Szent László király nyomában – magánzarándoklat Nagyváradra

Nézőpont – 2017. július 25., kedd | 16:36

Szent László évében számos közösség szervez zarándoklatot a lovagkirályhoz kötődő helyszínekre. Ugyanakkor sokan látogatnak el egyénileg az emlékhelyekre. Hautzinger Gyula nyugalmazott honvéd ezredes, a Magyar Atlanti Tanács tagja beszámolóját közöljük Nagyváradra tett személyes zarándoklatáról.

Szent László emléke nekem személyes élmény. Budapest Kőbánya városrészében nőttem fel. Szüleim – hívő emberek – szorgalmasan járattak, az akkori, a „holnapra megforgatjuk az egész világot” hatalom szégyenére Pataki István névre átcsúfolt téren lévő, nagy királyunkról elnevezett csodálatos templomba. Szerencsére mára a tér is visszakeresztelkedett eredeti – Szent László – nevére. Mint szerencse az is, hogy lovagkirályunk templom előtt magasodó szobrát végig eredeti helyén hagyták. Iskolába menet minden reggel előtte loholtam el, néha egy-egy pillantást vetve a szoborra.

Most, trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából tartott emlékév kapcsán felmerült bennem a gondolat: el kellene látogatni abba a városba, amely élete, uralkodása során úgy hozzá nőtt László királyhoz, hogy ott, a mára határainkon túlra került ősi, szép Kőrös-parti városban temették el. Az ötletet tett követte, és néhány nappal ezelőtt feleségemmel végre ott voltunk Nagyvárad főterén azzal a szándékkal, hogy felkeressük László királyunk emlékeit, és sírján mécsest gyújtsunk.

Az első meglepetés itt, a főtéren, a Szent László-templom előtt ért. Az egytornyú, aránylag dísztelen épület 1717-től 1733-ig, a török megszállás után ismeretlen mester által püspöki székesegyháznak készült. Ez a templom feltűnően hasonlít más, magyarországi templomokhoz, az úgynevezett vidékies barokk stílus képviselője. Hamar kiderült: itt nem nyugszanak szent királyunk hamvai. Még szerencse, mert a vele szemben lévő szép, régi városházán szombat lévén egymást érték az esküvők – hangos román fúvószene kíséretében.

Akkor talán, a pályaudvar közelében lévő püspöki székesegyházban keressük nagy királyunk sírját? A Nagyboldogasszonynak szentelt székesegyház lenyűgözően gyönyörű. Romániában a legnagyobb barokk templom. Számomra az esztergomi és budapesti bazilika mellett a legszebb, amit széles hazánkban láttam. Mint megtudtuk, a kéttornyú, pompás barokk templomot közel fél évszázaddal az előbb említett, máig királyunk nevét viselő, látványában szerényebb templom után az olasz Giovanni Battista Ricca építész tervei szerint építették. Méreteit illetően is lenyűgöző. Hajója hetven méter hosszú, harminc-negyven méter széles. Belső tere monumentális, kupoláját, mennyezetét csodálatos freskó mesterművek díszítik. De itt sem találtuk meg László sírját. Helyette harci szekercéjét és a győri ereklyéjéből való csontszilánkját őrzi a püspökség székes temploma, melyet Szent II. János Pál 1991-ben bazilika minor rangra emelt.

Ha sír nincs is, de az egyik mellékoltáron szép festmény látható László királyunkról a székesegyházban. A monumentális épület előtt pedig ott a róla 1893-ban készült impozáns szobor is, ami eredetileg a főtéren állt. A román rendszer bejötte után másnak állítottak ott szobrot: Mihai Viteazul havasalföldi fejedelemnek, aki uralkodása idején többször is betört Erdélybe, sőt rövid ideig román uralom alatt egyesítette Havasalföldet, Moldovát és Erdélyt. Tiszavirág életű uralkodása nem sokáig tartott, II. Rudolf parancsára Basta tábornok kivégeztette. Mindenesetre nem csoda, ha Romániában lépten-nyomon az emlékével találkozunk – de ez egy másik történet. Meggyőződésem, hogy a Szent László-szobor méltó helyen áll a székesegyház előtt, a püspöki palota szomszédságában.

A püspöki palota csak annyiban kapcsolódik László királyunk emlékéhez, hogy a püspökség székhelyét, amit az államalapító Szent István királyunk hozott létre 1020 körül, 1077-ben, trónra lépése évében László helyeztette át Nagyváradra. A székesegyházzal közel egy időben épült impozáns barokk palota hosszú pereskedés után csak néhány éve került vissza a váradi püspökség birtokába, de a palota teljes birtokbavétele még folyamatban van. Aktuális érdekesség, hogy a magyar kormány éppen most, a jubileumi év során támogatta közel 2 milliárd forinttal a felújítását.

De hol van László király eltemetve? Egy hely maradt, ahova még elzarándokolhatunk: a vár. Szent királyunkat 1095-ben bekövetkezett halála után ideiglenesen Somogyváron, majd később itt, a számára fontos városban, annak akkortájt még földvárában, az ott emelt templomban helyezték – akkor úgy vélték örök – nyugalomra. Ezt követően egyébként többeket is itt temettek el. Legkiemelkedőbb közöttük Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar király volt, aki példaképének tekintette lovagkirályunkat és ide temettette magát. Sajnos a történelem nem volt kegyes az itt nyugvók iránt. A várat a tatárjárás és a török dúlás is lerombolta. Mai, ötágú csillagra emlékeztető formáját csak a 17. század elején nyerte el. Tény, hogy a királyunk hamvait őrző, addigra elpusztított gótikus székesegyház köveit is beépítették a falakba. A régészeti munkák során feltárt maradványokat ma a Mária Terézia alatt épített egykori laktanya, mely a rendszerváltozás utánig működött, falai között létrehozott szép kőtárban találjuk.

Itt ért véget László királyunk emlékeinek keresése Nagyváradon. Mikor elindultunk Budapestről – talán a nem teljes és pontos tájékozódás miatt – még abban reménykedtünk, hogy tiszteletünket tehetjük sírja előtt. A városban szembesültünk azzal, csak a nyughelyét ismerjük. Sírját, földi maradványait a történelem viharai méltatlanul elsodorták. Igaz, fellelhető Nagyváradon a csontereklyéje, illetve a neki tulajdonított harci szekerce. De legfőképpen a méltóan megőrzött emléke.

Szöveg és fotó: Hautzinger Gyula

Kapcsolódó fotógaléria