Naponta megölik Nábotot

Nézőpont – 2016. május 7., szombat | 18:45

Heidl György a Pécsi Egyházmegye „Vadfüge” rovatában Szent Ambrus egyik írásán keresztül világít rá a társadalmi javak megosztásának szükségességére, a szegények és gazdagok közötti igazságtalanság kapcsán kiemelve a természet rendjének felborulását.

A Szentírás Acháb király és Nábot történetében pontos látleletet ad az esztelen birtoklási vágyról és annak súlyos következményeiről. A király mohón vágyakozik a szegény Nábot szőlőskertjére, amely birtokainak szomszédságában terül el. Nábot azonban elutasítja őt  atyai örökségére hivatkozva. A csalódott király depressziós lesz. Erre felesége, Izebel, ügyesen megszervez egy koncepciós pert bírákkal, esküdtszékkel, hamis tanúkkal. Levezénylik a tárgyalást és Nábotot felségsértés, valamint istenkáromlás bűntette miatt kivégzik. A földecskét birtokba veszi az uralkodó (vö. 1Kir 21,1-8).

Szent Ambrus szerint mindez naponta megtörténik. A gazdag nem elégszik meg vagyonával, mindent birtokolni akar. Az lesz az áldozat, akinek csak kevés vagyona van, mert nem áll hatalmában megvédeni sem azt, sem önmagát. Ambrus különösen érzékeny a társadalmi egyenlőtlenségekre és igazságtalanságokra egy olyan korban, amikor tömegek mérhetetlen szegénységben, néhányan pedig elképesztő gazdagságban éltek. Egyik levelében például beszámol arról, hogy gyakran a gazdasági válság miatt teljesen elnéptelenedett városok mellett vezet el az útja.

A 4. század végének társadalma összetett és erősen hierarchikus volt, és megfigyelhető az a jelenség, hogy a rangsort ekkor már nem annyira a származás, a családi háttér, a társadalmi, hivatali kiválóság, nem a mos maiorum határozza meg, hanem a vagyoni helyzet. A demográfiai, pénzügyi és gazdasági válság következtében egyre nőttek az adóterhek, miközben csökkent az adófizetők száma. A kisbirtokosok például akár személyes szabadságukat is feladva a nagybirtokosok védőszárnyai alá menekültek. Az államhatalom kénytelen volt az adórendszert állandóan változtatni, mind rafináltabb adóformákat bevezetni. Ugyanakkor tekintettel volt a hatalmas vagyoni különbségekre, úgyhogy „többkulcsos” adózást alkalmaztak, Theodosius császár például a Nagy Konstantin által bevezetett „háromkulcsos” adót kiegészítette egy negyedikkel is.

Ambrus úgy látja, hogy a birtoklási vágy miatt nap mint nap megsérül a természeti törvény. Amikor a telhetetlen gazdag a természet javait akarja birtokolni, éppen a természet rendjét sérti meg, hiszen minden ember nincstelenül jön a világra, és anyagi javak nélkül távozik el innen. A gazdag azért gazdag, hogy javaiból segítse a rászorulókat és így növelje a társadalmi szolidaritást és a felebaráti szeretetet. Az igaz szegény a valódi gazdag, mert összhangban él az isteni és a természeti törvénnyel, amíg az igazságtalan tehetős felforgatja a természet ésszerű rendjét, vagyis esztelen, és így is viselkedik. Egy csak gazdagokból vagy csak szegényekből álló világ nélkülözi a szolidaritást, a gyakorlatban pedig működésképtelen. Az anyagi javak akkor lesznek valóban javakká, amikor a tehetős átadja azokat a rászorulóknak. A birtokolt és felhalmozott javak tehát sajátos értelemben nem nevezhetők javaknak, hiszen az önzést és a kapzsiságot szolgálják, ami rossz.

VI. Pál pápa a Populorum progressio (1967) kezdetű enciklikájának 23. fejezetében az egyházatyákra hivatkozik, és Ambrust idézi annak alátámasztására, milyen erős szavakkal érveltek az atyák a javak megosztása mellett és a magántulajdon abszolutizálása ellen:

„Nem a magadéból adsz a szegénynek, hanem visszaadsz neki az övéből. Te ugyanis egyedül használod azt, ami mindenki használatára adatott. A Föld mindenkié, nem a gazdagoké, csak éppen kevesebben vannak azok, akik nem használják a sajátjukat, mint azok, akik használják. Az adósságodat törleszted tehát, nem bőkezűsködsz abból, amivel nem tartozol.” (De Nabuthe 11.53)

És most idézzük fel Ambrus Nábotról írt könyvének bevezetőjét, hogy lássuk, mit sem veszített időszerűségéből!

„Ami Nábottal történt, régen volt, de naponta megtörténik. Melyik gazdag nem sóvárog nap mint nap a másé után? Melyik tehetős nem igyekszik kitúrni földecskéjéről a szegényt, kiforgatni atyai örökségéből a szűkölködőt? Melyik elégszik meg a magáéval? Melyik gazdag lelke nem hevül a szomszédos birtokért? Nem egyetlen Acháb született, hanem, ami még rosszabb, naponta születnek Achábok, és soha el nem fogynak, míg világ a világ. Ha egy eltűnik, sok támad helyette: több az elvevő, mint az elvesztő. Nem egyetlen szegény Nábot lesz gyilkosság áldozata. Naponta gyilkolják a Nábotokat, naponta megölik a szegényt. (...) Meddig növelitek, ó gazdagok, esztelen vágyaitokat? Hát egyedül ti fogjátok lakni a földet? Miért veted el azt, akit a természet társaddá tett, és miért akarod birtokolni a természetet? A föld közös vagyona mindenkinek, a gazdagnak éppúgy, mint a szegénynek. Miért sajátítjátok ki magatoknak a termőföld tulajdonjogát, gazdagok? A természet nem ismer gazdagokat, hiszen mindenkit szegénynek alkot meg. Nem ruhában születünk, nem arannyal, ezüsttel érkezünk. Mezítelen emberek jönnek napvilágra, akiknek ételre, italra, ruházatra van szükségük, és mezítelenül fogadja vissza magába szülötteit a föld, amely a felhalmozott vagyonokat nem tudja a sírba zárni.” (Szent Ambrus: De Nabuthe 1.1-2.)

Heidl György

Forrás és fotó:Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria