Az örök élet a hiten alapul – A héten elhunyt Pálos Frigyes utolsó interjúja

2019. március 15., péntek | 18:00

Pálos Frigyes prépost, őrkanonok ez év januárjában töltötte be 95. életévét, ennek apropóján készített vele életútinterjút a Váci Egyházmegye sajtómunkatársa, Bölönyi Gabriella. A március 12-én elhunyt lelkipásztorra ezzel a beszélgetéssel emlékezünk.

– Kedves Frici atya! Betöltötte a 95. születésnapját. Az ember ilyen alkalmakkor emlékezik az elmúlt évekre. Visszatekintve életére, milyen meghatározó eseményeket, élményeket mesélne el szívesen gyermekkoráról, amelyek aztán közvetve vagy közvetlenül a papi szolgálathoz vezették?

– Visszafelé tekintve hálát érzek, mert amit gyermekkoromban megálmodtam, azt csinálhattam egész életemben. Gyermekként a praktikus dolgok kötötték le a figyelmemet. A szent liturgia megvalósulásának titkához nagyon korán vonzódtam, de nem tudom, mi volt az a konkrét benyomás, ami a papi pályára vezetett. Talán a szüleim nevelése, amely a szépség iránti fogékonyságomat, érzékenységemet nyitotta és erősítette meg, az a természetszeretet, amelyet édesapám adott át, alapvető indítása volt annak, hogy egész életemben ezt keressem. Kispesten születtem, peremvárosban, amely gyermekkoromban épült és fejlődött. Nem éppen a szépséget képviselte ez a városrész. Mégis ezen a környéken volt a mi 1896-ban épült családi házunk, amely masszív falakkal rendelkezett és mind a mai napig áll. Ebben a házban volt jelen az a miliő, amelyet a szüleim teremtettek, s amelyből megtanultam az értékek maradandóságát.

Dr. Rajz Mihály váci pap mondta azt, hogy a Pest környéki ingatlanokban lakó emberek a legalkalmasabbak az evangélium igazságainak befogadására, mivel se nem gazdagok, se nem szegények. Van egy zsoltárvers is, amely úgy szól: „Istenem, se nagy gazdagságot, se szegénységeket ne bocsáss rám, csak szükségeseket”. A kereszténység megéléséhez ez nagyon alkalmas körülmény. A gazdagok fölényeskednek Istennel szemben is és elvakítja őket a gazdagság, a szegények nyomorúságaikkal bajlódnak, és kevésbé tudnak ráébredni arra a nagyszerűségre, amellyel a Mennyei Atya mindnyájunkat körülvesz.

Eszembe jut egy konkrét gyermekkori emlékem, mikor édesapám elvitt bennünket a Füvészkertbe, hogy megnézzük a Victoria Regia (Királynő rózsája), a világ legnagyobb tündérrózsájának virágzását. Nagyon nagy és rendkívüli élmény volt. A 20-30-as évek, amikor felnőttünk, nem a jólétnek az évei voltak, gazdasági világválság volt. Mégis megláthattuk ennek az okosan mértéktartó szegény világnak az értékeit. Amink volt, meg kellett becsülni és vigyázni arra. Vigyázni kellett arra az egy pár cipőre, amit papírral tömtünk ki éjszakára, napi kötelességünk volt este kitakarítani. A meggondolás, takarékosság szükségletei voltak ezek a feladatok, apróságok. Ez a világ nagyon alkalmas volt arra, hogy gyakorlattá váljon bennem sok minden, amire aztán a papi életemben alapvetően szükség volt.

– Milyenek voltak Frici atya gyermekkorában a hittanok? Milyen emlékeket őriz a ministrálásokról, a felszentelése előtti időszakból?

– Meghatározók voltak a hittanélményeim. Kispesten hat pap volt a plébánián, mégsem győzték a hitoktatást. Munkájukat gyermekszerető, lelkes hitoktatónők segítették, akik komoly, vallásos emberek voltak, együtt éltek a gyerekekkel. Akkoriban a gyakorló vallásosság a hitoktatásnak a velejárója volt. Minden szombaton készültünk az Úr napjára, az elsőáldozásunkat követően pedig minden vasárnap az Úrjézussal találkoztunk. Szombaton délután kisöpörtük a lelkünket szentgyónással, ami hozzátartozott a hittanulásunkhoz. Lehetőség volt ez, de egyben öröm is volt ezzel a lehetőséggel élni. Az imaélet: a reggeli, az esti ima az élet velejárója volt.

Voltak hittanversenyek, amelyekre felkészültünk. A hittani ismereteket mélyen sajátítottuk el, mai napig emlékszem az ott tanultakra. Egy ilyen verseny alkalmával kaptam meg az újszövetségi szentírást, ettől kezdve a misén elhangzott szövegeket magam is elolvastam.

Elevenen él bennem, ahogy a templom kis kápolnája felől, közel az oltárhoz jól rálátok a miséző papra és ministránsokra és vágyakozom arra, hogy én is ministráljak. Ahogy az evangéliumban Péter és János a fivérét elviszi Jézushoz, velem is így történt; megkérdezték, lenne-e kedvem ministrálni – erre vártam. Így tízéves koromtól elkezdtem ministrálni, majd a kisebbeknek segítettem elsajátítani a ministrálást. Csodálatos volt az az élmény, hogy én, mint gyermek tarthatom a kis áldoztató tálcát, hogy Krisztus teste ne eshessen a földre.


De van olyan ministráns emlékem, amikor szegények temetésén vettünk részt, ministránsruhában vittük a keresztet. Októberben, halottak napja előtt megkerestük azokat a sírokat, amelyekről már senki nem gondoskodott, rendbetettük azokat, az elhunytakért pedig imádkoztunk. Az iskola után összeszedtük a tízórai maradékokat és a kiserdei nyomortelepen, a Szent István kórház mögött a vagonlakó menekülteknek elvittük. Ezek alatt az évek alatt sok mindent láttam, tapasztaltam.

Gimnazista koromban a liturgikus mozgalmak voltak rám nagy hatással. A liturgikus mozgalom szót először Herwegen OSB, Maria Laach-i apát használta először. Megfogalmazása szerint a mozgalom célja, hogy oldja a feszültséget, ami a liturgia örök és változatlan magva, illetve a változó világ igényei között rendszeresen jelentkezik. A mozgalom magyarországi megindítója, Szunyogh Xavér Ferenc János OSB tanárember volt, magyar–latin misekönyve nagy jelentőséggel bírt számomra, nagy hatással volt rám. Fiatalkoromban több olyan imakönyv is került a kezembe, amelyekből társaimmal „nagyfiúsan” megtanultunk imádkozni. Azt a lelkiséget, amely akkoriban jellemző volt, ma már nem látom, pedig a mai fiataloknak is nagy szükségük lenne a mélyebb lelki hatásokra. Felszínessé vált a világ. Vagy ott volt Szent Tarzíciusz (242 körül – 257), aki a ministránsok, elsőáldozók védőszentje, akinek a vértanúságát megismerve, példája a mai napig elkísér.

Az otthonról hozottak, a plébánián tanultak, az atyák és a hitoktatók életpéldái, az oltár körüli szolgálat mind-mind elősegítették azt, hogy az Isten szolgálatát válasszam.

– A felszentelése körüli és utáni időszakban mik voltak a meghatározó élményei? Mit üzenne a paptestvéreinek és a kispapoknak?

– Felszentelésemet követően, az első két papi évemben még nem érvényesült a pártállam gonoszsága és folyt a kötelező hitoktatás, azt követően már csak fakultatív volt. Ebben a két esztendőben Pestújhelyen heti 36, majd 43 órát tartottam, kápláni kötelességeim ellátása mellett. Jól szervezetten és nagy fegyelemmel kellett feladataimat megoldani, de volt célja és értelme a szolgálatomnak. Manapság nem fektetnek időt és energiát a hit kérdéseire. XIII. Leó pápa mondja: „a hit legnagyobb ellensége a butaság”. Nagyon fontos lenne, hogy a fiatalok elmélyítsék hitüket. Szükség lenne olyan fiatal papokra, akik hitoktatók és vonzást tudnak gyakorolni az oltári szolgálat felé.

Nemrég olvastam az esztergomi szeminaristák lapját, amelyben kispapok a hivatásukról beszélnek, mindegyiknél előjött, hogy a ministrálás, az oltár szolgálata indította el őket a papi szolgálat felé. Ezért tartom nagyon fontosnak a példamutatást, a jó papi szolgálatot, mert ez fogja meghatározni azt, hogy az Egyház felé vagy másik irányba fordul a fiatal. A példamutatás óriási jelentőséggel bír, nekünk értéket kell beépíteni a gyermekekbe, a fiatalokba.


Sokszor elégedetlen vagyok, jobb lenne, ha népünk szegényebb, de igényesebb, fegyelmezettebb lenne. Nem a szórakozási vágy kielégítése a lényeges, nem az evés, ivás. Nem fogyasztanunk, hanem gyarapodnunk kéne. A vágyat pedig az Isten után kéne felkeltenünk.

A tisztelet veszendőben van. Mi örültünk, amikor egy idősebb papot meghallgathattunk, ma sok esetben nem kíváncsiak ránk, elzárkóznak tőlünk. Szóval a gyökerekhez való visszatérésben látom a megoldást.

– Papi jelmondata: „Zelus domus tue comedit me”, „A házadért való buzgóság emészt engem.” Miért ezt a jelmondatot választotta annak idején?

– Az elsőmisés képemen – ma merészségnek tartanám – az „…én pedig szívesen áldozok, sőt magam is áldozattá leszek a ti lelketekért” (2Kor 12,15) idézet volt. Ez „A házadért való buzgóság emészt engem” a nagycsütörtöki antifónának az első keretverse, amely kispapi életem első hivatalosan énekelt verse volt. Valamiképpen így nyomta rá bélyegét életemre ez a gondolat.

– Frici atya, hogyan éljük keresztény életünket, hogy fogjuk fel az élet értelmét és célját ebben a kusza világban?

– Minden kegyelem, ahogy a bíboros úr jelmondatában is benne van, Isten ajándéka, amit ingyen kaptunk. Igazából nem tudjuk kiérdemelni, nem tudunk érte megdolgozni és meg sem tudjuk fizetni. Ezért engedelmeskednünk kell az Ő akaratának. Jézus Krisztus emberré lett, azért, hogy mi üdvözüljünk. A 12 éves Jézus engedelmeskedett Szűz Máriának és Szent Józsefnek, engedelmeskedett és példát adott nekünk az engedelmességre. „Engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”– mondja a Szentírás. Minden embernek egyetlen feladata az engedelmesség, így tudja betölteni a hivatását. Mindnyájan kapunk ezen felül feladatokat és azokat el kell végeznünk. Mindenkinek a maga életében kell igaz emberré válnia, a maga adottságai szerint. Minden ember maga születik és saját maga hal meg, egyedül kell elszámolnia önmagáról. A mai világ ezt mulasztja el, nem gondol az elszámolásra, pedig egyszer el kell számolnunk tetteinkről, életünkről. A világ csodálatos rendezettségen alapul, amelyben a legértékesebb teremtmény az ember, ezért a felelőssége is több, mint a többi teremtménynek. Az örök élet pedig a hiten alapul, nem empirikus tapasztalaton, ezért pedig tennünk kell és vállalni a felelősségünket, ez a célunk: a felkészülés.

Frici atya így élt, így gondolkodott azzal a hittel és felkészültséggel halt meg, amellyel egész életében tevékenykedett. Nyugodjon békében.

Forrás: Bölönyi Gabriella/Váci Egyházmegye

Fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
csiksomlyoi-papalatogatas-elkeszultek-szektorbeosztasok-kiosztottak-belepoket
Csíksomlyói pápalátogatás – Elkészültek a szektorbeosztások, kiosztották a belépőket

A jegyek kézbesítésével a csíksomlyói pápalátogatásra regisztráltak számára immár az is egyértelművé vált, hogy ki honnan követheti a csíksomlyói nyeregben a Ferenc pápa által június elsején celebrált szentmisét. A Gyulafehérvári Főegyházmegye rövid összefoglalóját adjuk közre.

2019. május 23., csütörtök
-ne-borongjunk-regi-dicsosegunkon-hanem-most-akarjunk-megterni-papi-zarandoklat-mariagyudon
„Ne borongjunk a »régi dicsőségünkön«, hanem most akarjunk megtérni” – Papi zarándoklat Máriagyűdön

Május 21-én búcsún vett részt a Pécsi Egyházmegye papsága Máriagyűdön. Udvardy György megyéspüspök meghívására Varga László kaposvári főpásztor tartott előadást.

2019. május 23., csütörtök