„Szentimrés vagyok! Büszke vagyok!” – Identitáskampány indult egy fővárosi plébánián

Nézőpont – 2017. január 11., szerda | 15:35

Január 2-án identitáskampány indult a budai ciszterci Szent Imre-plébánia Facebook-oldalán. Elsőként Urr Ipoly ciszterci szerzetes, plébános szerepelt a kampányban – őt kérdeztük a kezdeményezésről.

– A plébánia Facebook-oldalán sorra jelennek meg a közösséghez tartozó fiatalok, idősek, családok, mosolygó arcukat adva a felirathoz: „Szentimrés vagyok! Büszke vagyok!” Honnan jött az ötlet?

– Amikor a szentmisén vagy a mise után beszélgetve találkozom a hívekkel, olyan jó látni a mosolygó arcokat. Érzem, hogy szeretnek a közösségünkhöz tartozni, és ezt alkalmanként meg is fogalmazzák. Innen jött az alapötlet, hogy mutassuk meg másoknak is az arcunkat egy kampány keretében. Hamvazószerda előtti vasárnapig időről időre megjelennek a Facebook-oldalunkon fiúk, lányok, idősek, családok, akik örömmel vallják, hogy szívesen tartoznak a közösségünkhöz.

– Könnyű volt vállalkozó kedvű híveket találni a fotózásra?

– Olyan embereket kértünk fel, akik valamilyen szolgálatot is végeznek a plébániaközösségben. Ők nagy örömmel adták az arcukat, egyetértve a megjelenő felirattal. A fotókat Ménesi Ágoston készítette, akinek hálásak vagyunk, nagyon sokat és szépen dolgozott. Összesen negyvenöt portré jelenik meg nap mint nap a kampány során, egységes háttérrel. Csak a feliratok színe változik.

– Ez jelképezi a nagy múltú szentimrevárosi közösség sokszínűségét…

– Természetesen. Azt szeretnénk megmutatni ezzel a kampánnyal, hogy jó a szentimrés közösség, jók az életteli, együtt töltött, lüktető napok, jó találkozni mosolygó emberekkel, a testvéreinkkel. Aki közénk betér, ezeket az arcokat láthatja. Ugyanakkor önmagunk számára is megerősítés ez a kampány.

– Kaptak már visszajelzéseket?

– Nagyon pozitívan reagálnak a hívek, sok a visszajelzés. Akik követik a kampányt, már várják, hogy vajon legközelebb ki fog megjelenni a Facebook-oldalon. Úgy látszik, ez a kis ötlet felkeltette az érdeklődést.

Elmondhatom, hogy a közösségünk megérett, és nagyon jó fejlődési pályára állt, sokan és valóban büszkén vállalják azt, hogy ide tartoznak, a közösség alkotó tagjai. Négy éve már, hogy december végén, a Te Deum után díjat adunk át a közösségünkben végzett szolgálatért.

Múlt év márciusában nagyszabású szociológiai felmérést végeztünk, amelynek keretében – az országban elsőként – részletesen megvizsgáltuk a plébániaközösség „állapotát”, s tájékozódtunk arról, kik járnak ide. Ezt a Jövőkép 2020 című felmérést négyszázezer adat alapján két szociológus állította össze. A hatvanhat oldalas tanulmány a honlapunkon is olvasható. A felmérés során az is nyilvánvalóvá lett, hogy akik ide járnak, büszkék a közösségükre, s a mostani kampánnyal ezt másoknak is szeretnénk megmutatni.

– Terveznek további internetes megjelenéseket?

– Vannak ötleteink, de nem fogjuk túlterhelni a közösséget. Azt gondolom, félévente szükség van hasonló megerősítő kampányra. Fontos, hogy tisztában legyünk magunkkal, és ismerjük azokat, akikkel egy plébániaközösségbe járunk.

Fotó: Szent Imre-templom Facebook-oldala, Szentimre.church

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria