Ki érintett meg? – Energiák és személyes kapcsolat

Nézőpont – 2018. június 30., szombat | 16:00

Évközi 13. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 5,21–43)

Jairus leányának feltámasztásához képest nem tűnik olyan nagy eseménynek a vérfolyásos asszony meggyógyításának története. Jairus gyermeke ígéretes élet előtt állt, jó család „partiképes” lánya volt. Mire Jézus odaért, meghalt, néhány perc múlva mégis visszakapta az életét, a jövőjét.

A vérfolyásos asszonyról semmit sem tudunk, csak a betegségét, ami kellemetlen, és nemcsak vérszegénységet okoz, hanem rituálisan tisztátalanná is teszi: addig nem érinthet semmit, amíg meg nem gyógyul, és az utána következő tisztulási idő el nem telik. Ráadásul tizenkét éve szenved ebben, betegségének komoly múltja van, s maga is inkább az élete közepén jár, mint reményteli elején. 

Jézus megáll, mert érzi, hogy erő ment ki belőle. Nem sajnálja az emberektől az erejét, a figyelmét, a szeretetét, itt sem valamiféle „auramegcsapolásról” van szó, ami rosszul érintené a mestert. Valami fontos esemény ment végbe, és Jézus most megállítja azokat, akik kísérik, a kavargó tömeget, hogy az emberek lássák, mi történt.

Állj, valaki megérintett! – mondja, míg tanítványai a realitást képviselik: siessünk, menjünk, nem fontos, ki érintett meg, van itt ember elég. Jézus mégis körülnéz, mert számára fontos az az ember, aki meggyógyult. És létrejön a találkozás. Nem a gyógyító energia és a beteg találkozása, hanem a messiás, a szabadító és a rá váró, benne bízó ember találkozása. És ez lényeges, nagyon is megér egy szembenézést, egy párbeszédet.

Az asszony „bevallja az igazságot”: mivel a betegség titkos, titkolt volt, titokban akarta „megcsapolni” Jézus gyógyító erejét. Jézus pedig nem megfeddi a nőt, hanem világossá teszi a tömeg számára, hogy neki ugyanolyan fontos ez a középkorú, beteg asszony, mint Jairus előkelő, fiatal lánya. És talán nemcsak a beteg nő, hanem a tömeg és mi, késői olvasók is megértjük: Isten nem olyan, mint az eső vagy a napsütés, amely jólesően és áldásosan fejti ki hatását mindenre. Isten figyelme személyes. Elesettségünkben maga elé állít, rátekint bizalmunkra, bajunkra, és a pont nekünk való segítséggel enged tovább bennünket: menj békével, szabadulj meg a bajodtól, légy újra egész, teljes, egészséges.

Füzes Ádám

Kapcsolódó fotógaléria