Római ministránszarándoklat: Szocska Ábel és ministránsok a szolgálat görögkatolikus vonásairól

Nézőpont – 2018. augusztus 4., szombat | 18:29

A magyar görögkatolikus ministránsok Róma belvárosában, a Görög Kollégium kápolnájában vettek részt isteni liturgián – tájékoztatott csütörtökön, augusztus 2-án a Vatikáni Rádió stúdiójában Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus püspök.

A magyar görögkatolikus metropóliából mindhárom egyházmegye (Hajdúdorog, Miskolc, Nyíregyháza) egy-egy busznyi ministránssal képviseltette magát a római nemzetközi zarándoklaton; a mintegy 150 magyar görögkatolikus ministráns 12-20 év közötti fiúkat jelent, ugyanis a görögkatolikus ministránsok szolgálata inkább fiúkra korlátozódik.

Ennek hátterében az áll, hogy a híveket a templom szentélyétől elválasztó ikonosztázion, vagyis képállvány mögé csak férfiak és fiúk léphetnek be a keleti egyházak ősi hagyománya szerint.

A fiúk szolgálata főként a tömjénezés, annak előkészítése a sekrestyében, aztán a „ripidion”, a szeráfok, szent angyalok jelenlétét kifejező tárgyak hordozása, továbbá a gyertyák vitele, a víz, a kendő, a meleg víz előkészítése.

A riportban megszólalt két görögkatolikus ministráns fiú: a 17 éves, középiskolás Papp Dávid Nyíregyházáról és a 13 éves Takó Levente Orosról, aki hat-hét éves kora óta ministrál. Elmesélték, hogy a legnagyobb élmény számukra a Ferenc pápával való találkozás volt, valamint az Egyház sokszínűségének és egységének, nyitottságának a megtapasztalása.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria