Párbeszéd a liturgiáról: Lila árnyalatok

Egy-egy szín észleléséhez érzetek, érzések, képzetek kapcsolódnak bennünk. A májusi orgonavirágzás lilája a játékosság és a színpompás nyár ígéretét, illatát hordozza. A mélylila szín komoly, tekintetet magára vonó szépségével talán az elmélyedés, a csend felé viszi elménket és szívünket. Elidőzünk mellette, rácsodálkozunk, talán magába is szippant bennünket, elveszünk benne. Ilyen lehet az ibolya lilája: örömmel vesszük észre a tavaszodó kertben itt is, ott is, közel megyünk hozzá, lehajolunk, nem szívesen szakadunk el a látványától.

A liturgikus lila szín virágdísztől és orgonaszótól mentes templomainkban a fókuszált figyelemre, a lényegre törekvésre hív. A lila különböző árnyalatai a kék és a piros különböző mértékű keveréséből származnak. A keresztény ikonográfiában a kék gyakran Jézus istenségét, a piros Jézus emberségét fejezi ki. A lila, a bíbor szín az emberség és az istenség szétválaszthatatlanul összefonódott mivoltát is kifejezésre juttatja tehát.

Lilát ölteni erős gesztus, nem mindenki futkározik lilába öltözve az utcán! A bíbor, a lila vörösbe hajló árnyalata, az ókorban az uralkodóknak kijáró színnek számított: a bíborpalást összetéveszthetetlen hatalmi jelvény, tiszteletet, hódolatot kiváltó öltözet volt.

„Bíborköpenyt adtak rá” (Jn 19,2) – ezzel az érzéketlenül gúnyos gesztussal a katonák mégis megmutatják, hogyan is király Jézus, miként uralkodik valójában, hol lesz teljes az ő országa, hol válik nyilvánvalóvá istensége: teljesen lecsupaszított, kiszolgáltatott, megkínzott emberi testére adják rá a bíborpalástot. „Ecce homo – íme az ember” – mondja Pilátus ennek láttán. „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” – vallja meg a százados a halott Jézus kékre, lilára, vörösre gyötört testét szemlélve.

Amikor nagyböjtben lilába öltöznek templomaink, nem az uralkodók bíborát, nem a gazdagok kiváltságos ruháját ölti magára a keresztény közösség, hanem az értünk szenvedett, bíborba öltöztetett, tövissel koronázott és a kereszten trónoló Jézus bíborát veszi magára. Az ő paradox uralmának jelvényébe öltözködünk, amely gyengeségében diadalmaskodik, amely a kiszolgáltatottságban lesz győztes, amely a halálon keresztül hozza meg az életet, és elveszve megvált.

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír