Orova Csaba: Egységre törekedni nem más, mint komolyan venni az evangéliumot

Nézőpont – 2019. január 27., vasárnap | 14:34

Részleteket közlünk a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanársegédjével, Orova Csaba teológussal készült interjúból, melyet a Pécsi Egyházmegyének adott az ökumenikus imahét alkalmából.

Orova Csaba a dogmatikai és lelkiségi tárgyak mellett ökumenikus teológiát is oktat a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Doktori disszertációját a tekintély kérdéséről írja az ortodox–katolikus párbeszédben. Az ökumené számos fontos kérdése mellett az interjúban szó esett arról is, kell-e félni attól, hogy a katolikus liturgia és az eucharisztikus kincs elvész vagy feloldódik az ökumenében.

A teológus az interjúban kifejtette: újra és újra beszélnünk kell arról, ki mit ért meg abból, mit él át akkor, amikor az Eucharisztiában részesül. „Az erről való beszéd sok évszázados szókincsét és összefüggéseit nem szabad eldobni, de az sem megengedett, hogy ezeket azonosnak tekintsük magával az Eucharisztiával. Abban pedig egyáltalán nem vagyok biztos, hogy 2019-ben minden katolikus testvérem pontosan a nagy középkori szentségtani összefüggésekben éli meg az Eucharisztiát, ahogy evangélikus testvéreink látásmódja sem feltétlenül a 16. századét tükrözi. Nagy kérdés, hogy tudunk-e beszédbe elegyedni egymással a tapasztalatainkról és kérdéseinkről. A teológusok régóta teszik ezt, lelkipásztorok helyenként szintén, fontos lépés lenne, hogy ezek nyomán megtegyék az érett hitre vágyó felnőtt hívek is. Az ettől való félelem olyan, mintha Krisztustól félnénk.”

„Van például egy régi, 1982-es közös, ökumenikus szövegünk, a Limai Dokumentum, amely a keresztségről, az Eucharisztiáról és a lelkészi szolgálatról szól – ismertette Orova Csaba. – A mai napig megdöbbentő, szemnyitogató katolikusként olvasni az Eucharisztiáról szóló szakaszt: miként tudta ezt a szöveget aláírni egy metodista, egy baptista, egy református testvérem, nem beszélve az evangélikusokról és az ortodoxokról, akik természetesen aláírták? E dokumentum persze nem oldja meg az egész kérdéskört, nem elégséges teológiai alap ahhoz, hogy közösen részesüljünk az Eucharisztiából, de felszabadító tudni, hogy a benne foglaltakat közösen hisszük. Azt mondanám, hogy nem félni kell, hanem ki-ki a saját egyházában menjen, és megtisztult lélekkel vegye magához az eucharisztikus kenyeret és bort, és próbálja valahogy meg is érteni. Ebben egymás segítségére tudunk lenni, s ebből lassanként közös megértés, talán közös nyelv születik, s egyszer közös részesülés. A Biblia közös tanulmányozása például már régóta tart, sok gyümölcsöt hozott, pedig annak is igen nagy tétje van. Nem félteni kell tehát magunkat, hanem segítséget kérni a másiktól, és segítségére lenni a másik kereszténynek.”

„A félelem, az identitásunk féltése természetes emberi működés, de azért konkrétan János első levelében azt olvassuk, hogy a szeretetben nincs félelem. Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy ahhoz képest, hogy Krisztusban Isten gyermekei vagyunk, vagyis ez az identitásunk középpontja, szóval ehhez képest túl sok mindentől már nem kellene félnünk – még a haláltól való félelmünk is gyógyulhat. Ha hagyjuk, hogy a félelem sodorjon bennünket, és nem hagyjuk magunkat az evangéliumtól sodortatni, akkor nem az egyetlen valódi reményt éljük bele a világba keresztényként, hanem kétségbeesetten kapaszkodunk emberi fogódzókba. Lehet, hogy a keresztények közötti egység hiánya ebben gyökerezik. A valódi ökumené messze nem idealizmus: egységre törekedni nem más, mint komolyan venni az evangéliumot” – hangsúlyozta Orova Csaba, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanársegédje.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria