Úrjövet

2018. december 1. szombat 16:00

Advent 1. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 21,25–28.34–36)

„El ne nehezedjék szívetek” – hangzik Jézus féltő szeretettel kimondott figyelmeztetése. Amikor egy hosszú és megerőltető út végén elnehezednek a lábaink, amikor fekvőbetegségből felgyógyulva még félig émelyegve súlyosnak érezzük a lépteinket, amikor szempilláink láthatatlan terhet hordozva zárulnak álomra, megtapasztaljuk: mennyire a földhöz kötik az embert a fizikai korlátai. A tobzódásban és gondokban meggyötört ember lelke önmagától nehezen emelkedik az ég felé. De ha a hit beköszönt az életébe, valami gyökerestől megváltozik. És ezzel a hittel már a parúzia gondolata sem olyan félelmetes. Sőt, azt sejteti, hogy a teremtett világ elmúlása nem teljes és visszafordíthatatlan összeomlásba, nem a nihilbe torkollik, hanem az élet és az el nem múló boldogság kapuit tárja fel számunkra.

Advent van. Az úrjövet ideje minden esztendőben kedves várakozás, mely reménnyel tölt el. Az első vasárnap evangéliumáról azonban más jut az eszünkbe: mintha ez az örömhír most mégis borongós és szigorú hangú lenne. Kedves adventi szereplőink, Mária, József, Zakariás, Erzsébet, Keresztelő János most még nem jelennek meg. Krisztus újbóli eljövetelének témája azonban igen. És ahhoz, hogy megértsük majd e várva várt szereplők küldetését, most épp erre az alapozásra van szükségünk. Arra, hogy észrevegyük, földhözragadtságunkban mennyire rászorulunk a kegyelemre, Isten felemelő szeretetére, amely egyedül képes üdvösséget hozni.

Van egy biztató ígéret, amelyet Jeremiás tolmácsol: „íme, jönnek majd napok (…), amikor teljesítem a jót”. És ez Isten szava. Várom a „jó teljesítését”, a valódi szabadítást a magasságból. S én magam mit teszek, hogy rám találjon az Isten, hogy szabaddá tegyen megkötözöttségeimből?

Az adventi hetek violaszín árnyalatát most bizonyára szelídebbnek érezzük, mint ugyanezt a liturgikus színt a nagyböjti időszak józanságra intő atmoszférájában. De ne feledjük: advent is bűnbánati idő! A várva várt Megváltóval való nagy találkozásra nem csak az idők végén készülünk, amikor az Emberfia az egész teremtett világot megrázkódtató erőpróba után „eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel”. Ismerjük fel: ő ma is eljön, és holnap is. Ő maga tanít az Egyház igehirdetésében, mert ő maga a testet öltött Ige. Vele találkozunk a szentmiseáldozatban, hiszen ő maga az Áldozati Bárány. Akarok vele igazán találkozni? Akarok felé lépni, egy kis lemondással, böjttel, imával helyet adni neki az életemben? Akarom már az advent elején megtisztult szívvel várni őt, a gyónást nem a karácsony előtti napokra halasztva? Megélni vagy túlélni akarom e szent időszakot? Akarom-e igazán megérezni az adventi tiszta hajnalok vonzását, amely rorátékra sietve megszenteli az áldozathozatalomat? Itt az idő tenni Isten országáért, magamban és a környezetemben is. Ha már advent elején tudatosan elcsendesedve hozzá lépünk, bátorító szavai közelségének vigasztaló erejét írják szívünkbe: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok”.

Kovács Zoltán

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Címkék: elmélkedés
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-koszonom-hogy-hazajohettem-osei-szulofalujaba-latogatott-michael-august-blume
„Köszönöm, hogy hazajöhettem!” – Ősei szülőfalujába látogatott Michael August Blume

Michael August Blume-mal, hazánk apostoli nunciusával és Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével ünnepelte az öröm vasárnapját Himod hívő népe és mindazok, akik a rábaközi faluba érkeztek december 16-án, advent harmadik vasárnapján.

2018. december 16. vasárnap
eljunk-ugy-hogy-annak-isten-is-oruljon-pal-feri-atya-az-oromrol
Éljünk úgy, hogy annak Isten is örüljön – Pál Feri atya az örömről

Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel az örömről beszélgettünk a Gaudete vasárnap apropóján.

2018. december 16. vasárnap
Adventi kalendárium – 2018. december 17.

Adventi kalendárium – 2018. december 17.

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

Mai evangélium – 2018. december 17.

Mai evangélium – 2018. december 17.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 1,1–17

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle