Sport és imádság, a kettő együtt jár – Inántsy-Pap Ágnes a vizes világbajnokság után

– Igazán előkelő társasággal csobbanhattál vízbe a Masters-vb-n. Sokan csak álmodoznak egy ilyen lehetőségről. Neked hogyan jött ez össze?

– Úgy kerültem ki a világbajnokságra, hogy ez év május elején Bécsben harmadik helyezett lettem egy nemzetközi versenyen, ahol megúsztam a világbajnoksághoz szükséges szintidőt. Nagyon örültem neki, de csak később döbbentem rá: most kezdődik csak a java!

– 50 méteres mellúszásban indultál. Ki segített a szakmai felkészülésben?

– Nekem nem volt saját edzőm, magamnak határoztam meg az edzéstervet a hajnali, illetve reggeli órákra. Csak délután lettek volna szervezett edzések, én pedig a délutánjaimat és estéimet mindig a családommal szeretem tölteni. Meg is ijedtem, amikor láttam a világbajnokságon, hogy majdnem mindenki saját stábbal, edzővel, esetleg gyúróval érkezett… Nem volt edzőm! Vagyis azt hiszem, ez így nem pontos. Nekem volt ugyanis a legkülönlegesebb edzőm!

– A Jóisten?

– Igen! Hiszen Ő velem volt végig, és velem is marad. Nagyon sokat imádkoztam a verseny alatt is, a bemelegítésen kívül azt a négy órát, amit várnom kellett a futamom indulásáig, végigimádkoztam. Rengeteg szeretetet, mosolyt kaptam a magyar drukkerektől, úgyhogy összeszedettnek kellett lennem. Éppen ezért az Úrral kettesben töltöttem el ezt a négy órát. Ebből merítettem a legtöbb erőt, hogy jól tudjak teljesíteni, és ne a félelem legyen úrrá rajtam. Érdekes, hogy nagyon sok más sportoló is hasonlóképpen tett. Leült egy sarokba, és imádkozott. Azt hiszem, ezt hit nélkül nagyon nehéz végigcsinálni.

– Elkönyvelhetjük akkor, hogy ez volt életed egyik legmeghatározóbb élménye?

– Hiszen a földkerekség legjobb sportolóival kellett szembenéznem. Illetve önmagammal is. Magyarként, magyar közönség előtt… Lehet, hogy furán hangzik, de kicsit félelmetes érzés volt, ami fantasztikus izgalommal és megfelelési vággyal is párosult. Az első félórában legszívesebben például elszöktem volna: mit is keresek itt? Én? Ilyen nagy úszók között? Hihetetlen érzés volt, ahogy több ezer ember drukkolt, de igazából nem is nekem, hanem egy magyarnak. Döbbenetes azt látni egyébként, hogy a sporton keresztül mennyire összetartóak vagyunk!

– 15 éves korodig te is élsportoló voltál…

– Igen, az Olimpiai Reménységek Versenyén például második helyezett voltam, amikor abbahagytam. Amikor az első lányunk megszületett, akkor újra elkezdtem rendszeresen futni, hogy kiszakadjak a mókuskerékből, azóta mindennap sportolok valamit. Bár állandó a kísértés a hajnali órákban: muszáj nekem bemenni a vízbe? Hajat szárítani? Jaj, hideg a víz! Ez minden reggel megkísért. Azt hiszem, az élsportolók mindennap egy kicsit meghalnak: saját maguknak, saját igényeiknek, kényelmüknek. Hiszen minden hajnalban kelni kell, futás, úszás. Nincs mese. A saját kényelmükből adnak fel. Nekem is ezzel kezdődnek a napjaim, hajnalban futás, majd úszóedzés. De mindig csak akkor kezdem, ha már a családomat szépen el tudtam indítani reggel.

– Azt hiszem, mindenkinek szüksége van ilyen megmérettetés előtt lelki támaszra. Neked ki volt az?

– Fülöp atya, más pap barátaim és kedves ismerőseim is sokat imádkoztak értem. Amikor éreztem, hogy nehezebbek a napok, akkor buzdítottak, ahogy a családom is. Két lelkigyakorlaton is részt vettem a verseny előtt: Jézus-ima találkozón és zsolozsmás táborban is voltam. Az ottani résztvevők is támogattak, és volt, hogy a szünetben ők szóltak, hogy menjek közben bátran edzésre. Így is tettem.

– Miért csinálod? Mit szeretnél elérni? Vagy valamit bizonyítani szeretnél?

– A szeretteimért, szeretnék nekik magamból minél többet adni. És ahhoz, hogy ezt megtehessem, egészségesnek kell lennem. Ennek az egyik lépcsőfoka a sport. Emellett a munkám miatt is fontos, hogy fitt legyek, hiszen sokat utazom, konferenciákra járok. Elengedhetetlen. És ami még nem maradhat el: az az imádság. Kéz a kézben jár a kettő. Futás közben például zsoltárokat hallgatok. Ez olyan óriási lendületet ad, amit el sem lehet mondani. Az úszás például nagyon monoton, az ember a gondolataival van ilyenkor elfoglalva. Én pont ezért sokszor mondom közben a Jézus-imát. Így fizikálisan és lelkileg is odaadom magam. Sport és imádság: a kettő együtt jár.

– Milyen élményekkel tértél haza?

– Nagy tapasztalatot szereztem, leginkább az imádság mérhetetlen nagy erejéről. Ezt másnak is mondom, esetleg tanácsként, ha elfogadja. Ha úgy érzi, hogy emberileg áthidalhatatlan helyzetben találta magát, akkor a legjobb, ha befelé fordul, és az Úrra bízza az összes dolgát. Akkor ezek a helyzetek mind megoldódnak. Az Úr nem hagy magunkra. Arra is rájöttem, hogy nem feltétlen az a legboldogabb, aki a legelső lesz, hanem aki legyőzi saját magát. Letisztultabb lesz a személyisége azáltal, hogy a félelmeit, lustaságát le tudja győzni. Így máris győztesként tud kijönni egy versenyhelyzetből. Aki sportol, annak pedig jobb kedve van, és ha még imádkozik is hozzá, akkor igazán szabad ember lesz. Ez egyfajta személyiségfejlesztés is.

– Mikor láthatunk újra versenyhelyzetben? Szeretnénk mi is időben szurkolni neked, és imádkozni érted!

– Már hívtak is! Jövőre Európa-bajnokságot rendeznek, a helyszín Szlovénia lesz.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír