Küldetés a világhoz – Erdő Péter a II. vatikáni zsinatot lezáró pápáról, VI. Pálról

2018. október 14., vasárnap | 19:59

Ferenc pápa a fiatalokról szóló szinódus idején, október 14-én szentté avatta elődjét, VI. Pált, aki 1963 és 1978 között volt Szent Péter utóda. Erdő Péter bíboros-prímást arra kértük, hogy ismertesse meg olvasóinkkal a II. vatikáni zsinatot lezáró pápa életét és működését.

– A Vatikán szeptember 22-én ideiglenes megállapodást kötött Kínával. Hogyan értékelhető a VI. Pál által képviselt Ostpolitik e megállapodás fényében, mely lépéseket sokan üdvözöltek, mások bíráltak akkor és most?

– VI. Pál személyes elgondolása rendkívül nagy ívű volt. A Szovjetunió későbbi összeomlásának tudatában persze ma könnyű a döntéseit bírálni. Napjainkban a kommunistáknak tett engedményként állítanak be olyan lépéseket, melyek valójában eredmények voltak. A püspöki kinevezések esetében az állami hatóságok előzetes hozzájárulása tulajdonképpen előrelépésnek számított. 1950-től kezdve, ha nem egyeztették az állammal a püspök személyét, akkor nem engedték működni.

Az 1964-es megállapodás a kínaiakat érdekelte, mert ezt a nemzetközi egyezményt hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor a szövegére mégis sokszor hivatkoztak. A Casaroli bíboros hagyatékából publikált dokumentumokból kiderült, hogy a tárgyalások rendkívül sok területet érintettek, vagyis ez egy hosszabb szöveg volt, melyben a kínai helyzetre is találhattak bizonyos megoldási lehetőségeket. A most született egyezmény esetében arról van szó, hogy miként nevezik ki a püspököket, és a már kinevezetteknek mi lesz a helyzetük. Voltak olyan püspökök, akik a hazafias egyházhoz tartoztak, ám az ő felszentelésükhöz a Szentszék hozzájárulását utólag sem kérték ki, vagy nem kapták meg. Az ő személyüket a Vatikán most elfogadta. A magyar modell azért volt érdekes, mert ebben a püspököt a Szentszék választotta ki, az állam pedig a hozzájárulását adta.

Lehet, hogy néhányan rosszul érzik magukat amiatt, mert ők többet szenvedtek, ám ha a Szentszék szeretete és odafigyelése kíséri ezt a folyamatot, akkor létrejöhet egy belső megbékélés, és kialakulhat egyfajta biztonságérzet. Így a kínai katolikus közösség elevenebben tud bekapcsolódni a világegyház életébe. Ez pedig nem csak a kínai katolikusok érdeke. Mi is tanulhatunk abból, amilyen komolyan veszik ők a hitüket.

A nemzetiségek lelkipásztori ellátását a legtöbb esetben az az ország is támogatja, amelyhez tartoznak – így van ez nálunk például a németekkel és a lengyelekkel. Előfordul azonban olyan eset is, amikor az adott országban élő közösség szervezi meg magát. Szép példa erre a budapesti kínai katolikus közösség. Ők kérték tőlünk, hogy szervezzünk nekik misét, ám mivel nem volt kínai papunk, ezért Bécsből járt hozzájuk egy atya. Akkor, amikor éppen nincs náluk pap, maguknak szerveznek imaalkalmakat, bibliaórákat.

– Miért volt fontos lépés, hogy VI. Pál letette a pápai tiarát?

– A régi szimbólumok teológiai magyarázattal ellátva helyesen is felfoghatók. Ám ha egy adott korban ezt már nem értik, ha csak egy díszes művészeti tárgyat látnak benne, vagy valamilyen világi méltóság jelvényeként tekintenek rá, amelyet királyok hordanak, akkor nyilvánvaló, hogy az Egyház nem ezt az üzenetet szeretné átadni. VI. Pál pápának volt bátorsága ahhoz, hogy meghozza ezt a döntést.

– VI. Pál 1965. október 4-én történelmi beszédet mondott az ENSZ közgyűlése előtt, melyben elsősorban a háború ellen szólalt fel. Milyen üzenete lehet ennek a beszédnek napjainkban?

– A 20. század háborúi új erkölcsi problémákat vetettek fel. Amióta a kereszténység létezik, a katonáskodás, a fegyverhasználat mindig etikai kérdésként merült fel. Nem arról van szó, hogy merev és formális erőszakmenteséget vallott volna a kereszténység, hiszen Szent Pál is említi, hogy a világi hatalom „nem ok nélkül hordozza a kardot” (Róm 13,4). A keresztényüldözés végével a szükségből és kötelezően vállalt katonai szolgálat már nem volt tilos, hiszen nem kellett esküt tenni a bálványokra. Azt azonban a papok, püspökök esetében megkívánta az Egyház, hogy ne vállaljanak katonai szolgálatot.

Ezután az igazságos háború problémája merült fel új kérdésként. A jogos önvédelem lehetőségét a kereszténység nem vonta kétségbe, ám azt is figyelembe kellett venni, hogy egy hatalom a saját háborúját mindig igazságosnak tartotta. Ez addig talán védhető volt, amíg a tömegpusztító fegyverek és a polgári lakosság pusztulása nem vált meghatározóvá. Ettől kezdve azonban a háború eszközeinek jellege is nagyfokú etikai problémát jelentett. Ma is így van ez. Az elrettentés jogosultságát Szent II. János Pál pápasága alatt a tanítóhivatal elismerte. A cél azonban mindig a béke volt. VI. Pál pápa ezt teljes világossággal látta, az Egyház pedig továbbra is a béke ügyét támogatja.

VI. Pál a Magyar Kurír gondozásában megjelent írásait ajánljuk: Eucharisztia – Ajándék, jelenlét, titok; Mysterium fidei kezdetű enciklika; Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítás, melyet Kovács Zoltán mariológus látott el magyarázattal és Rino Fisichella: Találkoztam VI. Pállal – A pápa életszentsége a tanúságok tükrében című kötet.

– A VI. Pál pápa által 1974-ben kiadott Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítást a kortársak a Mária-tisztelet mérföldkövének tekintették. Hogyan értékelhetjük ma ezt a megnyilatkozást?

– Az Egyházban a Mária-tisztelet nagyon ősi, hiszen már az Újszövetségben is úgy jelenik meg Szűz Mária, mint Istentől kiválasztott, különleges személyiség. A János-evangélium drámai jelenete – amikor Mária ott áll a kereszt alatt, és Jézus rábízza Máriát Jánosra, Jánost pedig Máriára – az Egyház és Mária különleges kapcsolatára utal. A Jelenések könyvében olvashatunk a Napba öltözött asszonyról, akinek gyermekét a sárkány el akarja nyelni. Ez a zsidó apokaliptika szimbólumvilágából ered: Izrael leánya egy nőalak, akinek tizenkét csillagból álló koronája a tizenkét törzsre utal, ám az Újszövetség a tizenkét apostol alakját és az Egyház valóságát jeleníti meg benne. Így Szűz Mária alakja és az Egyház szimbóluma – a Napba öltözött asszony – találkozik egymással. Ha már az 1. század végén eddig fejlődött a szimbolika, akkor nem csodálhatjuk, hogy a Jézus Krisztus istenségével kapcsolatos hit világos megfogalmazása és leszögezése magával hozta Szűz Mária istenszülői méltóságának a kimondását.

Természetesen a dogmát megfogalmazó Egyház előtt járt az imádkozó Egyház. Éppen az imádságok szövegéből indult el egy-egy vita. A loretói litániával  kapcsolatban sokszor merül fel, hogy egy-egy invokációja nehezen érthető. Ám ez rendkívül ősi szöveg, szimbolikája magyarázatra szorul, de ettől még mély értelme van.

VI. Pál pápa bölcsen és az Egyház hagyományához, illetve a teológia forrásaihoz hűségesen fogalmazza meg a tanítását. A Marialis cultus olyan dokumentum, mely a különböző szélirányok között a helyes irányba vezeti a hajót. A máriás lelkiségben voltak abban az időben kissé túlzó megnyilvánulások, de olyan hangok is hallhatók voltak, melyek szerint Szűz Mária tisztelete elvonja a figyelmet Jézus Krisztusról. VI. Pál pápa megnyilatkozása ezek között a végletek között született meg és mutatta meg az irányt.

– VI. Pál pápa nevéhez fűződik az a gyakorlat, hogy a Katolikus Egyház feje apostoli utazások során látogassa meg a különböző országokat. Ön szerint miért van erre szükség?

– Ez az időszak a légiközlekedés robbanásszerű fejlődésének a kora. Lehetőség nyílt tehát arra, hogy a pápa beutazza a világot, ha úgy tartja jónak. Abból a teológiai szükségszerűségből, hogy a pápa legyen hűséges a római Egyházhoz, legyen egy olyan stabil hely, ahol a szolgálatát gyakorolja, XII. Piusz pápa koráig arra következtettek, hogy helyesebb, ha a pápa nem tesz nagy utazásokat. A pápa hosszas távollétéből a történelem során sok nehézség adódott. A Lateráni Egyezmény előtt pedig a pápa a Vatikán foglyának tekintette magát. XXIII. János pápa nyitott a világ felé, VI. Pál pápa pedig apostoli utakra indult. Az ő küldetése elsősorban a helyi katolikus egyház megerősítése volt, de mindenki máshoz is szólni kívánt.

Természetesen az apostoli utaknak is fokozódik a ritmusa. Vajon hány ilyen utazást lehet megtenni? Ezekhez az utakhoz nagyfokú figyelemre van szükség, hiszen csak így lehetnek igazán hatékonyak. Egy pápai látogatás középpontja a kommunikáció. Ám ha rövid idő alatt nagyon különböző emberekkel – hívekkel, ifjúsági csoportokkal, börtönlakókkal, politikusokkal, egyházi vezetőkkel – kell találkoznia a pápának, az rendkívül fárasztó. Ezért újra meg újra felmerül a kérdés, hogy talán kevesebb útra lenne szükség. Érdekes, hogy XVI. Benedek pápa is így látta ezt, ám ahogy idősebb lett, egyre többet utazott. A hívek lelkileg igénylik a pápa jelenlétét. A Szentatya személye, a pápaság így lesz az emberek életének része. VI. Pál pápa szándéka talán éppen Szent II. János Pál pápa temetésénél mutatkozott meg. Az emberek ugyanis ki vannak éhezve, nem feltétlenül a pápa személyére, hanem arra, akit képvisel, vagyis Jézus Krisztusra. Az utazás tulajdonképpen egy megjelenítő jelenlét, ez adja a súlyát, s ez mutatja meg a benne rejlő kihívást is.

– Giovanni Battista Montini Budapesten járt 1938-ban, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson…

– Az 1938-as kongresszuson részt vett Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a későbbi XII. Piusz pápa; Angelo Giuseppe Roncalli törökországi apostoli delegátus, a későbbi XXIII. János pápa és Giovanni Battista Montini államtitkár-helyettes, a későbbi VI. Pál pápa is. XII. Piusz pápa 1948-ban, tíz év elmúltával is nagy lelkesedéssel szólt a budapesti kongresszusról. Amikor VI. Pál pápáról úgy beszélünk, mint szentről, akkor nemcsak a pápaságára kell figyelnünk, hanem az egész életére. 1941-ben azt vizsgálták a Vatikánban, hogy mit lehet tenni az európai üldözöttekért. Ekkor az államtitkárságon létrejött egy munkacsoport, melyet Montini vezetett. A feladata az volt, hogy a különböző országok egyházi diplomatáival tartsa a kapcsolatot az európai üldözöttek megmentése érdekében. E témában nemrég megjelent egy könyv Xenio Toscani tollából. Ebben dokumentumokra hivatkozva ír arról, hogy a háború folyamán Montini és munkacsoportja milyen akciókat szervezett a Törökországban szolgálatot teljesítő Roncallival. A zsidóság körében – itt, Magyarországon is – él egy olyan emlék, hogy Roncallitól nagy mennyiségben hoztak be papírokat, bizonyos vélekedések szerint keresztleveleket. Ez azonban nem valószínű, főleg nem Törökországból. Ebben az időben, ha valaki Palesztinába szeretett volna utazni, ahhoz a brit hatóságoktól kellett engedélyt szereznie. Ilyen engedélyeket szereztek, és Roncalli – Montini munkacsoportjával együttműködve – ezeket juttatta el a budapesti nunciatúrára Angelo Rottának.

Montini a munkásemberekkel is együtt érzett, ez látszott már akkor is, amikor Milánó érsekeként szolgált. Ez is jelzi, hogy annak a társadalmi párbeszédnek a híve volt, amit több kereszténydemokrata politikus is szorgalmazott. Köztük volt Aldo Moro, aki ennek a párbeszédkészségnek lett az áldozata.

– A Mysterium fidei kezdetű enciklikát 1965-ben adta ki VI. Pál pápa. Ez a dokumentum miben járult hozzá az Oltáriszentség tiszteletéhez?

– Ez is jól mutatja, hogy VI. Pál pápa milyen érzékeny volt a történelmi mozgásokra. Amikor a liturgikus reform került szóba, amikor az Eucharisztiával kapcsolatos tanítás modern megfogalmazásáról volt szó, akkor olyan híres kutatók munkájára támaszkodott, mint például Josef Andreas Jungmann SJ, akinek a munkássága korszakalkotó volt. A Mysterium fidei esetében egy hangsúlyáthelyezésnek lehetünk a tanúi, éppen a történelmi előzmények és az ökumenikus szempontok miatt. Nyilvánvalóvá vált az Eucharisztia elsődleges szerepe, és megmutatkozott annak hármas vonatkozása is: az ünneplés, a lakoma és az imádás.

Egy világkongresszusnak az Eucharisztia gazdag jelentését kell bemutatnia. 1938-ban Budapesten Magyarország földrajzi elhelyezkedésével összefüggésben volt egy esemény, amelyre a Szent István-bazilikában került sor. Ezen a keleti szertartású püspökök koncelebrálták a szent liturgiát. Ez akkor szenzációnak számított. Most is tervezzük, hogy az eucharisztikus világkongresszus során külön keleti liturgikus események is lesznek. Nagyon lényeges az Eucharisztia ünneplése együtt, különböző szertartású katolikusokkal. Ma, amikor kinyilvánítjuk szolidaritásunkat a közel-keleti keresztényekkel, fontos, hogy jobban megismerjük az ő örökségüket. Erre kiváló alkalom lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Ebben az összefüggésben a VI. Pál által kiadott dokumentum tágította a horizontunkat.

– Mit tanulhatunk VI. Pál pápától?

– Elsősorban azt, hogy a keresztény ember nem egy önmaga megszentelődésével foglalkozó, zárt rendszerben mozgó lény, hanem olyan személy, akinek küldetése van a világ felé. Ezt a küldetést Jézus Krisztustól kaptuk. Tőle kapjuk a mintát, az ő nevében, az ő tanítása és szentségi gazdagsága alapján kell az emberekhez fordulnunk. Ezt nem tehetjük sematikusan; a másik emberre minden tudásunk felhasználásával kell figyelnünk. VI. Pál pápa életében a főparancs teljesítését láthatjuk: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és így fordulj a többi ember felé. VI. Pál a többiek tevékenységét szervezve, annak irányt mutatva szolgálta ezt a tanúságtételt.

VI. Pál pápa a tudomány és a művészet világával is eleven kapcsolatot tartott. Pápasága alatt nagyon magas szintre jutott a vatikáni egyházművészet, mely egyszerre volt szolid és elegáns, nagyvonalú és merész, modern és katolikus. Érdemes megnézni a Szent Péter-bazilika kapuját, amely az ő idejében készült. Vagy idézzük magunk elé azt a pásztorbotot, amit használt. Egy kereszt, mely kecses és könnyű, modern vonalú, hajlított, s azt mutatja, hogy tekintélyének alapja Krisztus keresztje. Szent II. János Pál pápa is ilyen pásztorbotot használt. Ez is kifejezte azt, hogyan lehet párbeszédet folytatni a világgal úgy, hogy a keresztény üzenet áthatoljon minden közegen.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek koncelebrált az október 14-én, a Szent Péter téren bemutatott szentmisén, melynek keretében Ferenc pápa szentté avatta VI. Pál pápát, valamint Óscar Arnulfo Romero érseket, Francesco Spinellit, Vincenzo Romanót, Maria Katharina Kaspert, a Jézusról nevezett Szent Terézről nevezett Nazaria Ignaziát és Nunzio Sulpriziót.

Fotó: Merényi Zita; Osv.com; Vatican News

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2018. október 14-i számában jelent meg.

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
csiksomlyoi-papalatogatas-elkeszultek-szektorbeosztasok-kiosztottak-belepoket
Csíksomlyói pápalátogatás – Elkészültek a szektorbeosztások, kiosztották a belépőket

A jegyek kézbesítésével a csíksomlyói pápalátogatásra regisztráltak számára immár az is egyértelművé vált, hogy ki honnan követheti a csíksomlyói nyeregben a Ferenc pápa által június elsején celebrált szentmisét. A Gyulafehérvári Főegyházmegye rövid összefoglalóját adjuk közre.

2019. május 23., csütörtök
-ne-borongjunk-regi-dicsosegunkon-hanem-most-akarjunk-megterni-papi-zarandoklat-mariagyudon
„Ne borongjunk a »régi dicsőségünkön«, hanem most akarjunk megtérni” – Papi zarándoklat Máriagyűdön

Május 21-én búcsún vett részt a Pécsi Egyházmegye papsága Máriagyűdön. Udvardy György megyéspüspök meghívására Varga László kaposvári főpásztor tartott előadást.

2019. május 23., csütörtök