Piero Marini érsek az Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről: Nem az erőnket akarjuk megmutatni

2019. május 16., csütörtök | 19:58

A vasárnap ünneplése fontos jel a világ számára – hangsúlyozta Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke. Őt és a testület titkárát, Vittore Boccardit kérdeztük budapesti tartózkodásuk napjaiban.

Piero Marini érseket, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnökét és Vittore Boccardit, a testület titkárát a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő munkálatairól kérdeztük. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának tagjai és a püspöki konferenciák nemzeti küldöttei május 8. és 11. között Budapesten tartottak megbeszélést a kongresszus előkészítő munkálatairól.

– A tanácskozást és a helyszínek bejárását követően milyen benyomásai vannak az előkészületekről?

Piero Marini: Logisztikai szempontból nagyon jól állunk. Már tavaly is eljöttünk, hogy megnézzük, melyek a lehetséges helyszínek, és láttuk, hogy zavarba ejtően sok a lehetőség. Egészen más volt a helyzet, mint a 2016-os cebui kongresszus előtt: ott nem létezett olyan hely, amely alkalmas lett volna 15 ezer ember befogadására. Magyarország eleve különleges adottságokkal rendelkezik: egykor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, posztkommunista állam, amely Európa központjában helyezkedik el, és számos szempontból központi jelentőségű hely. Az eucharisztikus kongresszus jó alkalom a remény újjáéledésére és arra, hogy visszatérjen közénk az öröm egy olyan korban, amikor az embereket nem lelkesíti a jövő.

– Hatalmas tömeg vett részt 1938-ban a Budapesten tartott kongresszuson. Vajon ma hogyan fogad egy ilyen rendezvényt ugyanez a város? Miként tudnak a hívők valóban kilépni az emberek közé ebben a szekularizálódott világban?

P. M.: 1938-ban más idők jártak, a politikai rendezvényekre is rengetegen gyűltek össze. Más volt akkor a társadalom és az Egyház is. Ma nem az erőnket akarjuk megmutatni, nem annyira a számok a lényegesek, mint inkább az üzenet. Azt szeretnénk, hogy Budapest, Magyarország, Európa és a világ meglássa az Eucharisztiát, amelyen keresztül kapcsolatba kerülünk az Úr Jézussal. Szeretnénk megmutatni a hitet, ami megmenthet minket. Egy új remény üzenetét kívánjuk átadni, egy új világét, amely nem az erőre, hanem a szolgálatra, a segítőkészségre, a szeretetre épül. Ezt az üzenetet és egy új Európa álmát szeretnénk útjára bocsátani Budapestről.

– Hogyan tudjuk bevonni a fiatalokat?

P. M.: A tanúságtételen keresztül. Talán már az is jó példa, hogy minden vasárnap elmegyünk a szentmisére, és az emberek felteszik maguknak a kérdést: miért gyűlünk össze a templomban? A vasárnap, amit megünneplünk, erős jel a világ számára. Az életünk is jel: az egység, a közösség jele. Közösségre lépünk Jézussal az Eucharisztiában, és ennek a közösségnek van egy másik fele is: egymással is közösséget kell alkotnunk. Krisztus teste vagyunk, egyesülni a szentségben azt is jelenti: egyesülni egymással a közösségeinkben, a családban, a társadalomban. Sokszor nehéz, de ezt kell tennünk, előre kell haladnunk ebben.

Vittore Boccardi: Ma a keresztények nem a nagyságot, a bőséget hirdetik az embereknek, mint régen. Nem úgy lépünk ki a társadalomba, hogy elfoglaljuk a nagy nyilvános tereket, hanem úgy, hogy újfajta dinamizmusok térnyerését segítjük elő. Ez akkor valósul meg, ha az Eucharisztiát evangéliumi módon ünnepeljük. Az embereknek, a fiataloknak azt kell megérteniük, hogy az Eucharisztia ünneplésében otthon vannak, hogy nem egy régi nyelvezetet használunk, nem olyan jeleket, amelyeket nem értenek. Az Eucharisztia magáról az életről szól, úgy működik, ahogyan Jézus élt, aki nem azt nézte, ki hova tartozik, hanem mindenkit befogadott, mindenkit szívesen látott. Amikor az Eucharisztia ünneplése befogadó hellyé válik mindenki számára, akkor valóban mindenki a részese lehet. Ennek az új dinamikának a kiindulópontjait nem a keresztények nagy összejövetelei jelentik, hanem az egyes keresztények életpéldái.

Mi nem az első helyeket keressük a világban, hanem azon igyekszünk, hogy engedelmeskedjünk Jézus parancsának, aki azt mondta: „Köztetek azonban ne így legyen.” Ő azt kéri: igyekezzetek jó embernek lenni, akiben van irgalom, aki szolgálja a testvéreit. Nagyon sok az olyan fiatal, aki nem részesül az Eucharisztiából, de önkéntes munkát végez – már ez is egyfajta eucharisztikus felkészülést jelent. A kongresszust azért is szervezzük, hogy amikor összegyűlünk az Eucharisztia körül, abból mindenki megérthesse: ha nincs is benne az a hit, ami hovatartozást is jelent, ott van az a hit, ami az életben, a mindennapokban érlelődik benne.

– Mit jelent bevonni a szegényeket az eucharisztikus kongresszusba?

V. B.: A kongresszus keresi a lehetséges válaszokat erre is; nincsenek kész megoldásaink. Minden eucharisztikus kongresszus végén történik valamilyen szociális segítségnyújtás, például egy-egy helyen befogadóközpontokat létesítettek kábítószerfüggőknek, időseknek vagy másoknak. Kis jelek ezek, de mindenkit figyelmeztetnek arra, hogy amikor megünnepeljük az Eucharisztiát, a figyelmünket azok felé kell irányítanunk, akik a közelünkben élnek. A jóléti társadalmakban a szegénység nemcsak nyomort jelent, hanem kapcsolati szegénységet is, ami széles rétegeket érint. Ha nagyobb energiát tudunk befektetni abba, hogy a kapcsolatokat építjük, nem pedig csak a struktúrákat, az már azt jelenti, hogy a szegényekre figyelünk. Mert ma a kapcsolatok számítanak a leginkább. Nem bízhatunk kizárólag a struktúrákban, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek egyáltalán nem fontosak.

– Mit adhat a magyar egyház az egyetemes Egyháznak?

V. B.: A magyar egyház, amely a kongresszuson fogadja majd a többi egyházat, hitbéli hagyományait adja, ezt a több mint ezeréves, gazdag hagyományt. Emellett pedig a saját magyarázatát a hitre; azt a tapasztalatát, amit a háborúk és az ateista rezsim idején szerzett, majd akkor, amikor újra szabadon élhetett, ismét teret engedve a harmonikus emberi létezésnek, és annak, hogy a világ mindenkinek otthona legyen. A társadalom ugyanis mindenkié. A keresztények nem úgy lépnek a társadalom elé, hogy megmondják, mit kell tennie, hanem úgy, hogy felajánlják az értékeiket, de ezeket nem kényszerítik rá senkire. Elmondjuk, szerintünk melyek az alapvető értékek, és megkérdezzük másoktól, akarnak-e egyesülni velünk, hogy közösen megpróbáljuk emberibbé tenni a világot. Ezt adhatja a világnak Magyarország, és ezt adhatja Európa is.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2019. május 19-i számában jelenik meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink – olvasta már?
nem-akarhogyan-varjak-az-erdelyi-kispapok-ferenc-papat
Nem akárhogyan várják az erdélyi kispapok Ferenc pápát

Ferenc pápa személyében először látogat katolikus egyházfő Erdélybe. A Szentatya június 1-jén mutat be szentmisét a csíksomlyói szabadtéri oltárnál. A Gyulafehérvári Papnevelő Intézet növendékei május 25-én este a közösségi oldalukon tették közzé pápaváró meglepetésvideójukat.

2019. május 25., szombat
gyermekbantalmazas-vatikani-szemmel-hans-zollner-sj-nem-epitkezhetunk-alaaknazott-foldre
Gyermekbántalmazás vatikáni szemmel – Hans Zollner SJ: „Nem építkezhetünk aláaknázott földre”

„Gyermekeink védelmében” címmel szervezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) és az Ignáci Pedagógiai Műhely gyermekvédelmi konferenciát május 24-én Budapesten. A találkozó fő előadóját, Hans Zollnert kérdeztük.

2019. május 25., szombat