Sport és hit – Interjú egy fiatal világbajnok úszóval

„A sportban a legnagyobb lelki támaszom Isten, segített felállni, átvészelni a nehéz időket, és Neki adok hálát az eredményeimért is. Minden edzés, erőfeszítés fölösleges, ha azt Isten nélkül teszed.”

Tanulmányok, sport, hitélet. Hornyák Dániel ifjúsági úszó mindhárom téren példaképként állítható gyermekeink elé. Vallását aktívan gyakorló fiatal, aki amellett, hogy országos és nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepel, még az érettségire is készül, tanulmányi eredményei pedig magasan kiemelkednek korosztályából. Danit kérdeztük meg eddigi karrierjéről, terveiről, céljairól.

— Hogyan kerültél kapcsolatba az úszással? Hány éves korod óta sportolsz?

— 14-15 éve, amikor a szüleim először vittek le az uszodába, még csak kiscsoportos óvodás voltam. Édesanyám is úszott, így nem volt kérdéses, melyik sportot fogom követni, és sosem bántam meg, hogy ezt választottam.

— Melyik versenyeredményedre vagy a legbüszkébb?

— Nagyon sok hazai és nemzetközi versenyen vagyok túl, és nagyon sok olyan eredmény áll a hátam mögött, amikre boldogan tekintek vissza, ám a legbüszkébb mégis a 2016-os, Franciaországban megrendezett Keresztény Országok Világbajnokságán elért első helyemre vagyok. Több mint 30 ország legjobb fiataljai mérték össze tudásukat, és egy nagyon erős mezőnyben sikerült első helyet elérnem, büszkén képviselve a magyar címert.

— Hogyan kapcsolódik számodra a vallás a sporthoz?

— A hit és Isten nem csak a sportban, hanem életem minden területén jelen van. A sportban is a legnagyobb lelki támaszom, segített felállni, átvészelni a nehéz időket, és Istennek adok hálát az eredményeimért is. Minden edzés, minden erőfeszítés fölösleges, ha azt Isten nélkül teszed.

— Milyen rövid és hosszú távú célokat tűztél ki a sport terén?

— A jövő mindig kérdéseket rejt. Rövid távú célom, hogy olyan eredményeket ússzak, melyek elégnek bizonyulnak egy amerikai egyetem sportösztöndíjához. Hosszú távú cél szerintem minden úszó életében az olimpiai arany, természetesen nekem is ez a legfőbb célkitűzésem.

— Hogy sikerült az idei szezonod?

— Mondhatni életem legrosszabb szezonján vagyok túl. Először egy törött ujj, majd egy komolyabb vállsérülés hátráltatott, így nagyon sok kihagyás nehezítette az idényem. Sajnos a felkészülésem az országos versenyeken sem bizonyult elégnek, így csak a városi és megyei versenyeken tudtam aranyérmet szerezni.

— Egy ilyen aranygeneráció után, mint Gyurta, Cseh, Hosszú és a többiek, mennyire vannak magasan az elvárások? Mekkora a nyomás az utánpótlás úszókon?

— Igen, ahogy te is mondtad, egy ilyen generáció után nyilván nagyok az elvárások, de a nyomás szerintem kezelhető. Saját magamról azt tudom elmondani, hogy bármekkora a közönség elvárása, a legmagasabb elvárást mégis én tartom magammal szemben, hiszen mindig egyre jobb teljesítményt szeretnék nyújtani, így biztos lehetek abban, hogy ha én elégedett voltam a saját teljesítményemmel, akkor azzal a közönség is meg lesz elégedve.

— A céljaidra vonatkozó kérdésnél említetted Amerikát és az olimpiát is. Ha sikerül az amerikai ösztöndíj, milyen színekben lenne várható az indulásod?

— Jelenleg számomra ez nem is kérdés. Természetesen magyar színekben szeretnék indulni. Wass Albert azt írta: „A csillagok járása változó”. Remélhetőleg kedvezően alakul a jövő hazánkban, mivel itt éltem le eddigi életemet, ide köt minden, ez az anyanyelvem, és a magyar emberek a honfitársaim. A magyar címert és a piros-fehér-zöld trikolórt szeretném képviselni.

— Az élsport és kifejezetten az úszás körül egyre gyakrabban bukkannak fel doppingbotrányok. Mi erről a te véleményed? Szentesítheti a cél az eszközt?

— Szerintem ez egy nagyon sajnálatos és elítélendő dolog. Sajnos azt kell mondanom, hogy a média által bemutatott botrányok csak a jéghegy csúcsai. Már a legfiatalabb korosztály is többet készül egy versenyre különböző készítményekkel, mint valódi edzéssel. Semmilyen formában nem tartom megengedhetőnek, hogy valaki ilyen eszközökhöz nyúljon. Rossz érzéssel tölt el, hogy a 12-13 éves sportoló gyerekek a szemem láttára kapkodják be a bogyókat.

— Jelenleg a legeredményesebb sportunk az úszás, mégsem mondható, hogy a legtámogatottabb lenne. Milyen formában érzitek a szövetség és az állam támogatását?

— A kevés is több, mint a semmi. Sajnos hiába megvan a forrás, az elosztással van a probléma. Pont azok kapnak nagyobb támogatást, akik már nagyon magas szinten járnak, így kevésbé van rá szükségük. Nagyon kevés jut az utánpótlásra, és még ennek a felhasználása is sokszor homályos. Nyilván jobb lenne, ha nagyobb hangsúlyt fektetnének a fiatalok segítésére, de hiszek abban, hogy kitartó munkával a tehetség úgyis utat tör magának, és nem a támogatástól függ, hogy valaki meddig jut el.

— Debreceniként logikusnak tűnik, hogy itt is edzel. A sportuszoda biztosítja a helyszínt az edzéseidhez?

— Sajnos nem. Egy nagyon igazságtalan elosztás miatt nem jut hely számunkra az uszodában, ugyanis a városi csapat eléggé kisajátítja az uszodát. Nekem mindennap ki kell utazni Hajdúszoboszlóra, és ott megtartani az edzéseimet, ami így nagyon sok időveszteséget jelent. Sajnos többszöri kérvényezés ellenére sem biztosítanak egy pályát számunkra, így kijelenthető, hogy előnyben részesítik a városi egyesület sportolóit.

Forrás és fotó: Hutóczki Péter Zsombor/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír