Megszólítani az embereket, hirdetni Isten szeretetét – Városmissziós napok lesznek Budapesten

Nézőpont – 2017. szeptember 25., hétfő | 19:58

Szeptember 30-a és október 8-a között a Magyar Városmissziós Szövetség (MAVÁRSZ) szervezésében budapesti városmissziós napokat rendeznek. Bartha Angéla szociális testvérrel, az egyhetes esemény koordinátorával beszélgettünk.

– A mostani városmissziós napok egyik megnyitó eseménye, a missziós menet október 1-jén, Lisieux-i Kis Szent Teréznek, a missziók védőszentjének emléknapján este indul Óbudáról, az újlaki Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomból. Mit üzen nekünk ma Kis Szent Teréz?

Kis Szent Teréz üzenete számunkra az ima, az önfeláldozás és a gyermeki szeretet megélése, mely szembenéz az ateizmussal. Ebben szeretnénk növekedni mi is. A tíz évvel ezelőtti városmisszión Lisieux-i Kis Szent Teréznek mint a missziók főpatrónájának kiemelt szerepe volt és az emberek tódultak a relikviáihoz, kérték a közbenjárását. Tervezett időszakunk egybeesett az ő ünnepével, úgy gondoltuk, az lesz a legjobb, ha ekkor tartjuk meg a missziós menetet. Ez az időpont úgymond az ölünkbe pottyant, onnan fentről, Isten jóságából. Így ekkor kérjük Szent Teréz segítségét – és másokét is, így például Assisi Szent Ferencét, akinek október 4-én van az ünnepe –, hogy jöjjenek velünk. A misszió egyszerre földi és mennyei esemény. Mivel emberileg kevesek vagyunk hozzá, kérjük Isten áldását és a szentek közbenjárását.

– A meghirdetett program szerint a városmissziós napok a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület jegyében zajlanak majd. Mit kell ezen értenünk?

– A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus első előkészületi évében arra lettünk meghívva, hogy egyénileg mélyítsük el kapcsolatunkat hitünk nagy kincsével, az Eucharisztia misztériumával. Ezért programjainkban jelentősen kiemelkednek a szentségimádási órák és a szentmise. Szeretnénk tovább erősödni a hitben, a Jézus Krisztushoz fűződő kapcsolatunkban. Ha már megerősödött a tűz bennünk, akkor indulunk el, hogy megszólítsuk a környezetünket. A missziós menet ennek egyik kifejezése, imáinkkal megszenteljük, énekünkkel Jézushoz hívjuk a környezetünkben élőket. Viszünk magunkkal igekártyákat, és odaadjuk a közelünkben állóknak. Akár a környező éttermekbe, sörözőkbe is betérhetünk, ugyanezzel a céllal, biztatni, reményt adni az embereknek.

– Említette a bennünk lévő tüzet. Ennek felizzítása nem nagyon megy önerőből, szükség van az isteni kegyelemre is.

– Számomra nagyon sokat jelent Szent Pál Timóteusnak írt második levele első fejezetének hatodik versében leírt intelme: „Szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátétel által benned van.” Sokat gondolkoztam azon, mit jelent az, hogy én szítsam fel Isten kegyelmét? Mi meg vagyunk keresztelve, meg vagyunk bérmálva, Isten elküldött bennünket az Ő Szentlelkének kiáradásával, hogy hirdessük az evangéliumot, de valljuk be: nem tudjuk, hogyan tegyük ezt, időnként elfáradunk vagy ellustulunk. Isten igéje viszont azt mondja: „Szítsd fel magadban Isten kegyelmét.”

Tehát ez akarat kérdése is?

– Ez mindenekelőtt imádság kérdése, amihez természetesen szükséges az akarat. Életbevágóan fontos számunkra az ima. Ahhoz, hogy Isten szeretetének tüze lobogjon bennünk, élő kapcsolatban kell lennünk vele. A kapcsolatot pedig ápolni kell. Az a mi döntésünk, hogy hagyunk-e rá időt, amiből manapság érzékelhetően kevés van. Jézussal való élő kapcsolatunk örömöt hoz számunkra, ezt látva mások azt mondhatják: nekünk is kell ez az öröm. Nekünk is kell ez a remény, ami ebből az emberből sugárzik. Nem véletlen, hogy a 2007-es városmisszió mottója ez volt: „Reményt és jövőt adok nektek” (Jer 29,11). A mostani városmissziós napoknak is ez a mottója, kiegészítve azzal: „Még mindig…” Mert Isten Igéje továbbra is ezt üzeni számunkra.

– Hogyan képzelhetjük el a reményteljes jövőt?

– Sajnos a mi társadalmunk tele van fásultsággal, szomorúsággal, panasszal, a média többsége rémhírekkel. Mindez pesszimizmushoz vezet. Isten azonban megerősített bennünket, az Ő terve az, hogy reményt s jövőt adjon nekünk, minden nehézség ellenére is. Ne lefelé nézzünk, ahogy Péter tette, amikor süllyedni kezdett a vízen járva, hanem Jézusra tekintsünk, mert ő mondja nekünk: ha hiszünk abban, hogy az Ő igéje élő, akkor ez megvalósul, sőt még a vízen is tudunk járni.

– A városmissziós napokon rengeteg program lesz. Ön az egyik szervezője a fiataloknak szóló evangelizációs képzésnek, amely arról szól, hogyan tegyünk tanúságot környezetünkben.

– Ezt a képzést most kifejezetten fiataloknak tartjuk. Esetükben számos speciális terület van, amire jobban oda kell figyelni. A hitünk alapjait, a kerügma pontjait vizsgáljuk, Isten szeretetéről, a bűnről és a megváltásról, a hitről és a megtérésről. A Szentlélekről és az Egyház közösségéről lesz szó. Elmélyülünk ezekben a témákban és reflektálunk arra, hogyan beszéljünk erről a környezetünkben élő fiataloknak. Szituációs gyakorlatokat veszünk sorra, amelyek olyan helyzeteket mutatnak be, melyekben benne élnek. Ezzel segítjük őket, hogy a környezetükben tegyenek tanúságot az evangéliumról. Tudatosan figyelünk arra, hogy menet közben milyen lehetőségek adódnak a mindennapi életben. Nehéz elkezdeni: hogyan szólítsam meg azt a felebarátomat, aki közömbös vagy ellenséges a hittel szemben, de azt is, aki nyitottabb.

Nehéz kérdés az ezotéria is, ami rendkívüli módon elterjedt, és nem tudunk vele mit kezdeni. Több olyan tanúságtevőt hívtunk el erre a képzésre, akik benne voltak az ezotériában, és megtapasztalták ennek negatív hatását. Elmondják majd, hogyan sikerült kijönniük ebből. Van, akit éppen a gyónás szentsége erősített meg, és szó szerint ez alatt tért meg. Előfordult, hogy valaki hívőként került bele az ezotéria vonzáskörébe, nem ismerte fel, hogy milyen romboló hatású, de az élete kezdett tönkremenni. Ha bemegyünk egy könyvesboltba, döbbenten láthatjuk, hogy a Biblia és az igazi kereszténységet bemutató könyvek a háttérben vannak, szinte eldugva, az ezoterikus irodalom pedig kiemelten a fő helyen, óriási választékban.

– Mivel magyarázza azt, hogy sok istenkereső ember fordul az ezotériához, az okkultizmushoz, ezek a tanok hihetetlen népszerűségnek örvendenek, míg a hagyományos keresztény egyházak vonzása folyamatosan csökken?

– Az emberekben ott él az istenkeresés vágya, nem igaz, hogy az ateizmus annyira terjed. Ám sokan vannak, akik szeretik manipulálni az Istent, vagyis úgy teszik a jót, hogy elvárják Istentől, cserébe nekik is jó legyen. Ők akarják megmondani Istennek, hogy mit tegyen. Uralkodni akarnak felette. Mi, katolikusok viszont letérdelünk Isten előtt, és az Ő akaratát keressük. Egészen más az irány. A kereszténység gyakorlati megéléséhez elköteleződésre van szükség. Az emberek azonban manapság nem akarnak elköteleződni, a változatosságot keresik. Az ezoterikus dolgokban mindig valami újdonság van, ezért is vonzódnak hozzá olyan sokan. Sajnos a társadalmunk beteg, sokan keresik a gyógyulás lehetőségét, és nem veszik észre, hogy a hamis ezoterikus tanok követésétől még betegebbek lesznek. Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Évekkel ezelőtt beszélgettem egy reiki mesterrel, aki megtért. Elmesélte, hogy az élete egyre rosszabb lett, egy idő után úgy érezte, nincs tovább, meghal. Végső kétségbeesésében bement egy templomba, s akkor Isten úgy szólt hozzá, hogy megtért és katolikussá vált. Isten szabadságot adott a döntéshez, amit azonban a bennünk élő istenképek is erősen befolyásolnak.

A kérdésére válaszolva: az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a hívők többsége inkább a törvényre hivatkozik. Pedig az evangelizációhoz alapvetően fontos az, amit János evangelista leírt: Isten a szeretet. Ez a legszebb, Istentől kapott ajándék számunkra. Az első lépést mindig az Isten teszi meg, Ő valóban szeret minket, olyan erősen, amit mi el sem tudunk képzelni. Nekünk csak válaszolnunk kell erre a szeretetre. Ezt kell hangsúlyoznunk minden fórumon. Egyszer szociológiai felmérést végeztem, megkérdeztem a templomból kijövő hívőket, hogy mi a hitünk alapja. Többen említették a tízparancsolatot, mint azt, hogy Isten a szeretet. Pedig ez az első és legfontosabb, nekünk csak ki kell tárnunk a szívünket erre a szeretetre. Csak így tudunk másokat megszólítani. Mert ez a lényeg.

Elmesélek egy történetet. Öt évig tanítottam Szekszárdon, a főiskolán biblikumot, és a plébánia házvezetőnője rendszeresen adott nekem ebédet. Az egyik alkalommal feltűnt, hogy milyen szomorú. Nem akartam faggatni, hogy mi ennek az oka, ezért mielőtt elbúcsúztam tőle, csak annyit mondtam neki: „Marika, Isten szeret téged.” Csodálkozva és hitetlenkedve nézett rám: „Tényleg?” Megerősítettem, és távoztam. Két hét múlva újra találkoztunk, és ez volt az első mondata: „Angéla, Isten tényleg szeret engem.” Nem tudom, mi történt vele közben, nem is kérdeztem, de az az egy mondat dolgozott benne és megérintette a lelkét. Kívülről gyakran látszik, hogy Isten mennyire szereti az embert, legnagyobb nehézségei, megpróbáltatásai közepette is. Erősíteni egymást a bajban és a hitben, rendkívül fontos ez. Mi, magyarok nagyon értünk a kritizáláshoz, ebben aranyérmesek lennénk, ha olimpiai versenyszám lenne. Pedig sokkal inkább bátorítanunk kellene egymást, felmutatni mindenkinek, aki a környezetünkben él, hogy Isten mennyire szereti őt. „Hidd el, bízz benne, hogy ebben a betegségben, ebben a nehézségben is rajtad van Isten áldása.” Ez is az evangelizációhoz tartozik.

– Mit remél a budapesti városmissziós napoktól?

– Növekedést. Növekedést a hitben és a bátorságban. Ennek egyik jele, hogy a júniusi városmissziós napokra négyszáz Jézus az Úr! feliratú karkötőt osztottunk szét a hívek között azzal a feltétellel, hogy legalább fél évig hordják. Mind elfogyott, sőt sokan érdeklődtek utána. Most ezer darabot gyártatunk. Hadd tudja meg, aki csak velünk találkozik, hogy Jézushoz tartozunk, amit a legrövidebb hitvallással fejezünk ki.

A mostani missziós napok ősszel lesznek. Az ősz különleges időszak, gyümölcsszüret és vetés ideje egyaránt. Tavasszal is van vetés, de még nincs gyümölcsszedés. Ősszel viszont van mindkettő. Ilyenkor szokták elvetni a búzát. Bízom benne, hogy a városmissziós napokon úgy fogunk vetni, hogy akár 2018-ban, akár 2020-ban bőségesen arathatunk. Ugyanakkor azoknak a vetéséből is arathatunk már, akik korábban vetettek. Vetés és aratás: ez a mi titkunk ma.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria