Keresztény ember a modern világban – alapkérdések és katolikus válaszok

Nézőpont – 2015. március 12., csütörtök | 16:59

Március 12-én tartották Andreas Laun püspök „Keresztény ember a modern világban” című könyvének budapesti bemutatóját. A salzburgi segédpüspök párbeszédet indított a könyvében felvetett témákról a jelen lévő lelkipásztorokkal és papnövendékekkel. A beszélgetésen részt vett Erdő Péter bíboros is.


Az egy hittankönyv-sorozat nyolcadik, befejező részeként íródott Keresztény ember a modern világban című kötetet magyarországi, 2014. novemberi megjelenésekor (Kairosz Kiadó) már bemutatták a széles nyilvánosság előtt. Ezúttal papokat, papnövendékeket, szerzeteseket, katekétákat, hitoktatókat hívtak az Országos Lelkipásztori Intézet által szervezett kétnapos rendezvény keretében, hogy megismerkedjenek a kiadvánnyal, és párbeszédet folytassanak a könyv alapkérdéseiről a szerzővel és egymással. A média képviselőit sajtóbeszélgetésen fogadták, a szervezők részéről Roska Péter plébános mutatta be a szerzőt, Andreas Laun salzburgi segédpüspököt.

Könyvsorozata létrejöttéről Andreas Laun elmondta: fontosnak tartotta, hogy olyan kiadványok készüljenek, amelyek a hitoktatás kezdeteitől, a kisiskoláskortól az egyház tanításához hű szemléletben ismertetik a hit tartalmait az Ausztriában egyre erősödő, az egyház iránt kritikus álláspontot képviselő, „mindent jobban tudók” teológiai szemléletével szemben. A sorozat utolsó, magyarul Keresztény ember a modern világban címmel megjelent kötete a pályájukat kezdő fiatal felnőtteket kívánja megszólítani, hogy világos képet adjon a hitünket érintő alapkérdésekről. A könyv bemutatja a nyugati világ veszélyes jelenségeit, köztük a genderideológiát.


Arra a kérdésre, vajon az egyháznak be kell-e kapcsolódnia a társadalmi diskurzusba, Andreas Laun saját élményeiből kiindulva válaszolt, Máté evangéliumát idézve: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.”

A püspök elmondta, Ausztriában rendszeresen a homoszexualitás témájában kérték fel előadónak, amit sokan úgy értelmeztek, ha mindig erről beszél, akkor ő maga is érintett lehet. Ennek következtében fejlesztette ki a visszakérdezés technikáját.

Annak a veszélyére is rámutatott, hogy agresszívvá válhat az, aki azt érzi, mindenki ellene van, a közvélemény nem meghallgatni, hanem nevetségessé tenni akarja. Ez pedig egy televíziós beszélgetőműsorban gyakori eset, ha valaki határozottan az egyház álláspontját képviseli. Hallgatni azonban mégsem szabad, mert sokan meghallják az egyház hangját.


Ellentmond-e egymásnak a hit és az értelem? Eljut-e minden ember Isten felismerésére? Katolikusként hihetünk-e az evolúcióelméletben? Mindent szó szerint kell értenünk, ami a Bibliában áll? Mítosz-e Jézus feltámadása? Nem teszi-e tönkre a misszió a különféle kultúrákat? Mi a genderideológia lényege? Diszkriminálja-e az egyház a homoszexuálisokat? – ilyen és ehhez hasonló kérdések sokaságát veti fel a gimnáziumok végzőseit és a fiatal felnőtteket megszólító könyvében Andreas Laun.

A média által felkapott és a katolikus világban sokak által tabuként kezelt témákat sem kerüli meg. Tömören, egyszerűen, de igényesen megfogalmazott, világos válaszokat ad a katolikus egyház tanítása alapján.

A Keresztény ember a modern világban című kötet 2013-ban Németországban elnyerte „Az év tankönyve” díjat. A magyar mellett elkészült a könyv szlovén fordítása, és készül a horvát is. A salzburgi segédpüspöktől korábban megjelent magyar nyelven A szerelem dinamikája című mű.

A könyvbemutató és a hozzá kapcsolódó rendezvény március 13-án a hitoktatók számára meghirdetett programmal folytatódik.

Fotó: Thaler Tamás

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria