Loyolai Szent Ignác négy tanácsa, hogy jobban boldoguljunk az érzéseinkkel

A Lelkigyakorlatok javaslatai számtalan élethelyzetben hasznunkra válhatnak. Loyolai Szent Ignác érzékeny lélektani meglátásai jóval megelőzték a pszichológia tudományának megszületését – írja az Aleteia portál szerzője.

A Lelkigyakorlatokban Ignác nagy emberismeretről tanúskodó és gyakorlatias tanácsokat ad, hogyan értsük meg és hogyan kezeljük az érzelmeinket, legyenek akár negatívak, akár pozitívak.

Azonosítsd!

A rendalapító művében nagyon érzékletesen írja le az érzelmeket. A „vigasz” szót olyan esetekre használja, amikor a reményben, hitben, szeretetben növekszik az ember, mindazokra a belső örömökre, amelyek a mennyei dolgokhoz és a lélek megváltásához visznek közelebb, s megnyugtatják a lelket a Teremtőben. Vigasztalanságnak, elhagyatottságnak azt nevezi, amikor sötétség és háborgás támad a lélekben, vonzódás ahhoz, ami alantas és e világi; aggodalom, mely a különféle nyugtalanságokból és kísértésekből fakad.

A lelkigyakorlatozóknak többek között azt tanácsolja Szent Ignác: „…főleg azokra a pontokra figyeljek és ott időzzem hosszasabban, ahol nagyobb vigaszt vagy vigasztalanságot, vagy nagyobb lelki indítást éreztem” (LGY 62).

Nem mindig könnyű azonosítani, hogy voltaképpen mit is érzünk. Sokszor beszélnek napjainkban arról, hogy kapcsolatban kell állnunk a saját érzéseinkkel. Ez azonban sokunknak nehézséget jelent, főleg ha gyerekkorunktól azt éltük át, hogy amit mi szeretnénk, amit mi érzünk, az nem számít. Az ilyen gyerekek a túlélésre koncentrálnak, és elrejtik az érzéseiket. Még ha később kedves embereket is ismernek meg, akkor is nehezükre esik kimutatni valódi érzéseiket. Hasonló hatása lehet a traumatikus élményeknek is.

Bármelyikünkkel előfordulhat azonban, hogy tagadjuk saját érzéseinket, vagy esetleg meg se látjuk őket – különösen akkor, ha túlságosan arra figyelünk: mit kellene éreznünk, vagy hogy mások mit éreznek.

Fogadd el!

Közhelyesnek hangzik, de fontos: az érzéseink nem jók és nem rosszak. Mindegyikük, még a düh és a féltékenység is információt szolgáltat magunkról, ami után miénk a választás szabadsága jó vagy rossz döntéseket hozni.

Loyolai Szent Ignác tisztában volt mindezzel, ezért a Lelkigyakorlatokban sem ítéli el a negatív érzéseket, és nem viszi túlzásba a lelkesedést a „vigasz”-ok kapcsán sem. Józanul megfigyeli, hogy amikor valaki a lelki út elején jár még, az erény ösvénye édes, könnyű és örömteli számára, amikor azonban már közelebb került Istenhez, gyakran szomorúságot és elbizonytalanodást érez. Ignác egyiket sem mondja jobbnak, mint a másikat: mindkettőt természetesnek tartja.

Értsd meg!

Szent Ignác megtérésében szerepet játszott az is, hogy megfigyelte: amikor lovagokról és azok útjairól olvas, először örömet és izgalmat érez, később viszont szomorúságot és csalódást. Azt is megfigyelte, hogy amikor szentek életéről olvas, ez pont fordítva van.

Az érzések nem egyszerű dolgok. Egy alkoholbeteg van, hogy csak otthonülőnek gondolja magát, míg valójában azért szeret otthon lenni, mert ott békében tud inni, anélkül, hogy bárki elítélné vagy leállítaná. Időnként nekünk is mélyebbre kell ásnunk, hogy megértsük, miért vonz vagy taszít valami.

Szent Ignác sokat és pontosan ír az aggódásról, a szorongásról, illetve arról, amit ő elhagyatottságnak, vigasztalanságnak nevez. Amikor zaklatottak az érzéseink, és/vagy eltölt minket az aggodalom, nem szabad fontos döntéseket hoznunk, mert nem vagyunk képesek tisztán gondolkozni. Előbb nyugalmat kell találnunk, hogy objektívebb döntést tudjunk hozni, amelyet nem az aggódás motivál.

Cselekedj!

Fontosak az érzések, de mégiscsak érzések. Lényeges információkat közölnek, de mivel természetük szerint változékonyak, időlegesek, és függenek fizikai állapotunktól is, jobb, ha nem követjük őket vakon. Érettség szükséges ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a konstruktív érzéseket a negatívaktól. Ha úgy tekintünk egy érzésre, mint ami elveinkkel összhangban segít bennünket céljaink elérésében, akkor „felhasználhatjuk” ezeket az érzéseket, hogy segítsenek nekünk; ha azonban a rossz irányba vezetnek bennünket érzéseink, le kell győznünk őket, vagy legalábbis kivárhatjuk, amíg elmúlnak. Ha átgondoljuk, miért vannak nem építő érzéseink (önzés, félelem stb.), esetleg mélyebben rejlő problémákat is azonosítani tudunk.

Szent Ignác figyelmeztet minket az érzéseink ingatagságára is. Arra tanít, hogy amikor éppen aggaszt minket valami, idézzük fel a megnyugvás pillanatait; s amikor éppen kényelemben vagyunk, gondoljunk arra, hogy majd megint jöhetnek a gondok. Az első javaslata kézenfekvőnek tűnik: a nehéz időkben arra gondoljunk, hogy „ez is elmúlik”, vagy arra: borúra derű jön, eső után mindig kisüt a nap; emlékeztethetjük magunkat a helyzetünkben rejlő pozitívumokra is: minden rosszban van valami jó.

A második javaslat ellenben olybá tűnhet, mintha egy érzéketlen sztoikus mondta volna – mégis mély bölcsesség rejlik benne. Amint nem szabad belesüllyednünk a szomorúságba, úgy a pozitív érzéseinkkel kapcsolatban is célszerű realisztikusan gondolkodni, hogy felkészüljünk az esetleges újabb nehézségekre.

Forrás: Manreza.hu; Aleteia.org; Jezsuita.hu

Fotó: Pexels

Fordította: Verestói Nárcisz

Magyar Kurír