nem kaptak kielégítő képzést ahhoz, hogy a családok aktuális, összetett nehézségeivel foglalkozzanak” (202). Ez – mint a szinódusi aulában elhangzott – azt az igényt eredményezi, hogy a papképzésnek ezen a téren alaposabbá kell válnia: „A papnövendékeknek átfogóbb interdiszciplináris, és nem csak doktrinális képzésben kell részesülniük (…). A képzés során biztosítani kell a személyes érettségben való fejlődést, hogy a leendő szolgálattevők eljussanak arra a pszichés egyensúlyra, amelyet feladatkörük megkövetel.” Ezért a szemináriumi időt a plébániákon töltött időszakokkal kell kombinálni, valamint biztosítani kell, hogy világiak és családok is részt kapjanak a papképzésben (203). Hasznosnak mutatkozhat az az élettapasztalat is, amelyre a keleti rítusú, házasságban élő papság tesz szert (202). Ugyanígy elengedhetetlen az értő szakemberek tudásának és tapasztalatának igénybevétele (204).

A másik fontos pont a házasságra való felkészítés, a jegyesek kísérésének kérdése. Ebben a plébániai közösségeknek, a már házasságban élőknek is aktív részt kell vállalniuk. Emellett szükséges lehet egy hosszabb távú felkészítés az ifjúság számára, amelyre ráépülhet a közvetlen szentségi felkészítés, a segítségnyújtás, hogy a szentség ünneplését hittel és tudatosan éljék át a jegyesek. Ez persze nemcsak párkapcsolati tréninget jelent, hanem imádságot, elmélkedést is a liturgikus szövegek és a szentírási szakaszok alapján – egyértelmű, hogy a házasságkötésre való felkészülés az evangelizáció kiemelt és sajátos terepe (216).

A szinódusok arra is rámutattak, hogy elengedhetetlen az ifjú házasok szerető és gondos kísérése közös életük első éveiben. Rá kell világítani, hogy az életszakaszok egymásra következésükben a szeretetteljes és nagylelkű önajándékozás fázisait is jelentik, újra és újra megerősítve az „igen”-t, a szövetséget. „A házasságok töréseihez vezető okok közül az egyik abban áll, hogy túl sok magas elvárásunk van a házasélettel kapcsolatban. Amikor felfedezzük a valóságot, amely korlátozottabb és problematikusabb, mint amiről álmodtunk, akkor a megoldás nem az, hogy gyorsan és felelőtlenül a válásra gondolunk, hanem az, hogy érési folyamatként tekintünk a házasságra” (221) – írja a pápa. Ebben segíthet a plébániai közösség, a hívő családok példája és támogatása.

Ennek jelentősége a válságok idején egészen nyilvánvaló. Az evangélium tanulsága a következő: „minden válságban ott rejlik egy jó hír, amelyet meg kell tudni hallani, kifinomítva a szív hallását” (232). A legszebb mindig ugyanaz: a személyes érlelődés a megőrzött, kölcsönös szeretetben. Ezt az utat nehezíti, hogy manapság „vannak emberek, akik megkésve, negyvenévesen jutnak el arra az érettségre, amelyet már serdülőkoruk végén el kellett volna érniük” (239). A személyes kísérésnek, a pásztori törődésnek ezért megértőnek, figyelmesnek és a legnehezebb helyzetekben is jelenvalónak kell lennie. A kulcs: érlelődés és növekedés.

A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

Fotó: News.va

Török Csaba/Magyar Kurír